Miért nem tudnak úszni a szomáliaiak?

„– Sportol valamit?
– Igen úszom.
– Az úszás nem sport. Azért úszik az ember, hogy ne fulladjon meg.”

Woody Allen

Újra hangos sikoly járta be a világsajtót: 400 szomáliai menekült fúlt bele a Földközi-tengerbe a minap. Egyszer már volt egy ugyanilyen hír, akkor egy komplett hajó borult fel, vagy csak szétesett a rozsdától és szintén sokan vízbe fulladtak. Akkor azonban némileg mások voltak a körülmények, az az eset gyakorlatilag az olasz partiőrség szeme láttára történt, így voltak elfogulatlan szemtanúk is. A helyzet most azonban némileg más. A világsajtóban a legkülönbözőbb számok látnak napvilágot a halottak számáról, 20-tól 500-ig, továbbá senki sem tudja, hogy milyen nemzetiségűek voltak tulajdonképpen az áldozatok. A hír Szomália egyiptomi nagykövetére vezethető vissza, aki nyilván a diplomáciai kar éke és híresen igazmondó. Ő – állítólag – a hozzátartozóktól tudja, hogy azok honnan tudják, az rejtély, hiszen nyilván nem voltak ott. Biztosat kizárólag a halak tudnának mondani, ők azonban köztudottan szűkszavúak.

Szörnyű dolog mindenképpen, ha emberek vízbe fúlnak, de akkor sem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy ez nem történik meg, ha nem ülnek bele abba a bizonyos csónakba. Tobrukból Olaszországba eljutni a vízen át nem egyszerű dolog, a tenger ugyanis iszlamofób és csak a nagy ellenség, a zsidók elől tért ki egyszer. (Karinthy szerint azért, mert olyan büdösek voltak.) És az is egy másik, baloldali tenger volt.

A sajtó tele van azzal, hogy a kvantumfizikusok mikor útnak indulnak, milyen jól el vannak látva információkkal, mobiltelefonokkal, térképekkel, bedekkerekkel – melyekben rejtélyes okból a célországok szociális ellátásai is fel vannak tüntetve a munkát keresők számára. Mármost a táv Tobruk és Szicília között légvonalban is kb. 1000 km, amit egy óránként 10 km-es sebességgel haladó lélekvesztő 4 nap alatt tesz meg, ha működik. Ha nem, akkor bizonyára tovább tart, viszont ha lyukas akkor az út akár meglepően rövid lehet.

Ezeket bizonyára figyelembe kellene venni; ha lehet indulás előtt.

Számolni kellene azzal is, hogy a tengeren vihar lehet, nincs térerő – az ingyen wifi-ről nem is beszélve – továbbá nincsenek migszolosok sem élelemmel és vízzel és nincs Komáromy Gergő sem, hogy gitározzon. (Bár ez utóbbit talán inkább a pozitívumuk közé kéne sorolni.) Azután ott van még a navigáció problémája is, a tenger ugyanis bármerre nézünk, meglehetősen egyforma és a migránsnak fogalma sincs róla, hol fullad meg. Bár egy szomáliai asztrofizikus talán tud a csillagok alapján tájékozódni, mint anno a görögök. Mindezeket figyelembe véve, azt kell mondjam – sajnálat ide, sajnálat oda – hogy ritka nagy hülye az aki nekiindul és a sorsát magának köszönheti. Azt pedig, hogy még a gyerekeit is magával viszi a hajókirándulásra már nem is lehet minősíteni.

A szörnyű hír újfent eltéveszthetetlen hatást gyakorolt a haladó újságírókra és ha a haladó újságíró szomorú, akkor nem a könnye folyik, hanem a klaviatúrája. Szegény Jámbor András cikket is írt arról, hogy milyen részvétlen, gonosz ciszheterók vagyunk, mikor nem sajnáljuk az áldozatokat. Szerintük ugyanis a szegény, szerencsétlen migránsok nem a saját elhatározásuk alapján ültek a csónakba, nem a munkanélküli segély és a szőke lányok abuzálásának vágya hajtotta őket, hanem a gonosz fehérek elnyomása miatt tették amit tettek.

