Férfiak, nők, állatok, tüntetések

„Így szól a bárány: megtehetnék bármit, amit a sas művel, így enyém az érdem, hogy attól, amit a sas megtesz, megtartóztatom magam, méghozzá azért, hogy ő is hozzám hasonlóan cselekedjék…”

Friedrich Nietzsche: Ím ígyen szólott Zarathustra

Mint azt már az előzőekben is elpanaszoltam, időről időre elolvasok olyasmit, amit nem kéne. Legutóbb Balta Flóris kiáltványával tettem ezt, mely a Kettős mérce névre hallgató blogon jelent meg, néhány megható hirdetéssel övezve, melyekben pénzt tarhálnak korszakos jelentőségű működésük fenntartásához. Ebből is látszik, hogy oly szörnyű világot élünk, ahol már a hülyeség sincs ingyen, hanem havi 1000 forintba kerül azoknak, akik ezt élvezik. Nincs ingyenebéd, na.

Szombaton délután állatvédő szervezetek tartottak tüntit, követelve a törvényi szigorítást az állatkínzás eseteire. A képek tanulsága szerint, volt aki a macskáját is elvitte tüntizni, ám szegény Flórist nem vitte el senki. Az elemezni kívánt veretes mű így az „Amit nem mondhattam el az állatkínzás elleni tüntetésen” címmel látott napvilágot, miután Flórist megakadályozták – a józanabb ész nevében –, hogy felolvassa azt a tüntetésen.

Mielőtt boncolgatni kezdenénk a kiáltványt, szeretnék leszögezni néhány dolgot.

Egy. A szerzőtől eltérően nem gondolom, hogy a nők és az állatok egyformák lennének és ezért ugyanúgy kéne küzdeni a „jogaikért”.

Kettő. Azt sem gondolom, hogy az emberek és az állatok egyformák lennének – bár sok érv szól mellette – és egyforma jogok illetnék meg őket.

Három. Világ életemben megvetettem azokat, akik öncélúan bántalmaznak bárkit, vagy bármit. Ennek ellenére nem ítélem el például a sarkantyú és a pálca használatát a lovaglásban, vagy ha meg kell fenyíteni egy nagy testű, ivarérés felé haladó kutyát, mikor először rám morog, mert ha nem teszem később meg is harap. A rohadék. Pedig nekem jogom van harapásmentesen élni.

Négy. Miután a mezőgazdaságban, azon belül is az állattenyésztésben dolgoztam sokáig, így tömeggyilkosnak számítok, ennek ellenére nem érzek semmiféle bűntudatot.

Leszögezés vége

Flórisunkról csak annyit, hogy roppant érdekes személyiség. Magát részben aszexuálisként, részben pedig transzfiúként definiálja (ami szerintem ellentmondás, mert aki aszexuális, annak tök mindegy, fiú-e vagy lány) részt vett mindenben és mindennek az ellenkezőjében is; egy elmebeteg kor tipikus terméke.

„Az indulatokat meg lehet érteni. Soha nem sikerült még változást elérni úgy, hogy nem volt mögötte düh.” – csap a húrok közé a transzfiú, megadva mintegy a mű indulatos alapmotívumát. Az ijesztő kezdés után egy bekezdésnyi átkot szór a gender tanszékek és a haladó libsizmus ősellenségere a „Rendszerre”. Mert sohasem az emberek, állatok, vagy Flóris a hibásak, hanem mindig a gaz ciszheterók által működtetett „Rendszer”.

A „Rendszer” szótól a flórisokba úgy beleáll a görcs, mint migráns kezébe az ujjlenyomatvételkor.

„És meddig maradhat lakóhelyünk a Föld, ha marhalegelőkké változtatjuk az esőerdeinket?” Teszi fel a kérdést Flóris, és itt meg kell őt rónunk. Mert micsoda diszkrimináció ez a marhákkal kapcsolatban, akik „élőlénytársaink”? Ők ugyanis lelkesen helyeselnék a minél nagyobb marhalegelőket, sőt bizonyára az lenne kívánatos számukra, ha az egész világ egyetlen nagy marhalegelő lenne. Nem értem mi a baja Flórisnak: a marhákat nem szereti, vagy legelni nem szokott? A szerzőnek ezt sürgősen meg kéne vitatnia az első útjába kerülő tehénnel. Izgatottan várjuk a diskurzus eredményét.

