Etűdök gyűlöletre – a nagy libsi egyházszakadás

„A tisztánlátás az élet olyan ajándéka, amely gyakran megkésve érkezik.”

Wass Albert

A magyar libsizmus számára – sok más mellett – Orbánbasi gyűlölete is vallásuk egyik dogmájává merevedett, amely vallásban az egyes hittételek kifejtés nélkül is igazak és megrendíthetetlenek.

Természetesen oktalan dolog lenne a haladástól elvárni, hogy valami alapjaiban új dolgot eszeljen ki. Nem. A hagyományos mintát követik, miszerint ez szittya föld maga a siralomvölgy, ahol a sátán uralkodik, ahol nem lesz semmi jobb, csak akkor, ha eljön a megváltó. Az már csak a modernitás szelleméből következik, hogy nem egy spirituálisan igazolt megváltót várnak, hanem  – a szcientista elveknek megfelelően – megváltási kísérleteket hajtanak végre, váltott megváltó-jelöltekkel. A tudományos módszer nagy előnye, hogy nem kell visszavonhatatlan kijelentéseket tenni. Bárkiről állítható, hogy a tudomány jelen állása szerint éppen ő az. Ha mégsem, akkor a tudomány legfeljebb továbblép, és jöhet a következő.

Mint minden egyháznak, ennek is vannak papjai és papnői, a haladó újságírók, akik naponta teszik közzé a hit tételeit magyarázó szentbeszédeiket a libsi sajtó oldalain, a hívek okulására.

És a vallássá válás fontos bizonyítéka, hogy megjelentek az első eretnekek is.

Minden valamirevaló vallás rendelkezik ilyenekkel, a kereszténység története is tulajdonképpen az eretnekségek és az azokkal folytatott harc történeteként is felfogható.

A különböző szekták meglétének illusztrációjaként idéznék ide egy minap megnézett videót, ahol a szabadság bubifrizurás ikonja, Kálmán Olga két emberrel beszélgetett, és ők ketten szépen illusztrálták az ortodox és a neológ orbángyűlölet közötti különbséget.

Egyikük egy Perjés nevezetű, aki pontosan úgy nézett ki, mint egy pigmenthiányos tarajos sül rokokó kacagányban, a másikuk Pető Péter, aki a neve alapján lehetne a Magyar Nemzet alapítójának kései, elfajzott leszármazottja, de valószínűleg csak a név- és elvi azonosság van közte és a valódi unoka között.

Ők ketten különböző típusokat testesítettek meg a haladás papjai között, a fentebb említett egyházszakadás mentén jelenítve meg a vallási és hitbeli különbözőségeket. Perjés egy agresszív, pökhendi, túlmozgásos alak, mifelénk úgy mondták: kukac van a fenekében. (Ez még az LMBTQXY√2 mozgalom felvirágzása előtt volt, úgyhogy ne tessenek áthallásokat keresni.) Vele szemben Pető viszont az intellektuális libsizmusban utazott.

A vita, mint minden hitvita, a vallási tételek melletti kiállással kezdődött.

Mindketten hitet tettek az oktatásegészségügy, korrupció és sajtószabadságtalanság szentháromsága mellett. Ez nagyon fontos része az ilyen vitáknak, hiszen csak az ezekben való egyetértés után kezdődhet az eretnekség, mert aki ezekben nem hisz, az ugye más vallású. Továbbá kifejtették abbeli bizonyosságukat, hogy egyedül és kizárólag ők képviselik a tudást, a szakmaiságot és az igazságot, a többiek vagy hülyék, vagy gonoszak, vagy mindkettő. A honi haladásnak, mint csoportnak, az ezekbe vetett hit a kötőanyaga.

Miután ezzel végeztek, Pető kifejtette ama heretikus tételét, miszerint az emberek azért szavaztak az Antikrisztusra, mert azt észlelték, hogy jobban élnek, mint azelőtt.

Ez pedig roppantul megrázta a többieket, de Pető Péter szerencséjére egy darab, éppen ráérő inkvizítor sem tartózkodott a közelben.

Az ortodox libsizmus alapvető hittételei közé tartozik ugyanis, hogy kis hazánkban az emberek – sok más bajuk mellett – mélységes nyomorban élnek, és az ennek ellentmondó statisztikai adatok, illetve szabad szemmel is látható tények pedig pusztán a Sátán mesterkedései. A nélkülözés-ortodoxiát képviselő Perjés teljesen kiakadt. Ellenérvként analógiákat hozott fel a történelem és a közegészségügy területéről. Ezeket nem részletezném, annyi azonban elmondható, hogy ezek révén kiderült, Perjés, a haján és más rossz tulajdonságain túl, még megkapóan buta is.

A nyomorúság illusztrálására – összekötve azt a sajtószabadságtalanság kérdésével – azt állította, hogy mifelénk a sajtómunkások is nyomorognak. Ennek némi pikáns ízt kölcsönzött, hogy mindezt Olga asszony legendás jövedelmével egy légtérben említette. Szerinte ugyanis a magyar sajtómunkás – ellentétben szerencsés nyugati tettestársaival – ha kivágják, nem tud elmenni a Bahamákra a családjával, kipihenni a rúgást követő repülés fáradalmait. Ezért aztán megalkuvó.

Nem tudom ő mennyit keres, de nekem az az érzésem, hogy bármennyit is, az bizony túl sok.

Pető egy Husz János elszántságával védte eretnek tanait. (Lehet meg is égetik majd.) Ennek során egy másik hittételt is megtagadott, jelesül azt állította, hogy az emberek, a nép nem hülye és tudják, hogy mi jó nekik. Ez úgy helyből maga az eretnekség, hiszen közismert és széles körben vallott tantétel, hogy mindenki hülye, kivéve a libsi sajtómunkásokat. Azt is mondta – Oh! Irgalom anyja, ne hagyj el! –, hogy nyolc éve hallgatja az orbánizmus közelgő összeomlásáról szóló jóslatokat, ám azt tapasztalta: azok nem váltak be. És ez mégiscsak jelenthet valamit. Ezen a ponton aztán a résztvevők érezték, hogy túl messzire mentek a belső viták megmutatásában, megtorpantak és visszatértek a szolid, megszokott diktatúrázáshoz.

Megható látni, hogy maguk az elvtársaik tagadják meg azt, aki közülük bármilyen apró lépést is tesz a valóság irányába.

Pető egyébként nincs egyedül, már valamelyik másik kollégáját is hallottam hasonló húrokat pengetni, és természetesen őt is azonnal(i) eretneknek nyilvánították.

A dologból még egyházszakadás is lehet.

Én természetesen a Perjés-féléknek drukkolok, az út ugyanis, amin járnak, ismert és egyenesen vezet a következő kétharmad irányba. A szakadárok azon kísérlete, hogy figyelembe veszik a valóság bármilyen apró szeletét: veszélyes. (Az ortodoxok szerint meg felháborító.) Elsősorban azért, mert szokatlan, hiszen sohasem próbálták még és ezért kiszámíthatatlan következményekkel jár. Én meg nem szeretem a meglepetéseket.