Na, még egyszer
32„A meggyőződések veszedelmesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.”
Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi
Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a nyájas olvasótól, hogy ismét előveszem az ISIS-feleségek ügyét, melyről egyszer már beszéltem. Higgyék el, jó okom van rá. Megjelent ugyanis a „Mérce” című neokommunista kiadvány oldalain egy cikk, a méltán ismeretlen Ámon Kata tollából, melyben, mint cseppben a tenger, tükröződik az az ostobaság, ami az amúgy talán jószándékú, ballibsi, haladó közéleti szereplőket, firkászokat, értelmiségieket veszélyessé teszi.
Ámon Kata egy tipikus haladó. Tudós nőszemély, mint magáról írja: „A Közép-európai Egyetem (CEU) PhD hallgatójaként a magyar és spanyol lakáspolitikát kutatom.” Gondolom, egy nemzet lesi lélegzetvisszafojtva munkálkodásának eredményeit, hiszen addig nem élhetünk teljes életet.
A cikkben a szerző nem kevesebbet követel, mint azt, hogy legyünk elnézőek, befogadóak az olyan nőszemélyekkel szemben, mint Shamima Begum, akiről magam is megemlékeztem korábban. Az illető a ködös Albionból, ahol nyilvánvalóan unatkozott, 15 évesen szökött el az ISIS-hez. Ott – bár a helyi mohamedán folklór szerint már túlkoros volt – feleségül ment egy Hollandiából bevonult harcoshoz, három gyermeke született, akik közül kettő meghalt, egy pedig most is vele van. Egy kurd táborban él és szeretne visszamenni Angliába, de nem engedik. Ez az ő története röviden.
Kata szerint Shamima áldozat. Ezzel a megállapítással részben magam is egyetértek, csakhogy szerintem nem az ISIS, vagy a brit bevándorlási hivatal áldozata, hanem a saját hülyeségéé. Mert, hát – emlékeim szerint – magam is roppant hülye voltam úgy 15 évesen, ám mérsékelt sikerrel ugyan, de igyekeztem változtatni ezen, például tanultam. Ezt az elfoglaltságot hősnőnk, valamilyen okból kifolyólag, nem találta kielégítőnek és Szíriába ment inkább. Ott pedig – Ámon Kata szerint – erőszak áldozata lett.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy pontosan ezért ment oda.
Azért nem ítélte el azóta sem az ISIS cselekedeteit, folytatja a szerző, mert „poszttraumás stressz (PTSD)” szindrómája van. (Ezúton is gratulálok az ezer kilométerről megalkotott bravúros pszichológiai diagnózishoz.) Amúgy ott nem csinált semmi rosszat, néha talált levágott fejet a kukában (remélem szelektíven gyűjtötték, az nagyon fontos környezeti szempontból), de napirendre tért fölötte, hiszen ez hozzátartozott a dolgos hétköznapokhoz.
Közjáték.
Már az előző bejegyzéshez fűzött kommentekben is felmerült, hogy vajon mit is csinált a leányzó, miközben feleség volt és folyton erőszakolták. Az előző írásban magam sem nagyon gondolkodtam ezen, most megpróbálom bepótolni.
Szín: lakályosan berendezett rom valahol a kalifátusban. Shamima tüsténkedik, főz, mos, takarít.
Az előszobából zaj hallatszik amint megérkezik harcos férje és a szögre akasztja a géppisztolyt. Belép.
Shamima: (Elé szalad és megöleli.) – Ó drágám, hát megjöttél? Fáradtnak látszol, milyen napod volt?
Férj: Ne is mondd. Képzeld, ez a szemét Musztafa megint nekem adta a legszarabb melót. Olyan vastagnyakú kuncsaftot kaptam, hogy fél óráig kellett nyiszálni. Vérhólyagos lett a kezem (Mutatja.) Magának persze egy cingárt választott, öt perc alatt végzett. Panaszt fogok tenni.
