Hát nem tudom…

90

„Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.”

János evangéliuma 10:8

Birkalegelőket kívánnak telepíteni a székesfővárosba, fokozva ezzel a biodiverzitást

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelent meg egy kis színes hírben, hogy megették a Borisz névre hallgató pávát; a merénylet maga Kiskörén következett be, ahol már egy éve élt. Mindenki szerette, bár kevés dologra volt képes, csak kibontotta káprázatos tollait és úgy fényképezkedett; de úgy látszik, ez is elég volt. Valami közmunkások voltak a tettesek, akik még sohasem ettek pávát és most szerették volna bepótolni ezt a hiányosságot, és kanalat ragadtak, hogy felfalják a madarat. Amint a tulajdonos felhívta rá a fegyelmet: a pávának alig egy kiló húsa volt, nem igazán érte meg a lakoma. Valószínűleg nem voltak színjózanok, amikor ez a dolog megesett velük. Mindenesetre a vétkest megbüntették: aki megfojtotta és megette a madarat, az felfüggesztett börtönt kapott, és kötelezték a 60 ezer forintos kár megtérítésére is. Így jár, aki egy ilyen szép madarat felfal.

Nekem azért jutott eszembe ez az eset, mert gyanakszom. Ugyanis olvasom, hogy birkalegelőket kívánnak telepíteni a székesfővárosba, fokozva ezzel a biodiverzitást. Ami egy igen szép dolog. Van már méhlegelő, rovarhotel, már csak a juhlegelő hiányzik, esetleg még bölények is. Csak aggódok az állatok testi épségért, mert közmunkások Pesten is vannak – nem is beszélve az egyre szaporodó migrikről –, és a végén kárt tesznek az állományban. Igazán kár lenne egy délceg kosért, ha véletlenül a fazékban végezné. Úgyhogy nyilván őrizni is kéne őket, megelőzendő a nem kívánatos fogyásukat. Sajnos nincs még jóslat, hogy hány egyed kell egy nyájba és vajon hány pásztor kell ezekhez, csak félek, nem kevés kell hozzájuk, ami radikálisan csökkenti a dolog kifizetődését. Esetleg néhány SZFE-hallgató bevethető lenne rájuk, csak félek, hamar elunnák, nem is beszélve a különböző mutatványokról, mint a cintányérok és egyebek, amikkel megzavarnák a juhok emésztését.

Akárhogy is gondolkodom, nem lenne jó ötlet.

Van itt egy további probléma is. A magyar éghajlat nincs tekintettel a birkák igényeire, ezért aztán hajlamos kiszáradni, de nagyon. A juh kilométereket kényszerül gyalogolni, mire egy árva fűszálhoz jut, úgyhogy le is gyalogolja, amit felvesz, különösen ilyenkor, a nyár közepén. És ez csak romlik egészen az év végéig, az ősz hoz aztán valami enyhülést. A tetejébe fogalmam sincs, hogyan oldanák meg az itatásukat, legfeljebb a liberálisok könnyeivel. Úgyhogy igencsak fel kéne kötni a gatyájukat, ha ezzel a lendülettel és elszántsággal birkát akarnak tartani. Egészen más dolog sárga biciklisávokat felfesteni, mondjuk kényelmesebb is, az kétségtelen, az autó csak egyfelé tud menni – de a birka, ha elindul… Egyébként nem tudom, hol fogják tárolni a birkákat a téli időszakban, amikor is az ellések megindulnak és hullanak a bárányok.

Zárójel. Mocsárosdűlő és a X. kerületi Felsőrákosi-rét például eleve kizárt a szóba jöhető területek közül, mert bizonyára csúful el van fertőzve májmétellyel. Ez a törpe iszapcsigával fertőz és az állat elhullását eredményezheti. Itt biztosan nem lehet juhokat vagy marhákat tartani, legföljebb disznókat, de azok aztán rendes ramazurit rendeznek. Zárójel bezárva.

Aztán itt van a kullancs is. Ezen az éghajlaton bizony elszaporodnak és igencsak kellemetlenek tudnak lenni. Sokféle fertőzést képesek terjeszteni, amelyek egy része akár halálos is lehet. Ha a szűk legelőkön feldúsul a kullancspopuláció, igencsak veszélyessé válhatnak. Mondjuk gyereket sem célszerű odavinni.

Van végezetül egy érv, amely megsemmisíti ezt az egészet, és ez pedig a KariGeri-féle önkormányzat alkalmatlansága.

Akik nem képesek egyetlen biciklisávot sem úgy felfesteni, hogy az jó legyen, vagy legalább valami elképzelt érdeket szolgáljon. Minden bizonnyal majd kétszikű növények magvait fogják gyűjteni lopások helyett, és juhokat fognak elletni önkormányzati épületek csencselésének elkerülése céljából. Minden bizonnyal ezt fogják tenni néhány százmillió ellopása helyett.

Szegény Bardóczi majd rá fog ébredni, hogy nem érdekel senkit sem a méhlegelő, sem a birkanyáj.

Most majd jön egy ígéretcunami, ami alapvetően senkit nem érdekel; remélik, hogy át tudják hazudni magukat a túlsó partra, ahol aztán az elíziumi mezők várják őket. A hatalom érdekli őket, amely révén el tudnak lopni mindenféléket, akár még birkákat is.