Pszichológiai alapvetés, avagy a migránssimogatás kór-oktana

„Az emberi részvét éppen fordítottja egy kirándulásnak. Mennél távolabb fekszik térben a szánalom célja, annál gyorsabban és kényelmesebben eljut hozzá megértő embertársainak szíve!”

Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép

Migránssimogatók márpedig vannak. Hogyan lehetségesek? Tehetjük fel az indokolt kérdést. Mivel amúgy is borongós hangulatban vagyok ezzel kívánok a későbbiekben foglalkozni.

Engem – bevallom – érdekel a migránssimogatók motivációja. Vajon mi mozgatja őket? Mi áll a háttérben? Tudom, embertársaink furcsa dolgokra képesek. Nekem például van egy ismerősöm aki mérges kígyókat tart otthon terráriumban. Többnyire. Mármint többnyire terráriumban, mert időnként szétmászkálnak az egész lakásban. Többek között ezért vált el. Gondolom az asszony királykobrát talált a cipősszekényben, vagy valami más, nem várt helyen. Ő viszont imádja ezeket a veszélyes dögöket, még becenevekkel is ellátja őket és eleven patkányokkal eteti, melyeket külön erre a célra tenyészt. Minden bizonnyal az lesz halálának oka, hogy összekülönbözik valamelyik kedvencével egy patkány fölött. Ez eddig rendben is van, de hát mi egy fekete mamba (Dendroaspis polylepis) egy migránshoz képest? A fekete mamba például nem épít mecsetet, nem vesz fel szociális segélyt és nem jártatja nőstényét lepedőbe, továbbá nem hiszi azt hogy alanyi jogon járnak neki karcsú, kék szemű, szőke mambák. Már ha vannak olyanok.

Bár semmiképpen sem nevezném magamat pszichológusnak – ha más nevezne így, azt végképp nem tűrném – alább közreadnám néhány megfigyelésemet és az abból levonható következtetéseket. Titkos reményem szerint megvetve ezzel a migránssimogatás lélektanának alapjait, amiért nevemet, mint a tudományág alapítójáét, emléktábla fogja őrizni a bolondokháza falán, ahol a migránssimogatás problémájával – egy boldogabb korban – majd szükségét látják foglalkozni. Hitem szerint e terület Sigmund Freud-ja leszek. Csak ő a gyógyítással is próbálkozott – én nem. Megfigyeléseim esszenciális jellegét nem veszélyezteti az, hogy csak a magyar migránssimogatókkal kapcsolatban teszem azokat. Hiszen a nevezett Freud is kizárólag középkorú, hisztériás, bécsi zsidó nőkön végzett beható kutatásokat, tanait mégis általánosan is elfogadják.

Az első, joggal felvethető kérdés, hogy miért pont a migránsokon kell mindenáron segíteni.

Mert hát, ott van például a szomszédban Stanci néni, aki kisnyugdíjas és napi tíz deka csirkefarháton él, csak ünnepnapokon eszik lógégét. Szegény külön csináltatott hozzá egy élesebb fogsort. Mármost neki minden nap lehetne segíteni. Hozni tejet meg kiflit a boltból, vagy akár csak beszélgetni vele egy pár percet naponta. Még Komáromy Gergő is gitározhatna és énekelhetne neki, baj nélkül, mert régóta nincs pénze elemet cserélni a hallókészülékében. Nem kéne a távoli ázsiai szteppék mélyére utazni Röszkére, csak át kéne menni a gangon. De – legyünk őszinték – hogyan mutatna egy szelfi a Twitteren Stanci néni járókeretével? Lehetne-e merengeni fölötte egy rozé fröccs mellett? Ugye nem.

A migránssimogatás okai között mindenképpen meg kell említeni a simogatandók idegenszerű jellegét.

A szír migránsok olyan távoli egzotikus helyekről jönnek, mint például Szomália. A szomáliai egyike  a szírek alfajtáinak. Pontosan olyan, mint egy fősodratú szír, csak teljesen fekete és fél a tevétől. (Szírből egyébként igen sokféle van. Lásd még a pakisztáni, afgán stb. szíreket) Ezek ismeretlen, istenhátamögötti helyekről származnak, ahol a madár sem jár és ahol a modern technika életet könnyítő dolgai közül egyedül a kalasnyikov ismert. Az ilyen helyekről jövőket körüllengi valami sajátos, különleges trópusi aura, az ahhoz tartozó színek és illatok, ellentétben Stanci nénivel akinek közönséges molyirtó szaga van. Ez ugyan a velük készített szelfin nem érződik, de könnyű hozzáképzelni. És ez jó, mert roppant fontos, hogy miközben természetesen segítünk, valami különleges élményben is legyen részünk. Olyanban, ami oldja a hétköznapok unalmát. Mert hát mit csinál az ember hétköznapokon? Nem jár egyetemre, tüntet, fröccsözik, búsong. Nem tudom megfigyelték-e de egy igazi haladó, az vagy dühös, vagy szomorú. Vagy fel van háborodva az igazságtalanságok miatt, vagy szomorkodik felettük. Tertium non datur. Rossz lehet így élni, de hát ők választották.

A másik fontos oka lehet a betegcsoport viselkedésének, az az extrém transzformáció, mikor a szeretettel a gyűlöletet lehet kifejezni.

Egy magyar haladó szemében a migráns iránti szeretet egyben az Orbánbasi iránti gyűlölet kifejeződése. Ezt nevezhetjük Piszkos Fred-effektusnak. Minél inkább úgy vélik, hogy Orbán gyűlöli a migránsokat, ők annál jobban szeretik. Ennek jegyében a fasisztoid rendszer legnagyobb szociális vívmánya lehetne, ha sikerülne a haladókkal elhitetni, hogy Orbán a kisnyugdíjasokat – köztük Stanci nénit – gyűlöli. Soha annyi csirkeaprólék nem fogyna a boltokban, soha annyi idős hölgyet és urat nem kísérnének át a zebrán – ha akar arra menni, ha nem. És ez természetesen fordítva is igaz. Ha Orbán elmenne Röszkére migránst simogatni, akkor kifütyülnék és az Indexen cikkek jelennének meg a migránsok veszélyes és alantas voltáról. „Tönkretette az országot és most még ezeket is idehozza a nyakunkra! Egyszer már úgyis majdnem ránk szabadított húszmillió románt!” – mondogatnák, lejárnának a határra migránst verni és László Petra filmeket néznének otthon. Rámutatnának, hogy a gyűlölt vezér rút, megengedhetetlen általánosítást követ el – ahogyan szokta – mikor egységesen és megkülönböztetés nélkül jó fejeknek nevezi a migránsokat, holott sok köztük a terrorista és a bűnöző. Bizony.

Persze ez utóbbi dolgok tényleg csak a magyar migránssimogatókra igaz. A fejlett nyugaton – feltehetően a hosszas demokratikus hagyományok okán – nincs ilyen nézeteltérés a vezetők és a migránssimogatók között, ott már nagyjából egyformán hülyék. Ami rámutat arra, hogy hová kell még fejlődnünk.