Otelló, a velencei afroeurópai

„Most épen most, egy rút fekete kos
Most lopja meg fehér bárányodat.”

Shakespeare: Otelló

Ismét önképzőköri foglalkozást rendeztek az összeurópai elmegyógyintézet ápoltjai, az európai parlament patinás falai között. Ennek keretében, nagy többséggel elfogadták az 2018/2899(RSP) kódjelű állásfoglalási indítványt az afrikai származású emberek alapvető jogairól Európában. Az állásfoglalás szép példája mindazon érdekes tüneteknek, melyeket a „hivatalos” Európa az utóbbi időben mutat, ezért tán megér néhány bekezdést.

Először is, a kórisme nyelvészkedéssel kezdődik, ahogyan kell. Nagyon fontos ugyanis, hogy az agyak átmosása a nyelv megerőszakolásával kezdődik. Mert ha csak értelmetlen szavakkal tudjuk kifejezni magunkat, akkor kizárólag hülyeségeket tudunk mondani, ennek következtében pedig mi magunk is agyalágyultnak látszunk majd és nem rívunk ki az európai összhangzattanból. A jeles testület szerint az Európában élő négereket ezentúl az „afroeurópai”, illetve az „afrokaribi” jelzőkkel kell illetni, mert az sem mindegy, hogy honnan a fenéből keveredtek ide.  

A kompozícióban itt aztán először jelenik meg a főtéma, a rasszizmus, illetve a fehér ember bűnei mert: „mindez összefüggésben áll a gyarmatosítás történelmi elnyomó struktúráival és a transzatlanti rabszolga-kereskedelemmel”. Hogy a jelenkori „rasszizmus” miképpen áll ez ezekkel összefüggésbe, arra aztán nem térnek ki. Így van és kész.

És itt álljunk meg ez pillanatra.

A gyarmatok a 19. századtól kezdődően, Közép- és Dél-Amerikában, majd jellemzően a múlt század ’60-as, ’70-es éveiben váltak függetlenné. Tehát a legutolsók is nagyjából 50 éve. Ötven év hosszú idő, két emberi generáció, azóta élvezik a függetlenség „előnyeit”. Nem is hagyták csak úgy elmúlni ezt a hosszú időt, mikor végre maguk intézhették ügyeiket. Mindenütt volt legalább egy törzsi háború, pár népirtás, emberevő diktátorok és a szabadság más, ezekhez hasonló csodái. A rabszolga-kereskedelemnek pedig több mint 100 éve vetettek véget a nyugati, akkor még keresztény, világban. Úgyhogy annak máig érő káros hatása talán egyedül az USA-ban figyelhető meg, csakhogy inkább a fehérek számára.

Hogy a fehérek bűnei „az afrikaiak és az afrikai származásúak ellen elkövetett történelmi igazságtalanságok” miképpen hatnak ilyen hosszan, a felszabadulásuk után, miért nem voltak képesek rendezni közállapotaikat, azt az állásfoglalás – érthető okokból – nem részletezi. Megjegyzik azt is, hogy az afrofóbia (Istenem! Micsoda gyönyörű szó: afrofóbia!) továbbra is tombol Európában, méghozzá olyan iszonyatos tünetekkel, mint „diszkriminatív sztereotípiák – beleértve az arc feketére festését …”.

Így lesz rasszista elfoglaltság a szénbányászat, vagy a kéményseprés.

Továbbá, ennek értelmében, nyilvánvaló, hogy a közismert fehér fajvédő, William Shakespeare Otelló című művében a címszerepet csak négerek játszhatják és Verdi hasonló című operájában kell legyenek tamtam dobok is. Az azért nem gondoltam volna, hogy az EP a színpadi szereposztásba is beleszólást követel magának.

Az ápoltak követelik, mindezek figyelembevételével, hogy „ugyanakkor emlékezzenek meg az afrikai származású emberek hatalmas teljesítményeiről és pozitív hozzájárulásairól…” Itt szintén elmarad eme hatalmas teljesítmények és hozzájárulások felsorolása, pedig rém kíváncsi lennék rá, mert nekem csak a blues jut eszembe. Követelik azt is, hogy az EU országai tegyék meg „a nyilvános bocsánatkérést” és szükséges az „elrabolt műkincsek visszaszolgáltatása a származási országoknak” Hogy „műkincs” alatt mit értenek, azt nem tudom, talán a mérgezett majomfogakkal ékített fejdíszekre, vagy az ősi misszionárius-receptekre gondolnak. Tőlem amúgy ezeket nyugodtan visszaadhatják nekik.

Mindezen ökörségek után, a szövegben elrejtve, a 23. pontban bújik ki a néger a zsákból. Mint írják: „felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy – figyelemmel a meglévő jogszabályokra és gyakorlatokra – biztosítsanak biztonságos és jogszerű legális lehetőségeket az Unióba belépni kívánó migránsok, menekültek és menedékkérők számára”

Tehát, hogy pontosan értsük: oly súlyos bűnöket követtünk el szegény négerekkel szemben, hogy mély bűntudattól eltelve, be kell engedjük őket, mi több, el is kell őket tartani. Már csak azért is, hogy Macron elnök nehogy ki fogyjon az ölelgetni való négerekből.

Van azonban itt, a mi szempontunkból néhány bökkenő.

Mi, magyarok csak annyiban vettük ki a részünket a gyarmatosításból, hogy a monarchia utazói fedezték fel a Ferenc József földet, számtalan fókával és jegesmedvével. Slussz. Még ha el is követtek valakik valamit a négerek ellen, azok biztosan nem mi voltunk. Sok csúfsága van a történelmünknek – itt van mindjárt Gyurcsány – de ebből valahogyan kimaradtunk. Ha komolyan vesszük az ápoltak állásfoglalását, akkor nekünk az egészhez semmi közünk. Nem kell „műkincseket” visszaszolgáltatni, játszhatja magyar színész Otellót és végképp nem kell négereket beengedni.

Szórakozzanak velük azok, akik a „bűnöket” elkövették.

Újabb nagyszerű példáját láthatjuk annak, hogy miképpen állítják a morált, bizonyos hagymázos társadalmi elképzelések szolgálatába. Miképpen kívánják felkelteni a bűntudatot történelmi események kapcsán. Messzire vezethet ez. A történelem már csak olyan, hogy legalább egyszer mindenki követett el mindenki ellen valamit. A mongolok és a törökök például a legjobb lenne, ha főbe lőnék magukat.

Az út, melyen az EP többsége járni akar, újra ilyen bűn. Csak ők azt hiszik ott bent, a sárgaházban ez majd nem érinti őket. Tévednek.