Az állatvédelmi törvény és annak parlamenti elfogadása kapcsán Flórisból kitör a vegetáriánus. „Kiderült, hogy a magyar Parlament számára a nőverés éppen annyira természetes dolog, mint a húsevés.” – írja. Na most itt gondok lesznek, mert a következőkben az állatok után – ha még élünk – a növények jogait is meg kell védeni és akkor végleg éhen halunk.  És ez még nem a vége a dolognak, mert ott vannak például a vírusok is. Biztosan nekik is vannak jogaik.

Továbbá érdekes gondolat a húsevés és a nőverés egyenlőségének meghirdetése, mert ebből nyilván az következik, hogy az oroszlán is veri a nőket és nem eszi – kivéve természetesen a legelésző oroszlánokat.

A továbbiakban megtudjuk, hogy aki veri a kutyáját, az statisztikai bizonyossággal veri a feleségét is, amint akinek a felesége veri a kutyáját az bizonyára veri a férjét is, bár erről nem beszél a szerző. Megtudjuk azt is, hogy a fejlett nyugaton „felismerték ezt az összefüggést, amit az ún. cross-reporting rendszer bevezetése követett. Ebben a rendszerben minden állatkínzóról, gyerekbántalmazóról és nőverőről automatikusan feltételezik, hogy valószínűleg a másik két bűncselekményt is elkövette, és ennek kiderítésére célzott vizsgálat indul.” Ez igen.

Tudják ez pont olyan, mint mikor minden migráns ellen rögtön nemi erőszakért is vizsgálat indul, mert a statisztika ugye…

Bár lehet, hogy a találati arány legalább annyira jó lenne. Bizonyára mindenki szeretne oly helyütt élni, ahol statisztikai „tények” alapján vizsgálat indul ellene. Kiderül az is, hogy „az állatkínzás pedig a szexuális erőszakhoz hasonlóan a férfierőszak egyik formája.” Mert nő még bizonyára nem kínzott állatot. Pedig de. Láttam például egy képet, melyen Flóris egy kutyát tart ölelő karjai között. Képzeljük magunkat a kutya helyébe. Na ugye.

Korszakos nőverési esetek felsorolása után, végül a szerző beviszi a végső döfést: „A nők, a gyerekek és az állatok nem valamik, hanem valakik, és nem nyugszunk mindaddig, amíg a férfiak ennek megfelelően nem viselkednek velük!” Na most a férfiak nem szerepelnek ebben a felsorolásban, tehát sem nem állatok, sem nem emberek. Mivel kívül esnek ezeken a kategóriákon, tehát feltételezhetően valamiféle paranormális jelenségnek kell tartanunk őket. Itt érthetjük meg, hogy miért akar Flóris transzfiú lenni.

Végezetül jegyezzük meg, hogy a ragadozót és a vacsoráját nem fűzi össze etikai kötelék. A macska játszik az egérrel és bizonyára roppant jól szórakozik, de az egér ezt kibírja röhögés nélkül. Ha az egér jogait érvényesítjük és elvesszük a macskától, azt a macska kínzásként éli majd meg. A legrégebben háziasított, hozzánk legközelebb élő állatok is csak állatok, és ha rájuk öntjük szeretet-feleslegünket, akkor sem lesznek emberek.

Soha nem tudnának ugyanis annyira hülyék lenni.

Attól, hogy nem vadásszuk az élelmünket, hanem tenyésztjük, mi sem változik az ebédelő ember és az ebéd viszonyában. Tekinthetjük a borzalmak netovábbjának, hogy a disznót beletöltjük saját beleibe és felfaljuk, de attól még a kolbász finom.