Kvóta, nép, szavaz, ás

9

„Ha nem lennének hibáink, nem találnánk annyi örömet mások hibáinak felfedezésében.”

François de La Rochefoucauld

Miután közeleg az ítélet napja, a népszavazás, ideje lehet összefoglalni a mostanra kikristályosodott haladó, libsi álláspontot, az ugyanis olyan vargabetűket írt le a kampány során, melyeket meglehetősen nehéz észben tartani. Roppant tanulságos megfigyelni, amint a teljes gondolattalanság gyors fejlődésen átesve visszazuhan önmagába, végül a változásoknak ellenállva marad, ami volt.

Kezdetben vala a tagadás. Legismertebb jelzője az „álprobléma” volt. „Migránsok pedig nincsenek!” – hangzott a verdikt. Aztán, mikor már százezrével jöttek, akkor ez egy pici – nagyon pici – engedményt téve a valóságnak módosult arra, hogy „Migránsok lehet hogy vannak, de nekünk nem jelentenek problémát, mert továbbmennek”.

Majd jött a kerítésfrász, és a nem létező, de legalábbis problémát nem jelentő migránsokból keresztényi kötelesség lett. Amiből levonhatnánk azt a következtetést is, hogy a keresztényi kötelesség nem probléma, de nem erre kanyarodott a magyarázat. Annyira belemelegedtek ebbe, hogy a felmérések szerint a pápa a baloldaliak között a legnépszerűbb, és – gondolom – a Vágó István kvízmester fémjelezte Szkeptikus Társaság testületileg elment gyónni, áldozni. Paprika Kinga például hirtelen felindulásból katolikusként jellemezte magát egy vita során, ami kb. olyan mint a disznósajtot rágcsáló migráns: minimum meglepő.

Boldog idők voltak. Mindenki tette a dolgát, Paprika Kinga biciklizett, Komáromy Gergő pedig gitározott és füvezett. Mindeközben pedig a migránsok tömegesen betegedtek meg szendvics, vajas kenyér és ásványvíz túladagolásban. Valamint a sok simogatástól elektrosztatikusan égnek állt a hajuk. A legszerencsétlenebbeket pedig valaki hazavitte magához. Ezek azóta már hazatértek, bevették magukat az afgán hegyekbe, mákot termelnek, de nem nem adják el, maguk szívják és semmivel sem lehet őket többet előcsalogatni.

Itt tartottunk, mikor a gonosz Orbánbasi felépítette a kerítést és – láss gyodát (csodát – bocs.) – az áradat megállt. A migránsok elhúztak Németországba, hogy átadják magukat a jól megérdemelt ficki-ficki és a szociális segély élvezetének. Néhány megélhetési még elébük ment a Balkánra, mint Zsóhár Zsuzsa, vagy a Kakuk, na nem a kedves madár, hanem a György. „Az életet keresik a menekültek” – írá anno a jó György. Ő meg a menekülteket és a velük járó honoráriumot – tehetnénk hozzá némi malíciával.

De lassan azért belátták: erről a rókáról nem lehet több bőrt lenyúzni. Vissza is tértek hát a jól bevált, hétköznapi, szürke rasszistázáshoz, xenofóbozáshoz, mutyizáshoz és korrupciózáshoz, amivel addig is tengették napjaikat. Bár – lássuk be – kicsit már ők is unták, de hát a szükség nagy úr.

Ekkor azonban az ördögi Orbánbasi bedobta a népszavazást.

Új helyzet állt elő. És az új dolgokat ők nem nagyon bírják agykapacitással. Érdekes módon a változás értelmében vett haladást a haladók tűrik a legkevésbé. Olyan ez, mint mikor a halnak víziszonya van.

Maga a népszavazás egyszerűnek látszik, természetesen csak látszólag, mert Orbánbasi esetében mindig ördögi mögöttes szándékot kell feltételezni. Méghozzá olyant, amely csak neki és a Fidesznek jó. Az pedig rossz. Mert van ugyanis egy tantétel, mely szerint minden, ami a Fidesznek jó, az semmilyen körülmények között – még véletlenül sem – lehet jó az országnak. Vagy ha – feltéve, de nem megengedve – véletlenül mégis, akkor majd ellopják.

