Nyami kalandjai (migráns népmese)

25

Előszó. Rendkívüli szomorúsággal olvasom a neves Guardian című kiadványban, hogy a népmesék, melyeket a közöttünk élő négerek és egyéb, más kultúrkörben szocializálódott egyedek olvashatnak (sic!) súlyosan egyszínűek.

Valahogyan akkoriban, mikor ezek keletkeztek, bűnös hanyagsággal senki nem gondolt arra, hogy egyszer majd színes bőrűek tömegei fogják borítani az európai városok utcáit, így aztán nem is nekik költötték ezeket a meséket a gonosz, gyarmattartó fehérek.

Ezen nyilván változtatni kell, mert ez szörnyű.

Ezért alább egy mértékadó népmesét adok közre, mintegy új irodalmi műfajt teremtve ezzel: a migráns népmesét.

Nyami kalandjai – migráns népmese

Ezt a mesét mindenfelé mesélik a mesemondók a Szubszaharai országokban, este a tábortűznél, miközben a kecsesen bondorodó füstöt és az égő tevetrágya lilás lángjainak villódzását nézik.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy messzi, gyönyörű ország: Szomália. Álomszerűen szép vidékein hatalmas sivatagok váltakoztak hatalmas félsivatagokkal, olyan termékeny ország volt, hogy szinte bárhol lehetett kecskét legeltetni. Lakói délceg emberek voltak, vékonyak, izmosak, kivéve a törzsfőnököt, de ő mondjuk nehezebb helyzetekben ette is az alattvalóit.

Itt született hősünk Nyami egy szegény család tizenkettedik legkisebb fiaként.

Nehéz gyermekkora volt. Egész nap sorba kellett állnia az élelmiszersegélyért, vagy őt küldték a folyóra vízért, mert már kiskorában is gyorsabban futott, mint a krokodilok. Szabadidejében az ENSZ-től kapott labdával fociztak a többi gyerekkel. Már ekkor sokan észrevették, hogy hamarabb ér a kapuba, mint a jól meglőtt labda. Így cseperedett fel, mígnem daliás ifjú néger lett belőle.

Egy nap, mikor sétált a faluban, megpillantott egy gyönyörű, kívánatos leányzót és azonnal fülig szerelmes lett bele. Elhatározta, hogy udvarolni fog a leányzónak és feleségül veszi. Már ki is nézte a helyet, ahol – a helyi illemszabályoknak megfelelően – elkapja, megveri és hazaviszi feleségnek. Elmesélte tervét a barátainak, ám azok szörnyű hírt közöltek vele: a kívánatos menyasszony a törzsfőnök kilencedik lánya és nem lehet csak úgy feleségül venni.

Elment hát Nyami a törzsfőnökhöz, elé perdült és azt mondta: – Felséges törzsfőnök, népünk rinocérosza, add hozzám a lányodat, mert roppant mód szeretem!

– Adom én, ifjú alattvalóm, ha hozol nekem érte kilenc jól tejelő kecskét és két elemet a hatalmamat jelképező kakukkos órába! – Válaszolta törzsfőnök, mert bölcs és jóindulatú uralkodó volt.

Nagyon elkeseredett Nyami. Honnan szerezzen ő ennyi kecskét és főleg elemet?

Bánatosan és magányosan sétált a sivatagban amikor megpillantott egy arasznyi emberkét, hosszú szakállal, akit éppen egy skorpió készült meggyilkolni. A gonosz rovar nagyobb volt, mint az emberke, és már emelte halálos fullánkú farkát, csak úgy csillogott rajta a zöld méreg, hogy áldozatába mélyessze. Ekkor azonban Nyami ügyesen elkapta, letépte mérgező farkát, és mivel éppen tízórai idő volt, jóízűen megette.

– Ki vagy te? –  szólt étkezés után a kicsi emberhez.

– Én vagyok a Hétszűnyi Kapanyányi Embercsempész – mondta az – és mivel megmentetted az életemet, örökké hálás vagyok neked.

– Ugyan semmiség! – legyintett Nyami – Már régen láttam ilyen szép kövér skorpiót.

Leültek hát a majomkenyérfa árnyékában beszélgetni. Nyami elmesélte neki az életét és azt a rettentő akadályt, mely (kilenc kecske és két elem képében) közé és szerelme beteljesedése közé állott.

– Semmi baj! – mondta az Embercsempész – Elviszlek én téged olyan helyre, ahol játszva megkeresheted a kilenc kecske és a két elem árát, mert ott Allah szociális segélyt ad az igazhitűek számára. Holnap pirkadatkor legyél a Megnyúzott Misszionárius sziklájánál és útnak indulunk. Hozzál magaddal másokat, mert őket útközben eladhatjuk a költségek fedezésére.

Másnap aztán Nyami az egész focicsapatot elhozta magával, párat az ellenfélből is rábeszélt, és nekivágtak a hosszú útnak. Minden úgy történt, ahogyan a Hétszűnyi Embercsempész ígérte. Útközben egyesével, kettesével eladták a csapattagokat az arab rabszolga-kereskedőknek, és értük kapott pénzből vettek tevéket és útravalót. Utoljára a balhátvédet és a kapust adták el a kies Tripoli nevezetű városban, hogy jegyet váltsanak egy csónakba. A csónakot a vízre bocsátották és elindultak a tengerre. A Kapanyányi Embercsempész sokáig integetett utánuk a partról, ő nem mehetett, mert a Föld összes működőképes országában körözést adtak ki ellene.

A tengeren hánykódva várták meg a hajót, amely aztán a fedélzetére vette őket. Nyami itt találkozott egy Földes nevű bolond, fehér emberrel, aki interjút készített vele és melyben Nyami elmondta európai terveit a focival kapcsolatban. Így jutott el hősünk a távoli, valószínűtlen Franciaországba, ahol újabb kalandok vártak rá.

***

Folyt. köv. (Most tényleg)

Facebook hozzászólások