Sh: (Megcirógatja.) – Ne törődj vele! Allah majd megjutalmaz. Öltözz át, csupa vér vagy, majd kimosom a munkaruhádat. Aztán gyere vacsorázni, megfőztem a szomszéd kecskéjét, tudod ő úgyis elment.
Fé: Hát elég messzire ment. Ő volt a vastagnyakú.
Sh: Hála legyen Allahnak! Akkor legalább nem keresi a kecskét és nem kell lelőnöd, mint a másikat. (Elfordul és a tűzhelynél kezd tüsténkedni.)
Hát valahogy így…
Közjáték vége.
Ámon Kata szerint a gonosz bevándorlásiak arra használják Shamimát, hogy „a migrációs rezsimen keresztül állampolgárságának megvonásával büntessék azért, amit az ISIS követett el”. Ebben a megközelítésben az ISIS valami különös, gonosz dolog, amely a világ felett lebeg és rosszra csábít.
Csakhogy az ISIS, mint bármely más szervezet, a tagjaiból áll.
Nem különíthető el azoktól, hiszen nélkülük nem is létezne. Amint a kommunizmus bűnei is a kommunisták bűnei. Kétségtelen, hogy az eszmék ellen nem lehet fegyverrel küzdeni, ám az eszmék követői ellen annál inkább, és egy eszme, melynek nincsenek követői, halott szó csupán. Maga Marx – aki mindenek ellenére jóval okosabb volt, mint követőinek összessége – pontosan tudta: a kapitalizmussal a kapitalistákkal való leszámolás útján lehet csak végezni; amint az ISIS-el is csak a dzsihadistákon keresztül lehet végezni.
„Csakhogy Shamima még ezentúl muszlim is, és így a legtöbben egy csadort viselő nőt látnak benne, nem a tizenéves európai áldozatot.” – írja Kata, és az ember elgondolkodik, vajon miért nem diszkóba szökött akkor el, mint az európai tinédzserek szoktak? Mennyiben „európai” valaki aki elmegy Szíriába harcolni, Allah nevében, a hitetlenek ellen? Ha Shamima „európai”, akkor bárki lehet az, és így az „európai” jelző oly tág tartalmú lesz, hogy már nem jelent semmit.
Amint neki láthatóan nem is jelentett semmit.
Nem is értem, miért nem akar Bangladesbe menni – állítólag állampolgár ott –, ahol az övéi között lehetne, akik kedvesek, befogadóak és bizonyára gondoskodnának róla. Miért vágyik vissza a hitetlenek közé, akik disznóhúst esznek és nem tisztelik Allahot?
Az érvelésben visszaköszön a gonosz gépezet fogaskerekei közé esett áldozat képe, a „parancsra tettem” logikája. Ezt mondjuk annak idején Nürnbergben nem díjazták, de hát változnak az idők. Ott azt mondták, mindenki maga felelős a tetteiért. „Ha megetted a koncát, idd meg a levét is!” – tartja, nagyon helyesen, a közmondás. Most ezzel az esettel állunk szembe.
100km
2019-03-04 @ 14:37
1000000000000000000000000000%-ig igaz.
már ha van ennyi %
ha nincs, akkor csak 100%-ig.
