Jeanne d’Arc Százhalombattáról és a politikai pedofília

23
 

 

 

„Szent lázadások, vágyak s ifju hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.”

Ady Endre: Ifjú szívekben élek

A gonosz Orbánbasi évet értékelt. Ezt ő esőben hóban, kormányon és ellenzékben évente gonosz makacssággal megteszi, és ez az esemény ragyogó lehetőséget nyújt ellenfeleinek, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. Ez történt a minap is. Mondhatnánk nem történt semmi különös. Ám ez alkalommal – immár sokadszor – új, ifjú, nőnemű harcosa támadt az önkényuralom ádáz ellenségeinek, úgy hívják: Kövesdi Veronika. Volt már ilyen.

Emlékeznek még Karsai Dorottyára, aki a „Nem tetszik a rendszer” című csasztuskával lett az ellenzéki tüntik sztárja annak idején. Ugye nem? Hát ez az. Az akkori eksönt Pityinger művész úr, a nemzet pacsirtája hekkelte meg, miután oly vállalhatatlanul hülyének bizonyult. De ennek ellenére  vállalták. Kíváncsi vagyok, most ki lesz a befutó erre a szerepre. Mondjuk egy sanszos jelentkező már biztosan van az örök Juhász Péter személyében, de ne fussunk előre, még bármi történhet és a kínálat óriási.

Mostani hősnőnk, Veronika szép fiatal leányzó, tudható róla, hogy egyetemista, az ELTE Média szak környékén (hol máshol) és a vadregényes Százhalombattáról származik, ahol az olajat és a társadalmi érzékenységet finomítják. A költői lelkületű ellenzéki orgánumokban már Jeanne d’Arc-hoz hasonlítják. Szinte látom lelki szemeimmel, amint fehér lovon nyargalva, csillogó páncélban csatára vezeti a HaHások, migránssimogatók, és ELTE BTK-sok lovasságát. A jobbszárnyon a Pojáca vezette DK-s akciónyugdíjasok élesre fent járókerettel, a balon pedig a reform-közgazdászok Lengyel László golyó- és valóságálló pulóverében. Mellette nyargalna, zöldre festett lovon Juhász Peti előreszegezve a jointot és balját 328 feljelentéssel védené közben…Istenem! Heller Ágnes tábori misén áldaná meg őket és Lukács György szellemét idézné fölébük védelmül. De félre a romantikával.

Történelmi lecke. Elnézést, de azok számára akik már az új antilexikális képzésben részesültek elmondanám, hogy Jeanne d’Arc egy 15. századi francia parasztlány volt, akinek megjelent Isten és az angolok elleni háborúra biztatta. Több győztes csata és a meglehetősen tétova VII. Károly megkoronázása után elfogták és 1431. május 30-án a Rouen-i Vieux-Marche-on mint eretneket máglyán elégették. 1456-ban ártatlanná nyilvánították majd 1920-ban XV. Benedek pápa szentté avatta. Elneveztek róla hadihajót, festettek róla képet, írtak színdarabot, forgattak filmet és – végső megdicsőülésként – szállodát és éttermet is elneveztek róla. Az utóbbiban nyilván főleg a sülteket preferálják. (Bocs) Történelmi lecke vége.

Vissza Veronikához. A gaz Orbánbasi ellen mondott beszéde – melyet üdvrivalogva fogadott a 444-Index-Kettős Mérce tengely – magán viselte a boldogult Saul Alinsky és az ELTE Médiaszak keze nyomát. Ez az Alinsky egy véresszájú lázító volt, aki egész nyomorult életét abban a frusztrációban élte le, hogy nézetei – néhány hozzá hasonló holdkóroson kívül – senkit sem érdekeltek Amerikában. Könyve, a „Szabályok radikálisoknak” annál nagyobb feltűnést keltett a bölcsészkarokon szerte Európában, ahol a hervadt 68-as hagyományokkal szeretnék idős professzorok késleltetni az aggkori elhülyülést. De nem sikerül. Az ELTE Médiaszakot olyan szellemóriások jegyzik, mint György Péter, vagy Radnóti Sándor és a végzett hallgatók, ennek megfelelően az ATV-168 óra-Index Bermuda-háromszögben szoktak végképp eltűnni.

A gyújtó hangulatú beszédet Veronika egy „Együtt A józan középút” feliratú szónoki pulpitus mögött követte el, mely felirat Juhász Péter pártjában némileg nem odaillőnek tűnik.

„Nincs hatalmatok felettünk!” kezdte és valóban, tisztán látszott, hogy nincs nekik hiszen elmondhatta ezt. „Mert a hatalom a népé!” Ezt a marhaságot először talán a francia forradalomban mondták a népnek, mielőtt halomra gyilkolták őket, de Veronikának nyilván nem ezt tanították. Ezután következett a nép definiálása, szakmák szerinti felsorolásformájában. A nép szerinte a következőkből áll: akik „munkaköri kötelességüket teljesítve is, hajnali háromkor is kimossa a szart a beteg alól” – itt nézzük el az egyesszám-többesszám egyeztetés megzuhanását, végül is csak végzős egyetemista. Továbbá áll a nép a pedagógusokból, és a „kockás ingesek”-ből, akik őket támogatják, valamint a nincstelenekből. Nekem fájón hiányoztak a kőfaragók és balett táncosok, valamint a bádogosok és a vízvezeték szerelők is. De ne legyünk telhetetlenek. Később azt is kifejtette, úgyis mint józan középút, hogy azoknak nincs hatalmuk felettük (értsd: a nép felett, kivéve a kőfaragókat és balett táncosokat, valamint a bádogosokat és a vízvezeték szerelőket akik nem tartoznak ide), „akiknek a nyakkendője Orbán Viktor és Habony Árpád seggéből lóg ki”.

Jellemző a libsi sajtó szellemi színvonalára és ízlésére, hogy ez tetszett mindenkinek a legjobban, holott ez anatómiai és stiláris problémákat is felvet.

Végül pedig megjósolta a szent bosszút, a baloldal örök ígéretét Spartacustól Vlagyimir Iljicsig, ami elkövetkezik majd, ha a „józan középút” hatalomra kerül. Nincs rettenetesebb ugyanis a józan középút bosszújánál. Nagyjából ennyi volt az ominózus beszéd.

Hogy egy huszonéves, jól szituált úrilány Juhász Peti környezetében könnyen jut olyasmihez, amitől kissé furcsának látja a világot az nem meglepő. Amint az sem meglepő, hogy a haladó, forradalmi marxizmus szellemébe beleöregedett professzorok ma is álmodják lázálmaikat a világról, a társadalomról és ifjú szívekben szeretnének tovább élni. Csakhogy. Csakhogy mindezen forradalminak tűnő hév mögött a hivatalok és a pénzcsapok, egyszóval a politikai hatalom visszaszerzésének lapos, szürke, korántsem forradalmi szándéka lappang. A szent bosszúból pedig majd legfeljebb egy újabb feljelentésügyi államtitkár lesz, különösebb izgalmak nélkül. A rendszer adott és Veronika mentorai sem akarnak változtatni rajta, elvégre ők találták ki. A saját alkalmatlanságukba és tehetetlenségükbe belebukott politikai szereplők pedig szeretnének új arcokat előre tolni, melyek – ellentétben az övékkel – szépek és ártatlanok.

A politikai pedofília nem ismer határokat.