Patyomkin-falu

94

„Kevesek hősiességéért túlságosan drága ár milliók nyomorúsága.”

Erich Maria Remarque

Patyomkinről – Katalin cárnő ifjabb kegyencéről – feljegyezték, hogy Kijeven át, a Dnyeper mentén, a Bahcsiszeráj–Poltava útvonalon mutatta be neki a birodalmat. Akkoriban a rossz nyelvek szerint a divatos ruhájú, éljenző parasztok nem voltak valósak; a díszleteket minden éjjel faluról falura szállították, hogy lenyűgözze a cárnőt. Kapcsolatukat féltékenységi jelenetek tarkították, amúgy a kegyenc elődöktől eltérően megőrizte a hatalmát és élete végéig erős ember maradt. Patyomkin amúgy tíz évvel volt fiatalabb az akkor 45 éves cárnőnél; a vén kecske is megnyalja a sót. Kapcsolatuk mindössze két évig tartott: viharos volt, és féltékenységi jelenetek tarkították. Az új kegyenc Zubov és Katalin közé próbált meg éket verni, és eközben, egy utazás során halt meg Jászvásárban dicsősége teljében. II. Katalin mélyen megrendült; Patyomkin életének igazi társa volt. Ez onnan jutott eszembe, hogy valami hasonlónak vagyunk tanúi Ukrajnában.

Nem tudom, észrevették-e, de nekem egyre inkább a spanyol polgárháborúra emlékeztető érzésem van. Ott is a „nemzetközi brigádok” viselték a háború súlyának nagy részét, persze a megfelelő súllyal és mértékben. A kommunisták igen gyorsan átvették a belügy irányítását és – Orlov tábornok vezetésével – nekiálltak leszámolni az ellenfeleikkel. (Orlov – amúgy – egy igen érdekes figura volt. Gyakorlatilag megfenyegette Sztálint, hogy mindent kitálal és a családjával együtt elmenekült az USA-ba. Békés öregkort élt meg, ami szokatlan volt Berija uralkodása alatt.) Például Orwell ettől ábrándult ki végleg a kommunizmusból és lett annak bírálójává; a Hódolat Katalóniának ennek a legmegdöbbentőbb modellje.

Most aztán Ukrajnában is ez a helyzet, hasonló sikerrel és hatékonysággal. Hiszen tele van a szociális média a kiábrándult külföldiek üzeneteivel, akik kiábrándultak az ukrán harcokból és inkább menekülnek ebből a pokolból. Hogy egyáltalán miért mentek oda, az is kérdéses, nyilván mindenféle eset van közöttük; van, akit elragadott a lelkesedés és van, akit a legális gyilkolás vonzott. Mert ilyenek is voltak, akik úgy gondolták, hogy oroszokat gyilkolni jó szórakozás. Csakhogy a háborúnak van egy jellegzetes tulajdonsága: időnként vissza is lőnek. Így aztán sokaknak hamar elmegy a kedvük tőle és rájönnek, hogy jobb lenne pucolni, mert otthonról jobb drukkolni a győzelemért, illetve vannak, akik végleg kiábrándultak az egészből. A háború – bármit gondoltak is – nem fenékig tejföl, most aztán nyalogathatják a sebeiket, már aki nem maradt ott végleg.

Zárójel. Már emlegettem, de most újra elő kell vennem, hiszen valami egészen égbekiáltó dolog történt ismét. Úgy esett, hogy Sváby András videójában egy Rácz nevű ember ismét egy videojátékot magyarázott meg. Ő egyébként a HVG című propaganda-kiadványban szokott megnyilvánulni – lelke rajta. Tehát ez a Rácz igen komoly pofával elemezte valamelyik videojátékot, egészen bele is melegedett. Aztán persze bánta, mint a kutya, aki kilencet kölkedzett, és mentegetőzött, miszerint: „semmiféle tapasztalatom nincs ilyen játékokkal”. Hát az látszik is. Zárójel bezárva.

Ukrajnában a külföldiek is harcolhatnak. Ezért tanulságos a „híres” mesterlövész Wali esete is. Ő arról számol be, hogy „sokan nagy mellényel érkeznek Ukrajnába, de a farkukat behúzva távoznak”. Ő egyébként egy hangzatos nevű „Normandiai Brigádhoz” csatlakozott és onnan számol be a keserű tapasztalatokról, amelyek egyetlen alapelvben foglalhatóak össze: amit el lehet rontani, azt el is rontják. Kezdve a fegyverzettől az élelmezésen át az egészségügyig minden el lett szúrva. Méghozzá nagyon. Nem elég, hogy a civilek adtak nekik enni, még az AK–47-es fegyverekhez is korrupcióra volt szükség. Miután legalább 20 ezer önkéntes jött össze, ami messze meghaladta az ukránok képességeit, sürgősen létre kellett hozniuk az Ukrajna Területvédelmi Nemzetközi Légiót. Ám ezzel sem oldódott meg semmi. Így aztán nem csoda, hogy egyesek csak röpke látogatást tettek a fronton, aztán futottak, ki merre látott; igen sokaknak az ukrán mezők jelentették a végső állomást. A háború már csak ilyen, és sokan későn gondolták meg magukat.

Nem tudható meddig akarja Zelenszkij kínozni még a népét, bár azt hiszem, minél tovább, annál jobb – neki. Ugyanis a háború árnyékában le tud számolni minden ellenzékével és a zenebohócnak ez is a célja; a háttérben folyik is a bukása azoknak, akik nem igazodnak. Újra és újra betiltják az ellenzéki pártokat, ellehetetlenítik képviselőiket, leszámolnak mindenkivel. Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem tudom, de semmi jót nem várok. Kérdés, mikor unják meg az ukránok, bár háborús helyzetben ez nem nagyon szokott sikerülni.

Nincs szép háború. Ott mindig emberek halnak meg és abban semmi szép nincs. Aki a hazáját védi, abban sincs semmi szépség – egyszerűen szükségből, az hősies; de a halál az halál. Mi, akik egy békés nemzedék vagyunk, emlékezzünk arra, hogy milyen szerencsések vagyunk.