Hazádnak
2019-03-04 @ 17:26
Felföldi Zoltán.A CEU -ról, 2017.04.12. 01:35
A volt CEU-s közgazdász hallgató vallomása arról, hogy mi folyik valójában a Soros-egyetemen. RÉSZLET:
„Azt, hogy a CEU-nak van világnézete, politikai karaktere, „szelleme”, a törvénymódosítással szemben fellépők közül is sokan elismerik, például Balázs Zoltán, a CEU korábbi oktatója, a jobboldali-keresztény értelmiség meghatározó tagja. Ezt a világnézetet lehet nevezni liberálisnak. Vagy baloldalinak. Vagy emberi joginak. Bárhogy is nevezzük azonban, ez olyan világnézet, amely ellenállhatatlanul önti el a mindennapjainkat, és amiből sokunknak nagyon elege van. Elegünk van a genderelméletből és annak a gyakorlatba való átültetési kísérleteiből. Elegünk van a klasszikus női és férfi szerepek eltörlésére irányuló törekvésekből. Elegünk van a női egyenjogúság leple alatt agresszíven nyomuló feminizmusból. Elegünk van az abortusz propagálásából. Elegünk van a homoszexuálisokból és abból, hogy azt próbálják a fejünkbe verni – és még inkább a gyerekeink fejébe –, hogy a homoszexualitás normális, sőt: támogatandó. Elegünk van abból, hogy a gyerekeiket a legdurvábban szegregáló elitiskolákba járató belvárosi értelmiségiek oktatnak ki bennünket társadalmi integrációból és magyar–cigány együttélésből. Elegünk van a folyamatosan felszínen tartott holokauszt témából. És elegünk van abból, hogy mindezt európai értékként akarják eladni nekünk. Nekünk, akik szintén európai egyetemeken tanultunk és szocializálódtunk.
khm
2019-03-04 @ 19:02
Egyetértek.
pilone
2019-03-04 @ 14:44
Terrorszervezethez csatlakoztott embereket csak börtönbe vagy psztichiátriai kezelésre lehet visszafogadni. Amit már a csatlakozással elkövettek, az nyilván bűncselekmény (vagy elmebetegség), a társadalom jogos érdeke, hogy védve legyen tőlük. Épp ezért nem szabad olyan embereket sem szabadlábra helyezni, mint a terrorista Budaházy György.
Ikrek
2019-03-05 @ 08:27
Lezárta az Erzsébet hidat fél órára és(!) büntetőeljárás folyik ellene és(!) több évet töltött előzetes fogságban.
Szóval: hogy kapcsolódik ide?
Adoro Frey
2019-03-05 @ 10:03
Föl nem foghatom,hogy van épelméjü felnött ember, aki elhiszi azt a faszsàgot,hogy a gyilkolàsi vàgy vagy tett teràpàzhato ,kigyogyithato!
Az ilyen ostoba embereknek nem volna szabad szavazati jogot adni.
Agykutatàsok, RGT MRi felvételek szàzai bebizonyitottàk,hogy a gyilkos ember màs agyi jelekkel rendelkezik,mint 1 normàlis ember.
Tehàt ha ezeket a gyilkosokat és a gyilkosok feleségeit visszafogadnà Euroa , akkor szàndékos önpusztitàst követne el!
Karácsony Márta
2019-03-05 @ 16:54
Szálljon le a Budaházy Györgyről. Nem sok fogalma van a terrorizmusról, különben nem irná, hogy vissza lehet a terroristákat fogadni. Nem lehet. Se börtönbe, se kezelésre.
Mahir Kara
2019-03-04 @ 14:46
Az ostobaság gyógyíthatatlan fogyatkozás, mert a tudatlan nem ismeri magát, s így nem is igyekszik segíteni a hiányon. Némelyek bölcsek lennének, ha nem hinnék, hogy azok.
az ostobák mindig merészek. Együgyűségük nem engedi meg, hogy előre gondoskodjanak kibúvókról, és utóbb tudatában legyenek kudarcuknak.
Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba! (PÁRTOK VIDÉKE!)
Gyakori megbocsájtás az ostobát gazfickóvá teszi.
MEGGYŐZÉS ÉS MEGGYŐZŐDÉS
Meggyőzés (az értelmező szótár szerint): belátatja valakivel, hogy valami való igaz.
A meggyőzés történhet: szépszóval, észérvekkel, agitációval, agymosással, csodatevéssel, fenyegetéssel, (le) győzéssel, karddal, korbáccsal, tüzestrónnal stb. E széles és történelmi¬leg is gyakran változó gazdag eszköztárból is látható a meggyő¬zés nagyon fontos dolog.
