Fegyőr szétcsap közöttünk (is)

176

„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka”

Közmondás

A történet szerint athéni követek érkeztek Spártába, a peloponézoszi háború idején, és nagy hangon megfenyegették a lakedaimóniakat: ha győznek, lerombolják Spártát és lakóit mind rabszolgákká teszik. A spártaiak – lakonikus tömörséggel – egyetlen szóval válaszoltak: „Ha!”. Amivel rámutattak a fenyegetőzés gyenge pontjára: először ugyanis győzni kéne. 

Az elmúlt héten a Momentum daliás vezére, Fekete-Győr kétszer is nagyon keményen közénk cserdített, szerintem még toppantott is a lábikójával és közben a földhöz vágta a gumikacsáját. Úgyhogy most nyakunkat behúzva aggódhatunk sorsunk esetleges rosszra fordulása miatt. Illetve – okulva a közelmúlt eseményeiből – nem is annyira nekünk kéne aggódnunk, hanem a szomszédainknak, hiszen azokat szokták büntetni a jeles státusférfiú mezei hadai. 

Az első csapást közvetlenül Orbánbasinak szánta és „9 mondat a szabadságról” címmel tette közkincsé a Facebookon. Gondolhatnánk, hogy Illyés „Egy mondat a zsarnokságról” című versének parafrázisaként, már ha feltehetnénk, hogy életében olvasott valaha verset. 

De eddig semmi okát nem adta, hogy ilyen vad feltételezésekbe bocsátkozhatnánk. 

Úgy kezdődött a dolog, hogy Doktorminiszterelnök úr egy írást tett közzé, melyben – sok egyéb mellett – a szabadság fogalmáról is említést tett. Ez tetszett meg Andrásnak, mint írja „A szabádságunkról (sic!) lesz szó 2022-ben is. Ebben egyetértünk!” (Gondolkodtam, hogy mit jelenthet a „szabádság” szó és arra jutottam, hogy bizonyára a szabadságra gondol, csak olyan cigányosan mondja.) Meg kell mondjam, igencsak frappáns magyarázatot talál a szabadság fogalmára. Jelesül, arra szólítja fel a kormányfőt, hogy ha nem érti, kérdezze meg Szíjjártó Pétertől, mert az jachtozni szokott. Hogy mi a rosseb köze van a szabadság fogalmának a jachtokhoz az homályban marad.

Zárójel. Mellesleg azt is állítja a nagy gondolkodó, hogy a nevezett külügyér napi 9 millió forintér bérelhető jachton szokott hazudozni. Ez a méregdrága jachtozás amúgy is kedvenc prolihergelő irigységgenerátora volt az elmúlt heteknek, így utána néztem a dolognak. Az alábbi címen bárki megteheti:https://vitorlazzunkazadrian.hu/hajok-az-adrian/?gclid=Cj0KCQjwzbv7BRDIARIsAM-A6-1eCCnAtI-XTQDDKMM7eK-qFzXqJP3osZObeKGw-IjoFs_xMZS3PRsaAir9EALw_wcB . Eszerint heti 800 eurótól lehet ilyen hajókat bérelni, tehát nagyjából napi 40-42 ezer forintért. Fegyőr tehát csak mintegy 220-szor akkorát hazudott, mint a valóság, ami – lássuk be – még tőle is szép teljesítmény. És még ő vádolja a külügyi hajósunkat hazudozással. Egyébként is, csak az én ismeretségemben vannak vagy négyen-öten, akik minden évben bérelnek jachtot az Adrián. És nem, nem NER-lovagok, hanem jól kereső ügyvédek, orvosok, ilyenek. Zárójel bezárva.

Nem venném végig a nagyszerű államférfi összes pontját, tudniillik, azok mindegyike ugyanarra a srófra jár. A napi ellenzéki mantrát igyekszik a „szabad Magyarország” fogalma alá gyömöszölni. Van ott minden, az egészségügytől, az SZEFE-ügyig és tovább. Minden pont tetszőleges, az adott  időpontban épp érvényes libsi nyavalygással behelyettesíthető. Mondjuk roppantul meglepődne az ember, ha barátunk bármi újat képes lenne kitalálni. A lényeg roppant egyszerű, mint a szerző maga is: ha nyernek 2022-ben akkor lesz majd szabadság dögivel.

Csak hát, ugye ott van az a fránya „ha”. 

Nem sokkal ezután került kezembe hősünk interjúja az Inforádióban. Végig nem hallgattam, mert engem már Andriska hangja is idegesít, csak az összefoglalót olvastam el. Az is épp elég volt. Szépen kiüt belőle a rokokó cizelláltságú ostobaság, amely jellemzi megnyilatkozásait. A végén azonban – tőle szokatlan módon – értelmes következtetésekre jut. Abból az egyébként nyilvánvaló tényből kiindulva, hogy nemcsak Gyurcsány, hanem Gyurcsányné is a közélet legelutasítottabb figurái közé tartozik, azt találta mondani, hogy Gyurcsányné sem alkalmas az összellenzéki miniszterelnök jelölti szerepre. Ez – lássuk be – helytálló következtetés. Feri még nem reagált a dologra, gondolom iszik rá egyet. Azt azonban könnyű megjósolni, hogy Fegyőr parazsat gyűjt a fejére, ha kikezd vele. Az Apró-klán emlékezete hosszú, és előbb-utóbb, tán a legváratlanabb pillanatban, bosszút fognak állni. Elveszik a plüssmaciját, vagy valami hasonló.

Aztán kibújt a szög a zsákból. Újabb Facebook bejegyzésében barátunk hitet tett Bajnai Gordon mellett. Mint írja: „… a Momentumnak és valamennyi ellenzéki pártnak szüksége lesz azoknak a tudására, akik hasonlóan nehéz időszakokban vezették az országot. Személyes meggyőződésem, hogy Bajnai Gordon ilyen vezető, ilyen ember.” Andriska vonzódása Bajnaihoz természetesen nem véletlen.

Közös vonásuk ugyanis az ostobaság, és hát ugye similis simili gaudet.

Bár a metakommunikációjuk különböző, Gordon pislogni szokott, mikor nem ért valamit, Fegyőr meg a száját tátja el ilyenkor. De hát ezek elhanyagolható különbségek. Az igazi különbség az közöttük, hogy – életkoránál és szerepénél fogva – Bajnai már bizonyított, ő már okozott kárt ennek a szerencsétlen országnak; Fekete-Győr szerencsénkre még nem, és reméljük, nem is fog.

Összeállhat hát a nagy csapat. Előtérben a két nagyszerű államférfi, a háttérben pedig a gyönyörtől sikítozó hölgykoszorú. A színfalak mögött pedig Fletó feni a tőrt. Izgalmas idők jönnek. Ám fogadjuk meg Madách tanácsát: „Tragédiának nézed? nézd legott / Komédiának, s mulattatni fog.