Éheztetés

189

„Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek…”

Máté 6,2

Most végre megtudhattuk: a libsik szerint európai érték az, amit nyers erővel rákényszerítenek valakire, akinek nem fűlik a foga hozzá. 

Caesar galliai hadjáratának egyik befejező aktusa volt a legnagyobb gall város, Alesia ostroma. Ennek során a városba szorult gallok élelmiszerkészletei kimerültek és az éhhalál fenyegette a védőket. Még az is felmerült, hogy kannibál módjára a harcra alkalmatlanok húsát kell enniük a védelem folytatásához. Erre, szerencsére, nem került sor, de mivel a várost nem akarták feladni, ezért a hadképteleneket, nőket, gyerekeket és öregeket kiűzték a városból; etessék őket a rómaiak. Ők azonban nem voltak erre hajlandóak, így a szerencsétlenek a város és az ostromlók közé szorulva, a saját hozzátartozók szeme láttára haltak éhen és szomjan. A város aztán, ennek ellenére is, az éhezés miatt megadta magát és vezérüket Vercingetorix-ot kiadták Caesarnak. Így meséli ezt maga Caesar a galliai háborúról írott feljegyzéseiben. Láthatjuk hát, hogy az éheztetés a legősibb hadi fogások közé tartozik, bármilyen kegyetlen is. 

A fenti roppant tanulságos történet azért jutott eszembe, mert olvasom, hogy egy bizonyos Katarina Barley nevezetű EU-parlamenti képviselő az találta nyilatkozni, a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak, hogy Lengyelországot és Magyarországot „ki kell éheztetni”, mivel nem állnak be abba sorba, melyben a libsizmussal fertőzött országok menetelnek a multikulturális nihilbe. Az éheztetést úgy képzelte el a szolidáris EU-s honanya, hogy megkurtítják, vagy akár teljesen megvonják az EU-s támogatásokat a nevezett országoktól. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra, egyfelől megbüntetik a két renitens országot, másfelől pedig példát is statuálnak, figyelmeztetve a többieket, hogy így jár aki nem lép egyszerre: nem kap rétest estére.

Zárójel. Katarina Barley életútja szépen tükrözi ama tétel igazságát, hogy előbb-utóbb mindenki eljut arra a pozícióra, melynek betöltésére már nem alkalmas. Mondjuk, láthatóan, nála ez igen gyorsan bekövetkezett. Mindenféle tisztségeket töltött be, mint SPD politikus, ám pártja – nyilván az ő és a hozzá hasonlóak szorgos tevékenysége eredményeként – zuhanórepülésbe kezdett, őt pedig eltávolították. Méghozzá úgy, ahogyan azt hipokrita társadalmakban manapság szokás: elküldték Brüsszelbe, mely mint egy gravitációs örvény szívja magába a hülyéket. Minél nagyobb hülye valaki annál gyorsabban vezető beosztásba kerül, így lett alelnök. És még mondja valaki, hogy a hülyeségnek nincs tömege. Zárójel bezárva. 

Aztán katartikus eseményekre került sor. A haladó sajtó kiderítette, hogy ártatlanul vádolták Katarinát, nem azt mondta, hogy Magyarországot és Lengyelországot kell kiéheztetni, hanem „csak” Orbánt. A Deutschlandfunk pedig hazudott, elferdítette a honanya szavait. Így már mindjárt más a dolog mondták, hiszen szerintük Orbán kiéheztetése az kifejezetten jó dolog, elősegíti a haladás ügyét. Továbbá az éhező Orbán látványa lelkesíti a demokráciára éhes tömegeket.

Hiszen mi van demokratikusabb dolog az éheztetésnél. 

Aztán idéznek a nyilatkozatból egy rém érdekes gondolatot. „A mi javaslatunk azt jelentené, hogy a támogatások megvágása nem a népet érintené, amelynek leginkább szüksége van ezekre a támogatásokra, hanem a kormányokat.” – mondja, némileg enigmatikusan a derék alelnöknő. Mint minden libsi ő is azt a módszert használja, hogy szóban szép, hangzatos célokat tűz ki – szabadság, egyenlőség, testvériség, jogállam és hasonlók – ám az önkéntelenül is adódó „hogyan?” kérdését balladai homályba hagyja.