Ezzel vesszük (vehetjük) rá embertársaink, valamely általunk fontosnak tartott munka (pl. piramis, vagy szocializmus fel¬építése) elvégzésére. A meggyőzéshez az eszközökön kívül még sok más dolog is kell. Például: hatalom, pénz, katona, rendőr, be súgó, pap, tanító, újságíró, nyomdagép. Legfőképp egy, több, sok ember, akit meg győzünk. Aki majd dolgozik ránk, helyettünk, Aki eltartja az egész meggyőző apparátust. Hétköznapi nevén: államot, egyházat, pártot. (A sajtó és a könyvkiadás eltartja magát).
A sikeres meggyőzés eredménye: a meggyőződés. Egy valamilyen gondolat, eszme, tan, egyedüli, kizárólagos, üdvözítő, követendő igazsággá emelése. Ami, ha megmarad saját világnézetnek, életvezetési elvnek, erkölcsi normának, úgy még tiszteletre méltó is lehet. Károssá azáltal válik, hogy a saját meggyőződését a másik, a többi emberre is rá kívánja erőltetni! A meggyőződés erőszakos természetű. A saját belső tudatalatti bizonytalansá¬ga okán. Ha sokan vagyunk (leszünk) azonos meggyőződésűek, ak¬¬kor az, bizonyíték a magunk meggyőződésének igazsága mellett. Míg a más meggyőződés a mi hitünk igazságát kérdőjelezi meg! Tehát legyőzendő, üldözendő, ki írtandó,
meg győzés katonái a meggyőződöttek. Próféták, hittérítők, agitátorok, mártírok. Akiknél a meggyőzés oly sikeres volt, hogy a beléjük táplált meggyőződés vakhitté vált és ebből kifolyólag kényszeresen másokat is rákívánnak venni a saját eszméjük követé¬sére. No, ezek az emberek a legveszélyesebbek az emberi közösség egészére. Nyomukban hittérítés, háború, hódítás, gyilkolás, nyo¬mor, pusztulás, szenvedés jár. Mióta csak e kétlábú szőrtelen állatfajta meghódította (birtokba vette) a földet.
Annak ellenére, hogy véleményem szerint a meggyőződésnek több élet esett áldozatul a világon, mint a járványok által, mégsem fordítunk elegendő figyelmet ennek a kórnak. Ha éberek, lennének az emberek, időben agyonütnének minden prófétát, agitátort, világmegváltót, mert ártalmasabbak a vírusnál, baktériumnál.
(Volt idő az ősi Szibériában, mikor a tajga lakói az olyan em¬bert, aki „nagyon sokat tud” két meghajlított nyírfa közzé kötöt¬ték! A felcsapódó fákra bízván a „nagy szellem” ítéletét! Ott még működtek az egészséges önvédelmi reflexek!)
Most, amikor (remélem az utolsó) nagy világhódító (világuralom¬ról ábrándozó) meggyőződés kudarca kiderült, most van itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy törvényt hozzunk mindenféle meggyőződés, tan, eszmerendszer erőszakos terjesztése, állami ideológia szintjére emelése ellen. Legyen a hit, a vallásgyakor¬lás, vélemény, pártállás szabad és egyenrangú és magánügy!
Ki-ki járjon a hitének megfelelő templomba, pártállásának megfelelő pártházba. Kizárólag önkéntesen, saját elhatározásból, lelki vagy eszmei igénye szerint. De hitet-eszmét csak ott, az oda betérőknek legyen szabad terjeszteni! Az ut¬cán, a médiákban, csak az örök emberi és erkölcsi értékek mellett legyen sza¬bad agitálni! És valamennyi hit, eszme, párt legyen önfenntartó. Éljen meg a hívők adományából, párt a tagdíjakból. Ő tartsa el a hitét, és ne a hite őt! Tehát az egyház a papjait, párt a maga vezéreit! Az állam az állami adóból a maga feladatait lássa el, és ne finanszírozzon eszméket, pártokat!
