Aristo Blogol
Aristo Blogol
RSS
  • Home
  • Aristo

2019-05-29
blueburd

Tudományos boldogság


42

„Ne kívánj állni végre mint tanú Saját halotti ágyadnál. – Ez óra Csodálatos átvizsgálása ám A gazda nélkül készült számvetésnek.” Madách: Az ember tragédiája „… fölösleges minden véleményt megvizsgálni, amelyet egyesek a boldogságról alkottak. Hiszen sok olyan dolog ötlik fel a gyermekekben, a betegekben és a gyengeelméjűekben, amelyen egyetlen épeszű ember sem töpreng.” – írja […]

2019-05-27
Caligula.-Spokeo

Semmi, vagy majdnem semmi


79

„A szenátorok tisztességes emberek, de a Szenátus szörnyeteg.” Római mondás Lezajlott, aminek le kellett zajlania. A választásoknak két, egymástól jól elkülönülő vonulata volt, melyek csak kissé függtek össze egymással. Az egyik a honi, belpolitikai dolog, melyben a Fidesz hozta a kötelezőt, és ebben szinte semmi meglepő nem volt. Bizonyosan tudtuk, az előzetes felmérésekből és az […]

2019-05-22
Benedekman

Szuperhősök


72

„A hős nem bátrabb, mint az átlagember, csak öt perccel tovább bátor.” Ralph Waldo Emerson Nagy, sőt, mondhatnók óriási nézettségi adatokat és természetesen bevételt produkálnak világszerte azok a filmek, melyekben különböző abnormális képességekkel rendelkező hős(ök) megmentik a világot, más, ugyancsak szuperképeségekkel rendelkező, ám annál gonoszabb lényektől. Ezt a sikert többnyire roppant izgalmasnak szánt vérontások révén […]

2019-05-19
From-Russia-With-Love-GQ-21April15_rex_b

Oroszországból szeretettel


62

„Pecunia non olet” (A pénznek nincs szaga) Latin mondás Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az új keletű osztrák botrány kapcsán azonnal a fenti című jeles filmalkotás jutott eszembe. Ebben az „Ibiza gate”-ben is minden együtt van, ami egy igazi – és sokak szerint izgalmas – James Bond filmben szükséges. Van benne ugye […]

«< 65 66 67 68 69 »

Bemutatkozás

"A józan észbe vetett hit az egyetlen hit, amely a mindennapokban is igazolódik néha."
G B Shaw
Blogot azért ír az ember, hogy sokan ne értsenek egyet vele. Ezt nekem, eddigi blogírói pályafutásom során sikerült megvalósítani. Manapság – úgy tűnik – a józan ész vesztésre áll a világban.
Mindent áthatnak és mindent legyőznek az ideológiának becézett fantazmagóriák; valóság öreganyánk vesztésre áll az emberek fejében.
Legyen ez önmagam, s talán más néhányak számára némi megnyugtatás, hogy elmondhassuk:
Én szóltam.

PestiSrácok.hu

    Keresés

    Archívum

    • 2023. október
    • 2023. szeptember
    • 2023. augusztus
    • 2023. július
    • 2023. június
    • 2023. május
    • 2023. április
    • 2023. március
    • 2023. február
    • 2023. január
    • 2022. december
    • 2022. november
    • 2022. október
    • 2022. szeptember
    • 2022. augusztus
    • 2022. július
    • 2022. június
    • 2022. május
    • 2022. április
    • 2022. március
    • 2022. február
    • 2022. január
    • 2021. december
    • 2021. november
    • 2021. október
    • 2021. szeptember
    • 2021. augusztus
    • 2021. július
    • 2021. június
    • 2021. május
    • 2021. április
    • 2021. március
    • 2021. február
    • 2021. január
    • 2020. december
    • 2020. november
    • 2020. október
    • 2020. szeptember
    • 2020. augusztus
    • 2020. július
    • 2020. június
    • 2020. május
    • 2020. április
    • 2020. március
    • 2020. február
    • 2020. január
    • 2019. december
    • 2019. november
    • 2019. október
    • 2019. szeptember
    • 2019. augusztus
    • 2019. július
    • 2019. június
    • 2019. május
    • 2019. április
    • 2019. március
    • 2019. február
    • 2019. január
    • 2018. december
    • 2018. november
    • 2018. október
    • 2018. szeptember
    • 2018. augusztus
    • 2018. július
    • 2018. június
    • 2018. május
    • 2018. április
    • 2018. március
    • 2018. február
    • 2018. január
    • 2017. december
    • 2017. november
    • 2017. október
    • 2017. szeptember
    • 2017. augusztus
    • 2017. július
    • 2017. június
    • 2017. május
    • 2017. április
    • 2017. március
    • 2017. február
    • 2017. január
    • 2016. december
    • 2016. november
    • 2016. október
    • 2016. szeptember
    • 2016. augusztus
    • 2016. július
    • 2016. június
    • 2016. május
    • 2016. április
    • 2016. március
    • 2016. február
    • 2016. január
    • 2015. december
    • 2015. november
    • 2015. október
    • 2015. szeptember
    • 2015. augusztus
    • 2015. július

    Legfrissebb hozzászólások

    • vorosful: Tortenelmi parhuzam? Mutatis mutandis? XX szazad eleje, Osz…
    • vorosful: Biden aggodik. Nade igazan komolyan, eszem a szivet. Es a f…
    • vorosful: Kedves Klarika! Sietve, hogy meg az oevben elmenjen: koszon…

    Népszerű

    Sorry. No data so far.

    Impresszum

    PSblog, a PestiSrácok.hu blogtere. A posztok tartalmáért a szerzők felelnek. A blogtérért a PestiSrácok.hu kiadója, az Insider Média és Lapkiadó Kft. (Cjsz.: 01-09-274470, Székhely: 1012 Budapest, Márvány utca 17. V. emelet) a 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.) 2. § lc) pontja értelmében mint tárhelyszolgáltató felel, azaz szolgáltató csak tárolja és közvetíti a felhasználók által létrehozott tartalmakat.

    Új blogot a PestiSrácok.hu felelős szerkesztője jóváhagyásával lehet indítani.

    Kontakt: [email protected]

    M

    Médiaajánlat

    A PestiSrácok.hu multiszájton és társoldalain, a 061.hu, a Tutiblog.com, AzÖreg.hu, az Aristo blogol, a Ki ette meg a misszionáriust? és az Erdélyi Levelek blogokon exkluzív hirdetési felületeket kínálunk.

    Ajánlja termékeit, szolgáltatásait a Digitális Közönségmérési Tanács által hitelesített több-százezres olvasóközönségünknek!

    Szponzoráljon egyedi tartalmakat, például a PS Mozi videófilmjeit, vagy a 061.hu kulturális- és életmód témáit.

    Kontakt: [email protected]

    Puskás Bence

    Sánta Annamária

    PestiSrácok.hu ÁSZF

    © Aristo Blogol 2025
    Copyright © 2015 PestiSrácok.hu