Gyűlölj okosan!

„Mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”

Kornis Mihály

Alföldi Róbert, a gyűlölet legismertebb honi primadonnája körül ismét tombolnak az indulatok.

Csak ízelítőként a libsi média minapi cikkeiből:

• Alföldi Róbert egy másik műsorát sem meri bevállalni Zalaegerszeg
• Megszólalt Alföldi Róbert a zalaegerszegi kitiltása kapcsán
• Tovább dagad a botrány – Alföldi Róbert estjét másodszor is letiltották
• Alföldi már egy étteremben sem tarthat előadást Zalaegerszegen
• Zalaegerszegen a civileknek is megtiltották, hogy meghívják Alföldit …
• Nem lesz olyan konferencia, amire hivatkozva törölték az Alföldi-estet
• És így tovább…

Az ügy lényege, hogy Alföldi a vadregényes Zalaegerszegre látogatott volna, hogy részt vegyen egy pódiumbeszélgetésen, a Zalaegerszegi Páholy rendezvénysorozat keretében. Meg is egyeztek, sőt már a szerződést is megkötötték, mikor a szervező hirtelen lemondta a dolgot. A szerződést felbontották, amiért Alföldi 150 ezer forint kártérítést is kapott, ami elég szép pénz ahhoz képest, hogy nem kell oda-vissza utazni és a pódiumon órákig hülyeségeket beszélni.

Arról, hogy miért mondta le hirtelen a szervező a happeninget és miért lett Robi persona non grata Zalaegerszegen, ellentmondó hírek érkeztek, gyakorlatilag fogalmunk sincs róla. Robi és a libsi sajtó természetesen készen állnak a válaszra: fojtogató félelem járja át Zalaegerszeg jobb sorsra érdemes városát. Olyannyira, hogy még teljesen maszek alapon, például a 444-es italbolt báltermében sem merik megrendezni a pótolhatatlan értékeket közvetítő beszélgetést.

Alföldi az események értelmezését segítő Facebook bejegyzését a következő kulisszahasogató mondatokkal zárja: „De meggyőződésem, hogy létezik megkérdőjelezhetetlen nemzeti minimum. Az erkölcsben is. Függetlenül attól, hogy ki hova áll.” Milyen igaz. Mondjuk az ő esetében annak is van azért némi erkölcsi konnotációja, hogy ki hova áll, avagy ki jön hátulról.

Alföldi megszámlálhatatlanszor eljátszotta már az elnyomott művészt, így azután módunk van némi rendszert megfigyelni az egymást követő esetekben.

Mivel nagy híve vagyok az események gondos, kategorizált megfigyelésének közreadnám ezeket, nem titkolva hogy alapvetésnek szánom őket a „Tudományos libsizmus” című jövendő diszciplína számára, melyet kifejezetten tapasztalati tudományként képzelek el.

Az – haladó körökben – közhely, hogy Robi teljesen el van nyomva és soha, sehol nem hallathatja hangját, pedig olyan az, mint a fülemüle dala a levesben. Ám ha közelebbről megvizsgáljuk eme axiómát, találnunk néhány ellentmondónak tűnő adatot. Nem kell messzire menni, csak a www.jegy.hu netes színházjegyvásárló oldal tanúsága szerint jelenleg 14 darabban és 6 színházban láthatjuk Robit.

Mi lenne, ha nem fojtogatná a hatalom?

Akkor minden bizonnyal kizárólag őt láthatnánk, hallhatnánk, ami a művész úr(?) zsenialitását belekalkulálva is, némileg egyhangúvá tenné a kínálatot. A művészünket olyannyira elnyomja Orbánbasi irtózatos kormánya, hogy a nevezett teátrumokat sok tízmilliárd forinttal támogatja. Nyilván azért, hogy Robi ott ne tudjon fellépni. De – a tapasztalat azt mutatja – mégis tud. Ezen ellentmondás feloldásán a kormányzati kazamatákban még dolgoznak.

Megfigyeltem azt is, hogy a hősünkre nehezedő elnyomás időről-időre fokozódik, olyannyira, hogy az átüti a libsi média ingerküszöbét. Pedig nincs rosszabb a rendszertelen elnyomásnál.

Azt is tapasztalhatjuk, hogy az elnyomás eme fokozódása, furcsa módon időben egybe esik valamiféle Alföldi-rendezés, főszereplés, bemutató közelségével.

Ha vizsgálatunkat kiterjesztjük a jelen pillanatra, akár hiszik, akár nem, meglepő módon azt tapasztaljuk, hogy mostanában is történnek ilyesmik. Friss előadás ugyanis a III. Richárd (Radnóti Miklós Színház, bemutató: február 18.) Az előadásban Robi a címszereplő, a rendező pedig a román származású Andrei Şerban. Ezen kívül bemutató is lesz, Shelley: A Cenci-ház című romantikus rémdrámáját mutatják be 2018. március 31-én a Stúdió K Színházban hősünk rendezésében.

Zárójel. Szeretném itt elmondani – színikritika jelleggel – hogy Alföldi és „modern” tettestársai rendszeresen átértelmezik szegény Shakespeare-t, miáltal mondhatnók, kóser pörköltet főznek az avoni hattyúból, aki már nem tud tiltakozni. Az „átértelmezés” nem szokott mást jelenteni, minthogy modern utcai ruhákban, ipari díszletek között adják elő a darabokat. Általában állványok és létrák láthatóak a színen, melyeken remekül lehet le-fel rohangálni. Mondjuk dízeltargoncát vagy Martin-kemencét még nem láttam, de ami késik, az nem múlik. Mindezt bizonyára ama meggyőződés alapján teszik, hogy a néző olyan hülye, hogy enélkül nem jönne rá: a darab tanulságai akár napjainkra is vonatkoztathatók. A fenti átértelmezés lényegi okát képezi amúgy az is, hogy a korabeli ruhák és díszletek sokkal drágábbak. Zárójel bezárva.

Összefoglalva. Alföldit a fene sem nyomja el. Ő – hasonlóan Thália többi papjához és papnőjéhez – a nézettségből él, ami népszerűséget hoz és ez pedig, mindközönségesen, közvetlenül honoráriumra váltható. (A világért sem akarom megbántani, ezért tudomásul veszem, hogy az ő esetében annak eldöntés, hogy éppen pap, vagy papnő kizárólag rá tartozik.)

A nézettséghez pedig propaganda szükséges, Robi pedig egy finoman hangolt specialista.

Nem a színházjegyet vásárló közönségre épít, úgy általában, hanem az Orbánbasi által megfélemlített, ágyalatti bőrönddel rémüldöző libsikre és a hozzájuk tartozó kékharisnyákra, akik az ő sanyargattatásának hírére rohannak jegyet venni.

Ebben a promóciós jellegű elnyomattatásban ő roppant ügyes és készséges segítőkre is talál a haladó sajtómunkások között, mert szerintük ami jó Robinak az rossz Orbánnak és ettől a nagy igazságtól elvakulva nem veszik észre, hogy tulajdonképpen őket is rendszeresen megvezeti, hiszen az ilyen propaganda cikkekért egyébként fizetni szoktak. Ők pedig ingyen és dalolva csinálnak hírverést, komoly megtakarítást eredményezve ezzel Robinak.

Ilyen a popszakma: aki hülye, az ingyen dolgozik.