A felvilágosodás háromszázadik évében az állam is legyen végre felvilágo¬sult! Meglátják, ha ezt az elvet bevezetnénk, betartanánk, oly hatása lenne, mint az egyéb „kór” ellen a védőoltás felfedezése. Ti. tömegesen visszaesne a „megbetegedés” száma! A súlyos, kóros, krónikus esetek, mint (Hitler és Sztálin) stb., pedig soha ki nem fejlődhetnének a „hathatós” vakcina következtében! Írtam, még az LKMBEN 1980!
Schwach Emmi
2019-03-04 @ 15:51
Kata, jó hogy nem egy regény írtál erről…..
khm
2019-03-09 @ 15:00
Nem érdemes biztatni. Grafomániás.
ikrek
2019-03-05 @ 08:30
Nem olvasom végig: okos ember is lehet meggyőződéses.
Mahir Kara
2019-03-19 @ 16:35
1. Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba! (2000 éves, Bölcsességek könyve írja! PÁRTOK, VALLÁSOK VIDÉKE!)
2. Ne terheld magad ostobákkal. Aki nem ismeri fel Őket, vagy noha felismeri, nem tartja távol magától, maga is az.
Theo
2019-03-05 @ 14:06
Nagyon aktualis: mara pont a liberális vezetok valtak ilyenne.
botocska
2019-03-04 @ 14:53
Azért mert valaki 15 éves nem kell hülyének lenni, ja kérem az élet nem habos torta.
Persze ha valaki nem zárja ki, hogy máskor is az legyen.
botocska
2019-03-04 @ 14:55
Bocsánat! Elírtam „persze ha valaki egyszer hülye…”
Gab2
2019-03-04 @ 17:11
A 15 éves lány még nem nagykorú, nem tud felelős döntést hozni. Vagyis bármit követett el, az életkora miatt csak korlátozottan büntethető. Az állampolgársága pl. nem vehető el, mert az olyan adottság, ami nem idegeníthető el.
Molnár József
2019-03-04 @ 19:12
Nem jól tudod. Az mégsem járja, hogy a sarija szerint akarnak ítélkezni mások felett, de amikor róluk van szó akkor az európai liberális törvényeket akarják maguknak.
Abban a kultúrában a felnőtt kor határa 12 év. Fiúgyerekeket 8 éves koruktól elveszik sz anyjuktól és a férfiak között neveledik. A lányokat meg ekkorra már férjhez adják (pénzért vagy tevéért).
Sándor
2019-03-05 @ 07:01
Most már nem 15 éves. És még mindig nem bánta meg.
Tankréd
2019-03-05 @ 09:20
Igazad van. 18 év alatt senki sem képes kompetens döntést hozni, hiszen nem nagykorú. Mindegy, hogy melyik kultúrában mi a szokás, nálunk a gyerek nem büntethető.
Adoro Frey
2019-03-05 @ 10:13
Buta làny vagy „Elizabet”Gabi2!
Az iszlàm, sharia jog szerint a lànyok 9 éves koruktol férjhez adhatok és anyànak valok. Sok muzulmàn nö 10 évesen màr 1 gyerek anyja ,ha nem hal bele a szülésbe.
Ez a làny, ahogy a cikk irta is, 15 évesen màr tulkoros volt. Most 19 évesen pedig 3 gyerek anyja(ebböl 2 halott).
A sharia törvény nem ismerete nem mentesit a lefejezés alol!
Csak,hogy tudd,mivel àllsz szemben, buta kàfir!
Theo
2019-03-05 @ 14:08
Akkor buntessuk meg a szuleit. En benne vagyok.
solothurn
2019-03-06 @ 11:45
@Gab2 – miféle zavaros zagyvaság „az állampolgárság nem vehetö el” tétel?
Honnét ered az a tévhit ?
Hiszen nagyon sokáig úzus volt (és sok helyt ma is az , pl. az USA-ban) súlyos bünözök megfosztása az állampolgárságtól.
