Halott a WC-ben – bagatellek I.

21

„A jelentéktelenség, barátom, a létezés veleje. Mindenütt, mindenkor jelen van. Ott is, ahol senki nem kíváncsi rá: borzalmak, véres ütközetek, a legszörnyűbb bajok közepette.”

Milan Kundera: A jelentéktelenség ünnepe

Miután Hippokratész kései követői úgy ítélték, hogy egészségem javulása már nem áll arányban a kórházi dolgozók mentális állapotában okozott kártételemmel, itthon pergetem napjaimat. Olvasgatok, ilyesmi.

Persze a szokott életritmus nem állt még helyre, így az éjszakák egy része furcsa félálomban telik, ahol keveredik az állom és a valóság. Mivel mostanában főleg Platónt olvasok – ki tudja hányadszor – teljes dialógusokban veszek részt félálomban, mindenféle aktuális témákról. Nem, nem bolondultam meg – egyelőre – ez azelőtt is előfordult. Mindeközben az ember rádiót hallgat, váltogatva az állomásokat. Hogy ezt miért csinálja arra nincs racionális magyarázat – csak.

Itt tartottam éppen, mikor az egyik adón megütötte a fülemet a roppant változatos előéletű Csintalan Sándor hangja. Nekem róla mindig a jó Khomeini ajatollah jut eszembe, aki hatalomra kerülése után kivégeztette hadsereg vezetését, holott ő általuk (is) jutott hatalomra. Mikor megkérdezték, miért tette ezt, hiszen… ? Azt válaszolta: „Ezek már elárultak egy embert. Engem nem fognak.

Arról beszélt éppen, hogy valamelyik kórház illemhelyén egy – nyilvánvalóan a kormány gyalázatos politikája miatt elhunyt – személyt találtak. Az eset kapcsán Orbánbasi személyes felelőssége természetesen elvitathatatlan. A jó Sanyi okfejtése szerint ugyanis a Fidesz államosította a kórházakat, ezáltal végzetes csapást mért azok higiéniai állapotára. Mert az állami és az önkormányzati higiénia természetesen összehasonlíthatatlan az utóbbi javára. Hogy ezt a megállapítást mire alapozza, azt nem osztotta meg a hallgatósággal, nyilván valami vitathatatlan tényről van szó, melyet én nem ismerek. Számtalan ilyen van. Amint az sem nyilvánvaló számomra, hogy mennyiben higiéniai probléma a halott a WC-ben. Bár a dolog szerinte, feltehetően, összefüggésben van a takarítószemélyzet munkásságával.

Bevallom életemben először, és immár minden bizonnyal utoljára is, WC-t a magyar Néphadsereg kötelékében takarítottam. Ez Kovács őrmester szerető, atyai tekintete előtt zajlott, aki személyes felelősséget érzett az újoncok mentális fejlődéséért. Az eset úgy zajlott le, hogy az általa „hathengeresnek” nevezett létesítmény minden elemének megtisztítását jelenteni kellett neki, ő szemügyre vette az eredményt, arról megvetően nyilatkozott és elrendelte az ismétlését. A dolog úgy fél délelőtt tartott – addig sem kellett mást csinálni.

Na most, ezzel természetesen nem tartom magam szakembernek az iparág tekintetében, hiszen az említett rendezvény inkább performance-nak volt tekinthető, melynek keretében Kovács őrmester játékos felettes-énje szárnyalt a körlet felett, mindenki okulására. Csak azért írtam le, hogy lássák: bizonyos ismereteim azért vannak, ha nem is a legfrissebbek.

Egy kórház WC-jében meghalni szörnyű dolog, de hát meghalni – azt hiszem – mindenképpen szörnyű. Elgondolkodtató azonban, hogy mindez hogyan értelmezhető a takarítószemélyzet, a Fidesz és Orbán Viktor tekintetében a csintalani univerzumban.

A kórházi takarítószemélyzet – megfigyelésem szerint – főleg középkorú hölgyekből áll. Ők egy kisebb teherautó-pótkocsira emlékeztető szerkezetet vonszolnak maguk után, rajta kukák, rejtélyes palackok, rongyok, vödrök és egyebek – a tisztaság rejtélyes rekvizitumai.  Munkájukat többnyire alacsony bérezésért, kedvetlenül végzik – amin egyébként nincs mit csodálkozni – és annak hatékonysága is számtalan tényezőtől függ. Függ mindenek előtt az illető ifjúkori munkaszocializációjától és az egészségügyi személyzet kötözködő hajlamaitól, az épület állapotától, a látogatók higiéniai szokásaitól és így tovább.

Na most, elképzelem – hajnalban, félálomban könnyű – hogy takarítószemélyzet vagyok, a higiéniai szakipar veteránja és éppen indulok az intézmény illemhelyének dezinficiálására. Fütyörészve, trallala, trallala, végzem a feladatomat, mikor is azt tapasztalom, hogy az egyik szeparé foglalt. Mit tehetek? Nyilván az egyik megoldás az – az önkormányzati takarító ezt tenné Csintalan szerint – hogy rárúgom az ajtót a bent tartózkodóra, megkérdezem nevét és rendfokozatát, valamint felszólítom tevékenységének azonnali befejezésére és helyiség elhagyására. Ellenkező esetben a fajansszal együtt lekenem Domestosszal. A másik, a trehány, az állami, a fideszes takarító boldogan kihagyja a foglalt területet és megy a dolgára. Másnap azután – ha és amennyiben ugyanaz a személy takarítja a WC-t ami egyáltalán nem biztos – vagy feltűnik neki, hogy tegnap is ugyanez a fülke volt foglalt, vagy nem. Egyébként Sanyi éjszakai expozéjából nem derült ki, hogy végül is hogy a fenébe találták meg azt az ominózus holttestet. Ennyi volt a kísérteties éjszakai élmény. Éppen csak a lánccsörgés hiányzott.

Tudom én, létezik a a világmagyarázat, amiben a földrengéstől a pestisjárványig és WC állapotáig mindenért a kormány és különösképpen Orbánbasi a felelős.

Egyszerű, kényelmes gondolkodás ez, nem vitatom. Nem terheli túl az agytekervényeket és úgyszólván minden pillanatban és mindenből „politikát” lehet csinálni általa. Van azonban néhány baj is vele.

Mindenekelőtt erősíti a kormány mindenhatóságába vetett téves hitet. Ez azért hiba, mert egyrészt felment az egyéni felelősség alól (mit tehetek ha a kormány…), másrészt nem igaz. A kormány keze – minden ellenkező híresztelés ellenére – nem ér el a közintézmények WC-jébe.

Nem helyes az sem, ha mindent csak tagadunk. A merev, az ügyekre tekintet nélküli szembenállás a politika öncélúságát, az „élettől” való távolságát sugallja, ami olyan passzivitáshoz vezet, melyet nap mint nap tapasztalhatunk is.

És nem helyes végül azért, mert nagyon-nagyon unalmas.

Facebook hozzászólások