Ez a mondat ugyebár, még egy EP-alelnöktől is, szép, nagy, kiemelkedő marhaság. (Vagy aljasság, ahogy tetszik, bár ahol a hülyeség elégséges magyarázat, ott nem kell összeesküvést keresni.) Mert hát miképpen lehet a miniszterelnököt, vagy bárkit „kiéheztetni”? Egyféleképpen, jelesül, hogy becsukják valahova és nem adnak neki enni. Ez ugyan olcsó és tanulságos eljárás, ám jelenleg nehezen kivitelezhető. Persze ha baráti tankok dübörgése közepette megszállják az országot és a történelmileg jól bevált népbíróságot is újra összehívják, a baloldali jogállam nagyobb dicsőségére, akkor minden lehetséges, de itt – talán – még nem tartunk.

Miután Orbán fizetését nem az EU folyósítja, a pénzmegvonás mindenképpen a „népet” érintené.

Hiszen az aljas szándék is pontosan erre irányul: addig nyomorgatni, éheztetni a népet, amíg – mint a fenti tantörténetben is – megadja magát és vezérét kiszolgáltatja a győztesek kényének. (Vercingetorix öt évig várt, mire – bizonyára őszinte örömére – részt vehetett Caesar diadalmenetében, és utána, annak rendje-módja szerint, kivégezték.) Fel kell hát mentenünk a Deutschlandfunkot, egyáltalán nem hazudott, hanem tökéletesen és leleplező módon összefoglalta Barley mondandóját. 

Márpedig, bárhogyan is forgatjuk a dolgot, kívülről beavatkozni egy ország belügyeibe nem teljesen comme il faut dolog és csak egy hajszálnyi Rubicon (ha már Caesar) választja el a nyílt katonai beavatkozástól; csak fokozatbeli a különbség. Erővel megváltoztatni a tagállamok nekünk nem tetsző berendezkedését, ez bizonyára mintegy foglalata a híres-nevezetes „európai értékeknek”.

Most végre megtudhattuk: a libsik szerint európai érték az, amit nyers erővel rákényszerítenek valakire, akinek nem fűlik a foga hozzá. 

Túl mindezeken, a kijelentés és a mögött meghúzódó szándék valami végtelen lenézésről is tanúskodik. Azt az elterjedt vélekedést fejezi ki ugyanis, hogy a nyugat alamizsnái nélkül mind éhen dögölnénk. Kicsik vagyunk, hülyék és vagyontalanok, ha az EU nem lenne, kanál hiányában marokkal ennénk a levest. Se szeri, se száma, azon nyilatkozatoknak, a fejlett, haladó nyugat politikusai szájából, melyekkel éreztetik: kegyelemkenyéren élünk. Pedig hát… Pedig hát például az elmúlt évek részben azzal teltek, hogy kiskanalanként és méregdrágán visszavásároljuk tőlük a nekik elherdált családi ezüstöt. Amint az is közismert, hogy a szerződések alapján nekünk járó összegek 70-80-90 %-a közvetlenül hozzájuk folyik vissza.

Az egész a klasszikus gyarmatosítás elvei alapján történik. Ott is, akkor is, a „civilizatórikus feladatra” hivatkoztak. Azért mentek csak oda – mondták – hogy a bennszülötteket leszoktassák mindenféle csúf szokásról, mint amilyen az emberevés például. Persze, ha már elvégezték a nemes feladatot és éppen ott jártak, ki is rabolták őket, elvégre érdemes a munkás az ő jutalmára. A kannibálok meg mind vegánok lettek. Bizonyára. Mi embert ugyan nem eszünk – persze az éheztetés során ez változhat –, ám van egy sokkal súlyosabb bűnünk: rendszeresen Orbánra szavazunk, mondjuk Fekete-Győr helyett. Na erről akarnak civilizatórikusan leszoktatni bennünket.

Biztos ami biztos, töltsük fel a spájzot. 

Facebook hozzászólások