Na, még egyszer

32
 

 

 

„A meggyőződések veszedelmesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.”

Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi

Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a nyájas olvasótól, hogy ismét előveszem az ISIS-feleségek ügyét, melyről egyszer már beszéltem. Higgyék el, jó okom van rá. Megjelent ugyanis a „Mérce” című neokommunista kiadvány oldalain egy cikk, a méltán ismeretlen Ámon Kata tollából, melyben, mint cseppben a tenger, tükröződik az az ostobaság, ami az amúgy talán jószándékú, ballibsi, haladó közéleti szereplőket, firkászokat, értelmiségieket veszélyessé teszi.

Ámon Kata egy tipikus haladó. Tudós nőszemély, mint magáról írja: „A Közép-európai Egyetem (CEU) PhD hallgatójaként a magyar és spanyol lakáspolitikát kutatom.” Gondolom, egy nemzet lesi lélegzetvisszafojtva munkálkodásának eredményeit, hiszen addig nem élhetünk teljes életet.

A cikkben a szerző nem kevesebbet követel, mint azt, hogy legyünk elnézőek, befogadóak az olyan nőszemélyekkel szemben, mint Shamima Begum, akiről magam is megemlékeztem korábban. Az illető a ködös Albionból, ahol nyilvánvalóan unatkozott, 15 évesen szökött el az ISIS-hez. Ott – bár a helyi mohamedán folklór szerint már túlkoros volt – feleségül ment egy Hollandiából bevonult harcoshoz, három gyermeke született, akik közül kettő meghalt, egy pedig most is vele van. Egy kurd  táborban él és szeretne visszamenni Angliába, de nem engedik. Ez az ő története röviden.

Kata szerint  Shamima áldozat. Ezzel a megállapítással részben magam is egyetértek, csakhogy szerintem nem az ISIS, vagy a brit bevándorlási hivatal áldozata, hanem a saját hülyeségéé. Mert, hát – emlékeim szerint – magam is roppant hülye voltam úgy 15 évesen, ám mérsékelt sikerrel ugyan, de igyekeztem változtatni ezen, például tanultam. Ezt az elfoglaltságot hősnőnk, valamilyen okból kifolyólag, nem találta kielégítőnek és Szíriába ment inkább. Ott pedig – Ámon Kata szerint – erőszak áldozata lett.

Azt már csak én teszem hozzá, hogy pontosan ezért ment oda.

Azért nem ítélte el azóta sem az ISIS cselekedeteit, folytatja a szerző, mert „poszttraumás stressz (PTSD)” szindrómája van. (Ezúton is gratulálok az ezer kilométerről megalkotott bravúros pszichológiai diagnózishoz.) Amúgy ott nem csinált semmi rosszat, néha talált levágott fejet a kukában (remélem szelektíven gyűjtötték, az nagyon fontos környezeti szempontból), de napirendre tért fölötte, hiszen ez hozzátartozott a dolgos hétköznapokhoz.

Közjáték.

Már az előző bejegyzéshez fűzött kommentekben is felmerült, hogy vajon mit is csinált a leányzó, miközben feleség volt és folyton erőszakolták. Az előző írásban magam sem nagyon gondolkodtam ezen, most megpróbálom bepótolni.

Szín: lakályosan berendezett rom valahol a kalifátusban. Shamima tüsténkedik, főz, mos, takarít.

Az előszobából zaj hallatszik amint megérkezik harcos férje és a szögre akasztja a géppisztolyt. Belép.

Shamima: (Elé szalad és megöleli.) – Ó drágám, hát megjöttél? Fáradtnak látszol, milyen napod volt?

Férj: Ne is mondd. Képzeld, ez a szemét Musztafa megint nekem adta a legszarabb melót. Olyan vastagnyakú kuncsaftot kaptam, hogy fél óráig kellett nyiszálni. Vérhólyagos lett a kezem (Mutatja.) Magának persze egy cingárt választott, öt perc alatt végzett. Panaszt fogok tenni.

Sh: (Megcirógatja.) – Ne törődj vele! Allah majd megjutalmaz. Öltözz át, csupa vér vagy, majd kimosom a munkaruhádat. Aztán gyere vacsorázni, megfőztem a szomszéd kecskéjét, tudod ő úgyis elment.

Fé: Hát elég messzire ment. Ő volt a vastagnyakú.

Sh: Hála legyen Allahnak! Akkor legalább nem keresi a kecskét és nem kell lelőnöd, mint a másikat. (Elfordul és a tűzhelynél kezd tüsténkedni.)

Hát valahogy így…

Közjáték vége.

Ámon Kata szerint a gonosz bevándorlásiak arra használják Shamimát, hogy „a migrációs rezsimen keresztül állampolgárságának megvonásával büntessék azért, amit az ISIS követett el”.  Ebben a megközelítésben az ISIS valami különös, gonosz dolog, amely a világ felett lebeg és rosszra csábít.

Csakhogy az ISIS, mint bármely más szervezet, a tagjaiból áll.

Nem különíthető el azoktól, hiszen nélkülük nem is létezne. Amint a kommunizmus bűnei is a kommunisták bűnei. Kétségtelen, hogy az eszmék ellen nem lehet fegyverrel küzdeni, ám az eszmék követői ellen annál inkább, és egy eszme, melynek nincsenek követői, halott szó csupán. Maga Marx – aki mindenek ellenére jóval okosabb volt, mint követőinek összessége – pontosan tudta: a kapitalizmussal a kapitalistákkal való leszámolás útján lehet csak végezni; amint az ISIS-el is csak a dzsihadistákon keresztül lehet végezni.

„Csakhogy Shamima még ezentúl muszlim is, és így a legtöbben egy csadort viselő nőt látnak benne, nem a tizenéves európai áldozatot.” – írja Kata, és az ember elgondolkodik, vajon miért nem diszkóba szökött akkor el, mint az európai tinédzserek szoktak? Mennyiben „európai” valaki aki elmegy Szíriába harcolni, Allah nevében, a hitetlenek ellen? Ha Shamima „európai”, akkor bárki lehet az, és így az „európai” jelző oly tág tartalmú lesz, hogy már nem jelent semmit.

Amint neki láthatóan nem is jelentett semmit.

Nem is értem, miért nem akar Bangladesbe menni – állítólag állampolgár ott –, ahol az övéi között lehetne, akik kedvesek, befogadóak és bizonyára gondoskodnának róla. Miért vágyik vissza a hitetlenek közé, akik disznóhúst esznek és nem tisztelik Allahot?

Az érvelésben visszaköszön a gonosz gépezet fogaskerekei közé esett áldozat képe, a „parancsra tettem” logikája. Ezt mondjuk annak idején Nürnbergben nem díjazták, de hát változnak az idők. Ott azt mondták, mindenki maga felelős a tetteiért. „Ha megetted a koncát, idd meg a levét is!” – tartja, nagyon helyesen, a közmondás. Most ezzel az esettel állunk szembe.