Csakhogy szépen összeállt „az emberi jogot védök” kórusa az 1980-as évek dereka felé és addig ismételgették „az állampolgárság nem vehetö el !” mantrát amíg az agymosottabb társadalmakban (pl. a brittek és németek között) szép számban csatlakoztak hozzájuk megvezetettek.
AZ ÀLLAMPOLGÀRSÀGTÓL TERMÉSZETESEN MEGFOSZTHATÓK MINDAZOK AKIK EGY ORSZÁG TÖRVÉNYEIT DURVÁN ÁTHÁGJÁK ÉS AZ ILLETÖ TÁRSADALOM ÉRTÉKRENDSZERÉT ELÚTASÍTJÁK:
Ez – akár tetszik akár nem – nagyon sok, Európából a terroristák közé állt „megvilágosúltra” is vonatkozik.
Klárika
2019-03-04 @ 19:37
Földi László erröl a témáról értekezik, felvilágosít. Ha a civil jogot háborús körülmények között alkalmazzák, akkor az többszörösen káros és nagy veszélyt rejt magában.
A bevándoroltatók szerint csakis humánus a milliós tömegek mozgása és mozgatása. Ezt tanítják a CEU-n is.
Szükséges, hasznos és humánus bevándorlásnak nevezik ott az olyan milliók bevándoroltatását, akiknek az életfelfogásuk homlokegyenest ellenkezik a honosokéval!
Nem is csak ezrekröl van szó, ami megfelelne a menekült kategóriának, hanem sokszoros milliókról, ami a hódító elfoglalásnak felel meg.
Nem is milliós számú banyákról van szó, hanem többmillióra menö, egyedülálló fiatal vagy meglett, követelözö férfiakból.
Hiába, hogy elköltözött a CEU, az túl késön történt meg. Hátrahagyott, ha nem is egy egész nemzedéket, de azok akik ott szerezték a kiképzésüket mindnyájan szerepet vállalnak az általuk örökölt társadalom „megjavító tönkretételében”. Pl. a civil jog alkalmazásával háborús idökben.
Elég sok a magától is hülye vagy a magát meghülyíteni hagyó, hogy ezt elhigyje és alkalmazza is. Vagy a fontoskodók, akik ez úton juthatnak szerephez.
A CEU féle társadalmi-tudomány, és annak alkalmazása, bevallottan az emberi gyöngeségekel számol és arra épít.
Ez a „Mérce” a csörgökígyók gyülekezete akik magyarul sziszegve célozzák meg kiöltött nyelvükkel a honi áldozataikat.
Shaminán sajnálkoznak mint ártatlan áldozaton és miatta akarják mozgásba hozni a magyar közvéleményt,…
Aki csak egy a sok közül, akik, ha egyáltalán azok lennének, akkor sem egy idevaló háború áldozatai. Nem is magyar államügy. És nem is a magyar kormánynak kellene megváltoztatnia miattuk a politikáját! Hiszen erre megy ki a mérce igényével fellépö csörgö-sziszegés.
Tankréd
2019-03-05 @ 09:21
Földi egy eszelős idióta, akinek agyára mentek a konteók. Épeszű ember egyetlen szavát sem hiszi el, kórházban lenne a helye a csávónak.
Theo
2019-03-06 @ 10:01
Valoszinuleg kicsit tobb ismerete van, mint neked.
khm
2019-03-09 @ 15:07
Ha valakinek kórházban a helye,úgy látom a magadfajtáknak lenne.
Az OPNI jogutódjában.
Klárika
2019-03-05 @ 09:24
Hogy lehet az, hogy egy elküldött és megjelent hozzászólásom eltünt innen s még egy vagy két olvtársé is?
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
??????????????????????????????????????
Adoro Frey
2019-03-05 @ 10:15
Én sem làtom az enyémet.
khm
2019-03-09 @ 15:12
Alighanem van olyan olvasószerkesztő,amelyik megvadul.
-Kapott sört,vagy nem.
-Hétvégén a Mi marhaságainkat kell olvasnia,s nem az aranyrudakat.
