Oroszországból szeretettel

62

„Pecunia non olet” (A pénznek nincs szaga)

Latin mondás

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az új keletű osztrák botrány kapcsán azonnal a fenti című jeles filmalkotás jutott eszembe. Ebben az „Ibiza gate”-ben is minden együtt van, ami egy igazi – és sokak szerint izgalmas – James Bond filmben szükséges. Van benne ugye csapda, lehallgatás, aranyélet, árulás, kémek és csinos orosz ügynöknő. Viszont sajnos sehol egy snájdig Bond, aki pisztollyal rendet csinálna végén, miközben ágyba viszi a bájos kémnőt. Az életben ugyanis ritka dolog a hepiend.

A történet ugyebár ismert. Az osztrák politikai jobboldal ismert képviselője, a Szabadság párt elnöke, Strache, valamint egy Gudenus nevezetű, aki úgyszintén a Szabadság párt tagja, elmentek Ibizára, ahol egy előre bekamerázott, bemikrofonozott lakásban, tintázás közben hazát árultak, egy vélt orosz oligarchinának. Ennek során a gazdagnak vélt, csinos orosz leányzó pénzt ígért a politikusnak, későbbi, zsíros állami megrendelések reményében. A videó szerint Strache az osztrák Kronen Zeitung megvételét ambicionálta, hogy aztán – átalakítás után, ami nyilván egyes sajtómunkások kirúgásából, illetőleg átneveléséből állt volna – annak segítségével növelje a szavazói számát.

Zárójel. Mikor anno 1990-ben, a megyei lapokat, máig tisztázatlan körülmények között, az MSZP – aki nem volt tulajdonosa ezen lapoknak – eladta, a botrányt most kirobbantó Spiegel oligarcháinak, vajon mi hangozhatott el, a lapok későbbi irányvonalát tekintve, az MSZP-székházban? Ha Horn Gyula részt vett a dologban – és miért pont ebbe ne vett volna részt –, akkor piálás ott is biztosan volt. Tanulság: a hazát nem csak az oroszoknak lehet eladni. Zárójel bezárva.

A felvétel „kiszivárgott”és lőn botrány. Az alkancellárt behívatta a lapátfülű főkancellár, és közölte vele, hogy „Maga hülye, maga ki van rúgva!”. Az alkancellár bocsánatot kért, lemondott, és beköszöntött a kormányválság. Folyt. köv. eddig a történet.

Az eseményeknek van néhány, közvetlenül, mintegy magától értetődően levonható tanulsága és egy csomó kérdőjele is.

Az első tanulságot úgy foglalhatnánk össze, szubkulturális módon, hogy aki hülye, az haljon meg. Az a politikus, aki egy idegen lakásban, idegenek előtt akar hazát árulni, anélkül, hogy meggyőződne a hazaárulás kedvező és biztonságos körülményeiről, az hülye. Továbbá még hülyébb, ha nem győződik meg a vevő személyazonosságáról és arról – ami a legfontosabb – tényleg rendelkezik-e a haza megvásárlásához szükséges rengeteg pénzzel. Lehet ugyanis, hogy az oroszok rendkívül családszeretőek, de hogy egy unokahúgnak, csak úgy odaadnának 250 millió eurót, hogy azzal közép-európai politikusokat fizessen le, akiket már a következő választáson elzavarhatnak a hatalomból – na, ez egy kicsit túl sok a rokoni szeretetből.

A hazát pedig úgy kell árulni, mint a sündisznóval szexelni: nagyon óvatosan.

A második tanulságot úgy foglalhatnánk össze: ha politikus vagy, ne bízz senkiben. Strache, ugye elkövette az a hibát, hogy láthatóan megbízott ebben a Gudenusban, aki garantálta neki a csábító oligarchina kóser voltát. Ebből kifolyólag Gudenus vagy ugyanolyan hülye, mint párttársa, vagy ő az ügyben az áruló és direkt húzta csőbe Strachét. Ezt, lehet, sohasem fogjuk már megtudni.

