Piroska és a Farok

„Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.”

Mózes 1. könyve, a teremtésről 18:21

Olvasom, hogy a népszerű Jégkirálynő című rajzfilm folytatásával kapcsolatban az amerikai LMBTQXYZ√2 közösség javasolja, a főhősnő a következő részben legyen leszbikus, oldva ezzel a társadalomban máig uralgó rút homofóbiát. A jeles művet sajnos nem láttam; még nem jutottam el idáig a második gyermekkor útvesztőiben, így nem tudom megítélni, hogy a bizonyára roppant magvas mondanivaló valóban megkívánja-e az elbuzulást, mint a tartalom és a forma kényszerítő egységének kifejeződését. Mindenesetre én már látom, amint az ártatlan gyermekszemek ráfagynak a képernyőre és figyelik amint a leszbikus hercegnő – amúgy értelemszerűen – kikosarazza a buzi herceget. Már csak a herceg lovával kell valakinek kezdeni valamit és boldogan élnek amíg meg nem halnak.

Persze nem nagyon kell a zöld buzi-sugarat az amerikai szórakoztató ipar ellen fordítani, nincs már rá szükség. Éppen elég néger vikinget és római legionáriust, buzi cowboyt, egyebeket láttunk eddig is. Persze semmi sem elég. A méltán a tudomány sziklavárának tekinthető Dél-kaliforniai Egyetem Annenberg Kommunikációs és Újságíró Tanszékének jelentése már az év elején rámutatott arra a tarthatatlan helyzetre, hogy nagyon kevés nő és buzi szerepel a hollywoodi cirkuszban. 414 filmet és sorozatot vizsgáltak meg és úgy találták, hogy a színészeknek csak egyharmada volt nő. Borzalmas. Nyilván a randa ciszheteró szerzők nem írtak elég női szerepet.

A megoldás egyértelműen az, hogy az egyenjogúság érdekében a férfi szerepeket is nők játsszák a továbbiakban. Hiszen volt már olyan, hogy az elviselhetetlen hímdominancia jegyében férfiak játszották a női szerepeket – mi több igen sokáig így volt – hát most majd fordul a kocka. Ekképpen a színművészet fejlődése szempontjából roppant izgalmas korszak következik. Javaslom, hogy elsők között az Othello a velencei mór címszerepét kéne feminizálni. Ugyanis ezzel két legyet ütünk egy csapásra, hiszen az arabok és a nők is elégedettek lehetnek, ami igen szokatlan együttállás. A Rómeó és Júliára egyelőre nincs ötletem, de majd gondolkodom.

Visszatérve az eredeti problémához, kétségtelen, hogy a mesék terén is rengeteg még a tennivaló. A mesék ugyanis gusztustalanul ciszheterók. Itt van mindjárt a közismert Piroska és a farkas. Már maga a cím sem sugall semmi korszerű, a nemi identitásra vonatkozó gondolatot, ezért voltam bátor új címet javasolni. Lásd fent.

Gondoljunk bele, négy szereplő van, Piroska, a nagymama, a vadász és a Farkas. (A farkas gender szempontból roppant beszédes név!) Bizonyára új drámai kibontakozás útját nyithatná meg, ha a nevezett farkasról például kiderülne, hogy tulajdonképpen transznagymama. Csak nem tudja, hogyan vallja be, azért viselkedik deviánsan és azért eszi meg a nagymamát, mert elfojtása van. Miután Piroska (sic!) – aki CEU gender-tanszékén PhD-hallgató és még nem döntött el semmit – meglátogatja a nagymamát és mindannyian együtt vannak, lehetőség nyílna, hogy nemi identitásuk megállapítására pszichoterápián vegyenek rész – Pethő Andrea vezetésével természetesen.

A gyerekek odalennének érte.

Vagy vegyük például a sok mesében szereplő hétfejű sárkányt. Esetében a polikopf (sokfejű) anatómiai berendezkedés lehetővé tenné, hogy egyszerre akár hétféle nemi identitással rendelkezzen és a fejek – ennek megfelelően – akár csókolózhatnának is. Csak lángot ne fújjanak közben – bár a sárkánynak bizonyára azbesztből van a rúzsa. Kell-e ennél modernebb, izgalmasabb dolog?

Ha már a meséknél tartunk, most volt május 5-én a nagy meseíró, Lázár Ervin születésének nyolcvanadik évfordulója. Ő sajnos – vagy szerencsére – nem érhette meg a gender-mesék szivárványos új világát. Pedig milyen izgalmas lenne olvasni Mikkamakkáról, amint éppen kamingáutolt Aromonak, a fékezhetetlen libidójú nyúlnak a Szivárványszínű Kerek Erdőben. Bár a jelen helyzetben az igazán autentikus szereplő talán Szörnyeteg Lajos.

A kortárs meseírók komoly kihívásokkal néznek szembe. A leszbikus néger főhősnő mellé transznemű főhős dukál, akivel együtt indulnak a néger viking hadak élén legyőzni a homofóbok ártalmas seregeit, fent a magas északon, ahol a fekete jegesmedvék élnek és szivárványszínű az északi-fény. Az ellenség – amellett, hogy homofób – még unalmasan ciszheteró is természetesen és egyetlen gonosz célja a nők, a négerek és a buzik elnyomása, hogy ne építhessék fel a szép új világot, ahol mindenki az lehet aminek gondolja magát. Stevie Wonder például fehér sas.

A buzipropaganda aktivistái – érzékelve talán a normális társadalom növekvő ellenállását – egyre lejjebb szállítják a célcsoport életkorát.

A gyerekek valóban mentesek a nemi előítéletektől, gondolják hát, közöttük kell keresni az utánpótlást. Mi pedig – gondatlan szülők – a képernyők elé ültetjük őket, hogy addig se kelljen foglalkozni velük. Ők pedig hiszékenyen nézik és a kislányok leszbikus hercegnővé, a fiúk pedig buzi hercegé akarnak majd felnőni. Tárt karokkal várják majd őket a féleszű mozgalmárok mögött lappangó, nagyon is tudatos szatírok. Hogy mit tehetünk? Ne bízzuk gyerekeinket a szórakoztató iparra, mert mérgező az. Meséljünk nekik mi magunk régi, ciszheteró meséket. Hálásak lesznek érte.