S még ezernyi indok a gyomlálásra. 🙂
Sajnos van ilyen ember is. Lehet,hogy más szakmát kellene választania. Pl dinnyehéj számolás a Rakparton.
idirablo
2019-03-05 @ 15:40
A britek neo-szabadelvűségre nevelték, melynek szellemében akárhogyan megvalósíthatod önmagad, ha azzal nem ártasz másságosak szabad önmegvalósításának.
A kis brit bangladésnek ez nem tetszett, ezért ment oda, ahol a törvény a hitetlen másságosaknak való ártás és olajmezőik kifosztása. Elfogyott a lé, ezért most beállna britnek, amíg újjá nem szervezik az ISIS-t valahol (pl. Líbiában is van ellopható olaj, amit a szegény négereknek el lehet adni feketén…:-).
Klárika
2019-03-06 @ 07:15
@Tankréd, magácska meg egy tejfelesszájú hös , ha ily módon és ily határozottan járna el azokkal, akiknek van fogalmuk a szóbanforgó matériáról.
F.L. ismerete nélkül is tele van a nyomtatott s az internetes média azzal, hogy az épeszü belsö szervek sehol nem örülnek az ilyen személyek visszatérésének.
Angliában nem, Franciao.-ban nem, Németo.-ban nem s így tovább. Csakhogy, ha az illetö állam állampolgárságának is örvendeznek a visszatérök, a civil jog nem engedi meg, hogy kórházba dugják valamennyiüket.
Az illetö belsö biztonsági szerveknek pedig nincs egyéb lehetöségük, hogy az említett helyekröl visszatértek mindenikét megfigyeljék.
Az is ismetes tény, hogy nem Földi L. a tanácsadója mindezen, akárcsak európai belsö szerveknek is!
Földinek aligha mehettek az agyára a konteók, mert ö jócskán hamarabb dolgozott olyan körökben, ahonnan aztán sokkal késöbb született meg az említett konteó nevü müfaj.
Úgy néz ki azonban, hogy @Tankréd „csávó” agyára ugyancsak rámentek azok a fránya konteók.
Így jut legtöbbször kifejezésre, hogy legalábbis az európai belsö biztonsági szervek miért nem örülnek ezeknek a visszatéröknek, söt, kezdik merni öket nem beengedni az illetö országokba; azért mert:
a visszatérök mind potenciális, legalábbis kapcsolatteremtök, vagy akcionálók az elözö szervezeteik vagy másféle szervezetek számára. Ha akarják a visszatérök ha nem, ha észreveszik, hogy mire használják fel öket ha nem. Ilyesmire rengeteg lehetöség van.
Azonban egyetlen országban nincs elég kórház, elég ágy, elég lélegeztetö ahhoz, hogy a visszatéröket ott emberi méltóságuk messzemenö tiszteletének megfelelöen ellássák. Hogy felneveljék a visszatérök gyerekeit s bünbánatra késztessék a visszatérök valamikor hanyag szülöit.
Amellett, hogyha mégis rosszalkodni akarnának vagy rosszalkodásra kényszerítenék öket, a szolgálatos egészségügyi ápolók nem vagy nagyon ritkán tudnák öket ebben megakadályozni.
Lupus
2019-03-09 @ 08:51
Morbid kis kiegészítés Aristo remek hangulatfestő, karakter-rajzoló (fekete háttérrel szerkesztett) „közjáték”-ához:
Vacsora után Shamima, miközben átkötözi férje vérhólyagos kezét, azt kérdi kedveskedő hangon: mesélj valamit, hogy mentek itt a dolgok évekkel ezelőtt, mikor én még Angliában éltem, és ti még csak szervezni kezdtétek a mozgalmat.
Férje, a kivégzések és lefejezések ISIS-specialistája rágyújt egy amerikai, tehát haram cigarettára (Allah sem láthat minden kis kilengést), majd füstöt eregetve így szól:
„Gyerekfejjel kezdtem a szakmát…”