Az ő szerepe azután átvezet bennünket a kérdőjelek világába. Nem derült ki ugyanis, hogy ki rendezte meg az egészet. A kérdésre adható válaszban segíthet bennünket néhány körülmény számbavétele.

Az egyik, hogy bárki csinálta is, pénze az volt hozzá. A villa, a bekamerázás, a kamu oligarchina és kísérői, esetleg Gudenus felbérelése, jókora pénzbe kerülhetett ugyanis. Továbbá a kitűnő, profi szervezőkészség és a kiszemelt áldozat pszichológiai profiljának, italozási szokásainak ismerete is feltűnő.

Egyszóval, nem vall amatőr munkára az ügy.

A másik kirívó dolog az időzítés. A felvétel állítólag 2017. július 24-én készült, majd egy esztendővel ezelőtt, azóta keringett a német nyelvű médiában, de valamiért csak most, az EU-választások előtt került napvilágra, a „Der Spiegel” és a „Süddeutsche Zeitung” jóvoltából. Természetesen nem fizettek érte, ó nem, azt semmiképpen. A készítő pont annyi pénzt kapott, amennyi napfényt Natascha Kampus a pincében. Felteszem, ezt el is kéne hinnünk, de mi nem vagyunk strachék. A felvételek készítőivel kapcsolatban, a nyilvánosságra hozó újságok, az „informátor(ok)” „biztonságára” és védelmére hivatkozva nem közölnek semmit, ami némiképpen, nem kicsit gyanús.

Ha egy ügyben nem ismerjük az elkövetőt/elkövetőket akkor a régi jó igazsághoz kell fordulnunk, ami egyébként Seneca nevéhez fűződik, és így szól: „Akinek jól jött ez a vétek, no éppen az követte el.” És valóban, vegyük számba, kinek lehet ez jó és kinek lehet rossz.

Jó elsősorban az európai baloldalnak lehet, akik évek óta nyervognak, hogy a „szélső”jobboldal árulja az oroszoknak az „európai” érdekeket. Nekik, mivel kampány van, közelednek az EU-választások, a legjobbkor jött ez az ügy. (Bár azon azért lehetne gondolkodni, hogy mennyiben „európai” érdek egy osztrák újság tulajdonosi szerkezete és mit jelentenek az „európai értéknek” nevezett szabadpiac, a tőke szabad áramlása és efféle szavak, ebben a kontextusban.)

Amúgy az sem egy túlérvelt állítás, hogy Putyin félne az erős, egységes EU-tól.

Az EU ugyanis gazdaságilag óriás, külpolitikailag törpe, katonailag pedig féreg. Ha Putyinnak van egy csöpp esze, akkor nem fél tőle. A videóval, itt és most fényes igazolást nyerhetnek az orosz „beavatkozásról” szóló állítások. Persze ehhez tekerni kell egy kicsit a dolgon, hiszen nem „beavatkozásról”, orosz külpolitikai érdekekről volt ugye szó, hanem nettó korrupcióról.

Rossz pedig pontosan ennek az európai, szélsőnek nevezett jobboldal számára lehet, hiszen már meg is jelentek a megfelelő cikkek, melyek retorikájában nem Strache a korrupt és hülye, hanem az egész európai jobboldal. E kiterjesztés természetesen nem alkalmazandó arra az esetre, mikor az európai baloldal jeles képviselői, mint például Cecilia Wikström, megdurrantanak némi EU-s pénzt. Akkor az kizárólag az ő ügye, mely véletlenül sem vet rossz fényt az egész politikai garnitúrára. Valahol tehát az EU-s baloldal táján kell keresni a videó készítőit.

Én, a magam részéről, szívrepesve várom a bizonyára szórakoztató folytatást.

Facebook hozzászólások