Könnyes búcsú

72

„Emlékednek végső foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,”

Ady Endre: Búcsú

Elmegy a CEU. Egy ország áll megrendülten és riadtan kérdezi: mi lesz velünk nélküle?

A vadregényes Bécs városába költözik, ami egy picit azért enyhíti szomorúságunkat, mert nem kell messzire menni adott esetben, hogy megtudjuk, milyen neműek vagyunk. Bécsnek további nagy előnye, hogy a magyarországi, elméleti migránssimogatás után ott gyakorlati foglalkozásokat is szervezhetnek, mert a császárváros jól el van látva alapanyaggal. Kíváncsian várom a „Buzikat a mecsetekbe” program eredményeit. Csak meg ne ártson.

Mi viszont egyedül maradunk, elhagy bennünket a nyugati világ utolsó bajnoka és leszáll a szellem éjszakája.

A költözés bizonyos szimbolikus vonásokat is felmutat. A jeles tanoda – a hírek szerint – az Otto Wagner Spital épületeiben lel menedéket a fasizmus elől, mely létesítményt 99 évre bérlik a várostól. Sokat megélt falak közé kerülnek. Ez a műintézmény eredetileg bolondokháza volt, egészen addig, míg a sógorok nem csatlakoztak a III. Birodalomhoz. (Tudom, ma úgy tanítják, hogy megszállták őket a németek, és csak bánatukban fogadták milliószámra virágokkal az út mellett a Führer autóját, de ezt szerintem ők sem gondolják komolyan.) Ekkor egy újszerű elmegyógyászati paradigma keretében az ápoltakat kiirtották. Ezután munkatábort rendeztek be „Antiszociális nők számára”, mert hát azidőtájt a sógorok még másképpen tekintettek a női egyenjogúság problematikájára.

Manapság is elmegyógyászattal foglalkoznak a patinás falak között.

Reméljük ez marad is így, és CEU-val jól jár a bolondokháza is, hiszen nap mint nap tanulmányozhatják a pácienseket in vivo.

Van persze néhány nyitott kérdés is. Az egyik pénzügyi természetű. Miután a CEU egy „amerikai” egyetem, így elesik az EU-s pénzektől, melyeket eddig a jogosult Közép-európai Egyetemmel való szétválaszthatatlan összefonódás kapcsán gazdagon megkaptak. Persze ez – néhány brüsszeli Soros-látogatás során – még megváltozhat. Ha nem, akkor bizony mélyebben kell abba bizonyos zsebbe belenyúlni, melyben – szélsőbalos nézetek szerint – a harmadik világ véréből és verejtékéből sajtolt pénz lapul.

További érdekes kérdés, hogy vajon Bécs városa mennyi bérleti díjat kér 99 éven át? Mert ugye mifelénk, a magyaros gavalléria szabályai szerint ingyen laktak, ám – ismerve az osztrákokat – ezt nem tartom valószínűnek ott is folytatni.

És ez ismét csak ama bizonyos zseb fájdalmát okozhatja.

Az anyagiakhoz tartozik az a kérdés is, hogy a magyar oktatókkal mi fog történni. Ami Magyarországon parádés fizetés, az Bécsben már jóval kevésbé tűnik annak. Továbbá száz kilométereket utazgatni, pusztán azért, hogy ékesszóló előadásokat tartsanak Orbánbasi fasizmusáról, ugyancsak macerásnak és költségesnek tűnik. Könnyen lehet, hogy eme embert próbáló feladatot helyi humán erőforrások veszik át. Nem nehéz munka ez, csupán az órákon fel kell olvasni a haladó sajtó aktuális cikkeit.

Azért is lett ekkora botrány az elköltözésből, mert az egy kicsiny, ám annál hangosabb kör anyagi érdekeit veszélyeztette.

A sok szerencsétlen hallgatót is a szegénység réme által fenyegetett oktatóik küldték az utcára, hogy megvédessék velük anyagi érdekeiket. A honi libsizmus visszaszorult az utolsó erődökbe, az egyetemek falai közé. És most leomlott egy bástya. Rettenetes. Ennek ellenére szervezett visszavonulás folyik a második védelmi vonalba.

A cég természetesen nem mehetett messzire. Ragaszkodnia kellett Közép-Európához, mert csak itt nyílik tér számára. Hiába a sok milliárd, ez itt, a Lajtán innen számít társadalmi hatása tekintetében nagyon soknak. Hiszen például a boldog Arábiában többet költenek légkondicionált tevékre. A „sok” a pénz tekintetében igencsak relatív. Nem mindegy ugyanis, hogy a pampák vad bikája a bilibe üríti belei tartalmát, vagy a végtelen legelőre. Amíg az egyik helyen komoly mennyiségtani problémát okoz, a másik helyütt fel sem tűnik. Persze csak addig amíg bele nem lépünk.

Közép-Európa az a hely, ahol ennyi pénzzel nagyon nagy tényező lehet valaki.

Egyébként is a nyugat szklerotikus, ott már nem kunszt a genderizmus, a társadalmuk pedig olyan nyitott, hogy beesik az eső. A történelem futószalagjára szerelve itt, mifelénk készül a világ. A Párizs-környéki békékkel létesített, etnikai, területi konfliktusokkal terhelt, robbanásveszélyes periféria a gazdasági-ideológiai kalandorok igazi terepe. Itt pár rongyos millióért kormányokat lehet megbuktatni és kedvező politikai-gazdasági környezetet létesíteni a későbbi kirablásukra vonatkozóan. Mindeközben pedig – ami nagyon fontos – jóemberkedni is lehet, küzdve a káros ideológiák és a kirekesztés ellen.

Márpedig a CEU-projekt alapvetően nem más, mint a szervezet káderutánpótlásának eszköze, a hosszú menetelés az intézményeken keresztül.

Errefelé fillérekért lehet csúcsértelmiségieket venni, nyugaton ez jóval költségesebb, sőt itt, ha kellően hülyék, akár ingyen is dolgoznak, meggyőződésből. (Van ilyen tényleg, akár hiszik akár nem.) Az ideológiai bódítószerek hatása alatt álló k-európai ifjúság pedig töredék árért dolgozik és termeli a profitot a nagy társadalmi összeszerelő üzemben, miközben hősnek és megváltónak látja magát.

Most egy kicsit mindenkinek habzani fog a szája, de majd elmúlik és mindannyian rádöbbenünk arra, ami már most is nyilvánvaló: tulajdonképpen nem történt semmi.

Facebook hozzászólások