Első időutazás – A per

45

„Miért ismételjük meg elődeink hibáit, amikor annyi új hibát kell még ejtenünk?”

Bertrand Russell

Mindeddig a jövő titokként rejtőzött el a kíváncsi tekintetek elől. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott. Soros György finanszírozásával, a hozzá tartozó szervezetek időfizikusai elkészítették az Ideológiai Időgépet, melyből egy példányt megszerzett a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg „Istóczy Győző” Katonai Felderítő Osztálya, és teljes titoktartás mellett rendelkezésünkre is bocsájtotta kipróbálás céljából.

Az időgép megkapóan egyszerűnek tűnik, kívülről nem látszik rajta az a végletesen nagyszerű szellemi teljesítmény, mely az előállításához szükségeltetett. Ránéztéből egy egyszerű ágynak tűnik, kispárnával. Miután nem csak egyféle jövő létezik, hanem számtalan, az Ideológiai Időgép is sokféle jövőbe viszi a temporautát. A dolog úgy működik, hogy a temporauta lefekszik, a kispárna alá teszi a jövőt meghatározó ideológiai alapműveket, és a gép elviszi őt abba a jövőbe, mely ott lapul a feje alatt. Azt, hogy milyen messzire menjen ebbe az elkövetkezendőbe, azt a kispárna gombjaival lehet beállítani. Hogy el ne tévedjünk a jövőkben, a gép rendelkezik egy vészleállító szerkezettel, amely megdöbbentően hasonlít egy, az ágy mellett álló bilire, melybe temporauta belelógathatja a kezét és ekkor azonnal visszatér a jelenbe.

Alább az első próbaút tapasztalatait osztjuk meg a nyájas olvasóval.

Miután a dolog újszerűnek és veszélyesnek tűnt, ezért eleinte csak rövid utakat tettem az időben. Miután olvastam a hírt, hogy Ahmed H. nagy port felkavart ügyében októberben lesz újabb tárgyalás, az Amnesty Internacionálé e tárgyban kiadott műveit helyeztem a kispárna alá, valamint dr. Bárándy összes igazságügyminiszterként elkövetett rendeleteit bőrbe kötve. Beállítottam a gépet egy hónapra és fejemet a párnára hajtva útnak indultam. Kavargó színek kaleidoszkópja fogadott, melyek egyre gyorsabban pörögtek a szemem előtt, majd egycsapásra összeálltak a szegedi tárgyalóterem képévé. A tárgyalás lefolyását drámai formában fogom előadni, ami lehetővé teszi, hogy később Schilling Árpád rendezésében bemutathassák.

Helyszín: a szegedi bíróság tárgyalója. Egyenesen a tárgyalás közepébe csöppenünk. Jelen vannak: bíró, vádlott, ügyvéd, tanúk, TEK-esek, migszolosok, jogvédők, újságírók, népség, katonaság. A háttérben Orbánbasi életnagyságú képe, melyen egy rúddal migránsokat kókányol.

 

  • Bíró: Hogyan került a vádlott Röszkére?
  • Ügyvéd: Idős családtagjait kísérte el.
  • Bíró: Röszkére?
  • Ügyvéd: Igen oda. Sokat hallott erről a festői kisvárosról és gondolta megmutatja idős, beteg, elesett szüleinek, had lássanak valami szépet utoljára, nehéz életük végén.
  • Bíró: Nem akarták véletlenül illegálisan átlépni a határt?
  • Ügyvéd: Semmiképpen sem, hiszen az illegális. Védencem minden körülmények között tartózkodik az ilyen cselekményektől.
  • Bíró: Hogyan került a zavargások helyszínére?
  • Ügyvéd: Városnézés közben nagyobb mohamedán zarándokcsoporttal találkoztak, és velük tartottak. Azt hitték, Mekkába mennek.
  • Bíró: Mekka az ellenkező irányban van.
  • Ügyvéd: Védencem nem köteles iránytűt hordani magával.
  • Bíró: Miért volt nála megafon?
  • Ügyvéd: A megafont minden mohamedán hord magával. Egyrészt mert szerepel a koránban, másrészt pedig ezzel hívják vissza a sivatagban elkóborolt tevéket. A teve nagyothall ugyanis.
  • Bíró: De hát védence vallomása szerint Cipruson él és halászhajója van.
  • Ügyvéd: A halak is nagyothallanak. Sőt. A madarak is, ott van mindjárt a süketfajd. Ezen kívül védencem cukorbeteg nagyanyja is hallássérült lett, mikor a magyar rendőrök megverték.
  • Bíró: Hol és mikor verték meg?
  • Ügyvéd: Szerbiában. Köztudott, hogy a magyar rendőrök oda járnak migránst verni.
  • Bíró: Miért?
  • Ügyvéd: Mert ott olcsóbb a gumibot. Megverték és közben arab nyelven szidalmazták.
  • Bíró: Mit mondtak?
  • Ügyvéd: Azt kiabálták: Yumaris aljins mae ‘umuk
  • Bíró: És az mit jelent? Honnan tudtak a rendőrök arabul?
  • Ügyvéd: Felszólítás az anyjával való nemi aktusra. Bíró Úr! Közismert, hogy a rendőröket a Fidesz székház kazamatáiban található Iszlamofóbiumban képezik. Ezeken kívül még kutyát is uszítottak rá.
  • Bíró: Milyen kutyát?
  • Ügyvéd: Magyar vizslát.
  • Bíró: És mit csinált a kutya a szegény asszonnyal?
  • Ügyvéd: Képen nyalta. Birtokomban van az Orvosok határok nélkül nevű szakértő szervezet véleménye, miszerint a magyar vizsla nyála Orbán Viktor átkát hurcolja és mohamedánokra veszélyes.
  • Bíró: Térjünk vissza a röszkei eseményekre. Miért dobálózott?
  • Ügyvéd: Mikor a kerítéshez értek, elragadtatásában virágot szórt a derék rendőrök elé. Sajnos nem tudta, hogy a szír szokásokkal ellentétben Magyarországon nem cserepes virággal szokták csinálni. A kulturális különbségek ugyebár.
  • Bíró: A vádlott érvényes hamis útlevéllel rendelkezik, miért nem valamilyen közlekedési eszközzel utaztak?
  • Ügyvéd: Védencem részt szeretett volna venni a migráns-kéktúrán. Aki teljesíti a távot, az minden csekkpontnál egy mohamedes matricát kap, három mohamedes matrica pedig egy allahosat ér. Az ilyen birtoklása pedig nagy dicsőség egy igazhívő számára. Ráragasztja a robbanómellényre, és minden ilyen matrica plusz három hurit ér a paradicsomban.
  • Bíró: Mikor elfogták, a vádlottnál hét útlevél volt. Ezt mivel magyarázza?
  • Ügyvéd: Régi szír szokás, hogy mikor a családtagok találkoznak és útnak indulnak, kiválasztanak egy útlevélviselőt, Allah áldásával. Mindenki odaadja neki az útlevelét, ő pedig vigyáz rá, hogy el ne tűnjenek.
  • Bíró: Így már értem. Akkor most a tanúk meghallgatása következik. Szólítom Papp Réka Kingát.

 

Ekkor rémülten kaptam a vészleállítóhoz. A kezemet langyos melegség ölelte körül. Visszatértem.

További utazásaimról beszámolok még, ígérem.