Ez azon a régi jó balliberális gondolati hagyományon alapszik, hogy az emberek hülyék és ezért a lehető legegyszerűbb világmagyarázatot kell adni számukra. Ennek az álláspontnak része az a feltételezés is, hogy egynél több gonosz ellenséget nem tudnak egyszerre fejben tartani, tehát mutatni kell egyet, amely a gonosznak kelyhe, melyben minden rossz összegyűlik. Hogy ki, vagy mi ez, az helytől és időtől függően változik. A történelem során először volt ez a király, aztán a vallás, majd jöttek a burzsoák, mára pedig a boldog nyugaton a fehér kizsákmányoló ciszheterók.

Fontos megfigyelni, hogy a megrendszabályozandó népességrész a történelem során egyre nagyobb létszámú. A következő dicső világforradalom már kizárólag a színes bőrű buzikat hagyná életbe. A kérdés már csak az, hogy akkor ki csinálná ezt a forradalmat. Merthogy ők talán kevesen vannak hozzá. Még. E rövid vallástörténeti kitérő után vissza az eseményekhez.

Meghirdették tehát a népszavazást az ismert kérdéssel, és elkezdődött a tanakodás. Mit tegyünk? A probléma igen összetettnek bizonyult. Egyrészt ugye ott volt a fent idézett tantétel, másrészt viszont számolni kellett azzal, hogy a szavazóbázisuk nagyobb része pont úgy utálja a migránsokat, mint egy széljobbos xenofób. Mert szerintem ezt, a valóságtól való minden irtózásuk ellenére, ők is tudták. Mindkét dolognak igen nehéz ugyanis egyszerre megfelelni. Amint a régi mondás tartja: szarni meg szaladni egyszerre nem lehet. Salamoni döntés született hát: a népszavazás nem a migránsokról, vagy az EU betelepítési politikájáról szól, ezeket tulajdonképpen hagyjuk fenébe, ezek jelentéktelenek, hanem Orbán „hatalmi érdekeiről”.

Közbevetőleg jegyezném meg, politikust hatalmi törekvéssel vádolni olyasmi mint a madarat repüléssel. Ha nem lenne hatalmi törekvése, akkor remete lenne a Bakonyban, vagy karosszérialakatos, amint azt a Pojáca is találóan megjegyezte a hírhedett őszödiben. Persze tudjuk: vannak jó és rossz hatalmi törekvések, amint a madár is repülhet jó vagy rossz irányba, kivéve Kakukot, mert ő csak jó irányba tud. Akkor is, amikor azért repül a Balkánra, hogy utána itthon költsön. De mindegy, nevekkel nem viccelünk.

Ez természetesen nem egyszerre, nem gyorsan és nem kizárólag jutott az eszébe a haladásnak. Először volt ugye az, hogy nincs is kvóta. Aztán jött az, hogy jó van, de kevés. Volt, hogy Juncker azt mondta nincs, csak önként, később kiderült, nem mondta, vagy mondta ugyan, de részeg volt és nem úgy gondolta. A háttérben pedig – mint görög tragédiákban a kar – folyamatosan mormolták: „Orbán ki akar lépni az EU-ból, azért kell a népszavazás”.

Na most, láttuk, milyen az, mikor mindezeket az egymásnak és önmaguknak is ellentmondó marhaságokat egyszerre akarták mondani. Olyannyira sikerült belezavarodniuk a saját mondanivalójukba, hogy sokan közülük a mai napig nem tudtak megállapodni, mit is javasoljanak.

A hosszadalmas evolúció végén azután – szokás szerint – betliztek. Ne menjenek el! – javasolták. Ez egyszerű nyerő stratégiának látszik, hiszen sokan amúgy sem mennének el. Ezeket aztán lehet olyannak tekinteni, mint akik ránk hallgattak, mert az úgyis megállapíthatatlan, hogy valaki éppen miért nem ment el. Ha kellő számban maradnak otthon, akkor a szavazás érvénytelen. Micsoda nagyszerűen dehonesztáló szó ez: érvénytelen. Tehát semmi, nulla, bakfitty. A Fidesz érvénytelen! Orbán érvénytelen! És örömtüzek gyúlnak szerte a belpesti romkocsmákban. Szerintem Komáromy még gitározni is fog – már csak azért, hogy ne legyenek olyan felhőtlenül boldogok.

Hogy mennyire sikerült a nép szavazókedvét elvenni, vagy hány embert nem érdekel az egész amúgy sem, azt nem tudom. Végül vasárnap majd a nép szavaz és ás. Árkot mármint. Köztük és köztünk, vagy még inkább: köztünk és köztünk.

Facebook hozzászólások