Még egyszer a kereszténységről

Az igazi katona nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami előtte van, hanem, mert szereti azt, ami mögötte van.

G K Chesterton

Az, hogy Balavány György hülye, az afféle – további bizonyításra nem szoruló – axióma, mint a filozófia bármely ún. „ősténye”. Ezért aztán nem is nagyon foglalkoztunk eleddig munkásságával, meghagytuk ezt az élvezetet a HVG, vagy a Népszava olvasótáborának. Nekik már úgyis mindegy.

Most azonban olyan dolgozatot publikált „Tudta, hogy iszlám terrorizmus nem létezik?” címmel a HVG hasábjain, mely fenséges hegyoromként kiemelkedik eddigi munkásságának bércei közül is, fel az intellektuális örök fagy birodalmába, ahol Balaványon kívül már csak a mohák és zuzmók élnek meg.

Az „igazi” kereszténységről van szó ismét, természetesen. Megint.

Hősünk ugyanis egy „megtért” keresztény, aki életének egy pontján abbahagyta a kábítószereket és más egészségre ártalmas szokásokat, mert úgy tűnt baja lesz tőlük. Számos ilyen eset van, ahogyan a kissé cinikus mondás tartja: „Zuhanó repülőgépben kevés az ateista.” Mindenesetre azóta sokat foglalkozik teológiai és filozófiai kérdésekkel – ijedtében szakértővé vált.

Hosszasan volt a Magyar Nemzet újságírója még azokban az időkben, mikor Orbánbasi már szintén „g”-volt, csak ezt akkor még géniusznak olvasták. Elhagyván a Nemzet szerkesztőségét manapság inkább a magyar Narancs és a HVG hasábjain publikál. Mint egy interjúban állítja, nem ő változott, hanem a Magyar Nemzet – és nyilván a HVG is, mert addig oda nem írt.

A képlet egyszerű. Balavány a világmindenség gyémánt-tengelye, az egész gigász perpétua körülötte forog, miközben ő és a honoráriuma mozdulatlan. Tartok tőle, hogy a megtérése során saját magában kezdett hinni.

De térjünk rá a műre magára…

Az elején mindenféle idézetek olvashatunk, melyeket a jeles szerző „másfél perc alatt” guglizott elő és amelyek, szerinte, azt tanúsítják, hogy nem ismeri a mohamedán vallást. Ezt készségesen elismerjük, hozzátéve, hogy még számtalan dolog van, amit szintén nem ismer. Ezután – számára nyilván logikusan – a következőkben leszögezi, hogy mi nem a mohamedán vallás.

Őszintén szólva, itt számomra kissé megbicsaklik a logika, hiszen ha valamit nem ismerek, akkor nemcsak azt nem tudom, hogy a szóban forgó dolog micsoda, hanem azt sem, hogy mi nem. Ha valamiről pontosan meg tudom határozni, hogy mi nem, akkor megmondtam azt is, hogy pontosan mi. Minden állítás tagadás egyben – ahogyan már Spinoza találóan megjegyezte. De ne legyünk szőrszálhasogatók.

A továbbiakban rátér arra, amit – úgy hiszi – ismer. Bibliai idézetek következnek, melyek bizony az ellenség sorsának politikailag nem korrekt kimenetelére utalnak az Ószövetségi bibliában. Az, hogy Balavány nehezen tudja az Ó- és Újszövetségi biblia szövegeit együtt értelmezni, az nem meglepő, ezt egy egész komplett, a keresztény vallással egyidős, ma is ható eretnek szekta, a markioniták sem tudták megoldani. Az ariánusok meg a szentháromságot nem értették.

Van ez így.

Nálunk a gimiben egy egész osztály nem értette a Pitagorasz-tétel bizonyítását. Az természetesen, hogy Balavány valamit nem ért, nem jelenti a dolog értelmetlenségét, hiszen így szinte minden értelmetlen lenne.

Ezután következik a lényegi rész. Breiviktől idéz és előrukkol a libsi aduval: vannak keresztény terroristák is. Ha nem mondja hülyén halok meg. Azt, hogy Breivik mennyire keresztény, én nem tudom. Úgy emlékezem, hogy szabadkőműves volt (legalábbis magát annak tartotta), akiket viszont nem szoktak a kereszténység autentikus képviselőiként aposztrofálni. Sőt. A fenti „érv”, miszerint vannak saját hülyéink is, már mindenütt visszaköszön.

Amit nem értek az az, hogy a tény, miszerint közöttünk is fölös számban vannak ámokfutó elmebetegek, miért indokolja, hogy máshonnan is nagy mennyiségbe beengedjünk ilyeneket? Netán keveselljük őket?

„Az igazi ellenség az a pusztító, ideges, paranoid gyűlölet, ami ugyanúgy munkált Berivíkben, mint a Saint-Etienne-du-Rouvray mészárosaiban. És, ami ott mocorog ma arab és európai emberekben egyaránt.”

Az ellenség tehát a gyűlölet, melynek megjelenési formája nyilván a „gyűlölet beszéd” – mert ha szép csöndben, otthon, magamban gyűlölködök, az nem zavar senkit – ezt kell tehát meggátolni. De hát mit is nevez gyűlöletnek a kereszténység nagy tanítója, Balavány oly csekély honoráriumért?

Gyűlöletnek nevezi azt, hogy idegenkedünk olyanoktól akiket nem hívunk de jönnek. Gyűlöletnek nevezi azt, hogy nem tetszik nekünk, mikor saját vallásuk, szokásaik számára elismerést követelnek, miközben a miénk iránt nem tanúsítanak semmiféle tiszteletet. Gyűlöletnek nevezi azt, hogy szeretnénk hozzánk hasonlóak között élni.

Ezek azonban nem a gyűlölet, hanem a józan ész tünetei.

Ha tiszta, mély, igazi gyűlöletet keres, akkor forduljon HVG-s kollégáihoz, akikkel írásai együtt szoktak megjelenni, esetleg Tóta W mesterhez, aki pontosan ilyen gyűlöletet érez például a kereszténység iránt. Őket tanulmányozva közelebb kerülhet „a pusztító, ideges, paranoid gyűlölet” megértéséhez, amit ebben az opusában is annyira fontosnak ítél.

Végül pedig a gyűlölet után – a teljesség kedvéért – következik a szeretet.

„Jaj, csak ettől a fenevad önmagunktól őrizne meg az Isten minket valahogy. Hogy hogyan? Azt hiszem: a szeretetből, hosszabb távon, még nem lett baj sosem.” Zárja sorait Balavány és nyilván elégedetten dől hátra. Ez kétségtelenül jól hangzik csak éppen nem igaz.

Az értelmes, valódi szeretetnek része a tiltás, mi több, a büntetés is, pontosan annak érdekében, akit szeretünk. A szeretetből, ha az egyoldalú és gondolattalan, rengeteg baj származik és származott eddig is. Gondoljunk csak a majomszeretettel elkényeztetett kölkökre, akiket büntetések és tilalmak nélkül neveltek föl, ezért aztán azt hiszik, nekik mindent lehet.

Na ugye. Kész Balavány mindegyik.