A gyarmati kizsákmányolás az oka mindennek – mi más.

Az ok-okozati összefüggés nyilvánvaló: akit száz éve kifosztottak az feltétlenül haleledel szeretne lenni. (Persze még ez is jobb, mintha hatéves kislány szeretne lenni valaki 40 éves férfiként; de az már egy másik elmebaj története) Ilyen lélektorzító hatása van a fehér elnyomásnak.

Hogy az ügy tisztább legyen a BBC tudósítója meg is kereste az egyik állítólagos túlélőt, akire a görögországi Kalamata városában lelt rá. Ő el is mesélte az egész kalandot, úgy ahogyan az megtörtént. „A feleségem és a gyerekem előttem fulladt meg.” Meséli az megrendült tudósítónak az etiópiai Muaz, aki – mint mondja – sikeresen átúszott egy másik hajóra. A túlélőket kihalászó teherhajó matrózai pedig elmesélték azt is, hogy a migránsok nem akartak a görög partiőrség hajójára felszállni, mert ők Olaszországba akartak menni, ha már olyan hajóra kerültek, amelyik éppen nem akart elsüllyedni. Végül is az ember ragaszkodjon a céljaihoz. Na most az etióp Robinson Crusoe történetében van néhány különös elem, amit én nem értek. Például ha ő tud úszni – mint a legtöbb etióp, rengeteg víz van arrafelé – miért nem mentette meg a feleségét és a gyerekét? Jó, mondjuk ha az asszonyt amúgy is le akarta cserélni Kölnben legalább a gyereket kihúzhatta volna. Azt sem értem, hogy ha voltak ott további ladikok is – ahogyan meséli – azok miért nem segítettek?

Egyáltalán mindig elképeszt a haladó újságírók hiszékenysége. Ha minden migráns azt mondja, hogy január elsején született, akkor az úgy van. Ha valaki szírnek vallja magát akkor az szír és az sem zavarja, hogy az illető fekete és csak kiszuhaéli tolmáccsal tud vele beszélni. Ha mind azt állítja, hogy felsőfokú végzettsége van akkor az van és kész. Eszébe sem jut megkérdezni tőle mondjuk a Pitagorasz-tételt, hiszen az gonosz xenofób akadékoskodás lenne. Ha azt állítja, hogy eladta a házát és abból fizetett az embercsempészeknek, akkor az úgy van. Elvégre a háborúban virágzik az ingatlanpiac.

Pedig hát – állítólag – a felvilágosult gondolkodás mindig kritikai.

Hogy hányan fognak még vízbe fulladni az európai menekültellátás reményében azt nem tudom megjósolni. Amint azt sem, hogy mikor fogják a csónakokat közvetlenül a part közelében visszafordítani. Mondják azért nem lehet, mert megsértenék az illető ország „szuverenitását”. Érdekes módon, mikor bombázni kellett ezeket az országokat akkor ez a kérdés nem merült fel. Nyilván csak a hajó árt a szuverenitásnak, a bomba nem. Azt is mondták, hogy a partról esetleg lőnének a rájuk és az veszélyes. Gondolom vissza kéne lőni, azt általában használ. Miután ezekre láthatólag nem hajlandóak, addig is a történtek tanulságként javasolnám, hogy az észak-Afrikai kikötőkben az EU finanszírozhatna uszodákat és úszásoktatást. Hajótörésnél majd jól jön.

És még egy apró kritikai megjegyzés. A hajó, amelyik állítólag felvette a kevésbé akadékoskodó túlélőket a haladó sajtó szívbemarkoló beszámolói alapján, a legénység elmondása szerint aznap nem is futott ki a kikötőből. Ebből is csak látszik, az igazi hősiességet semmi nem akadályozza.