Siratóének haladó értelmiségi módra

8
 

 

 

Lengyel László sem bírta ki könnyek nélkül, beállt hát a migránssiratóba, ami mostanság a haladó értelmiségi folklór elengedhetetlen részévé vált, mi több, maga lett a haladó értelmiségi folklór. Nem progresszív az, aki nem sírt már egy sort valamely arra alkalmas migszolos kebelén a CEU egyik lépcsőfordulójában.

A folklór elemek egymásutánjának szigorúan kötött szabályai vannak. Ettől el lehet térni kissé a progresszív kreativitás nevében, de az alapok szigorúan azonosak. Ezeket a szabályokat fogjuk most kultúraantropológiai hévvel megkeresni Lengyel, a fordított Kasszandra legújabb művében.

Én magam, régi nagy tisztelője vagyok munkásságának. Írásait mindig érdemes olvasni, mert GPS pontossággal mutatja meg azt pontot, ahol a haladó értelmiség szellemi devoluciója éppen tart. Lengyel oly pontosan tájékozódik korunk nagy kérdéseiben, mint a embercsempész a rekettyésben. Nem véletlen tehát, hogy utolsó opusát – melyet higgadt, független és távolságtartó NOL hasábjain jelentetett meg – a migráció kérdésének szenteli és általa feltárulnak a tudomány rebbenetlen tekintete előtt a migránssiratónak a regényes libsi fantázia által kieszelt, kötelező stációi.

A siratószertartás első eleme a fohász, melyben a végsőkig elkeseredett progresszió felsőbb, isteni hatalmakhoz fordul alázatos bizalommal. „De az emberiség reménysége egyedül Merkel és Ferenc pápa idealizmusa lehet” kiált a magassághoz Lengyel, miközben megjelennek az ártatlan szemekben az első könnycseppek. Frau Merkel és Ferenc pápa egy lapon említése persze hordoz némi pikantériát. A Bundesmutti ugyanis lutheránus, mely vallás alapítója és máig legfontosabb tekintélye, Luther Márton, többek között azzal vált híressé, hogy a római pápát az Antikrisztus követőjének, a Sátán földi helytartójának, mi több, egy helyütt „ördögfingnak” titulálta. Ferenc pápa és általánosságban a kereszténység tekintetében pedig valóságos Szent Páli fordulatnak vagyunk tanúi a röszkei úton. Így lesz a klerikális reakcióból szír üdvtörténet.

De félre a régi viszályokkal, új helyzet van.

A szertartás következő része a patrónusok jó cselekedeteinek és azok bizonyítékainak felsorolása. Itt a derék Ferenc pápa már eltűnik, elvégre mégiscsak Berlinben van az európai értelemben vett libsizmus hona. Mondjuk stílusosabb lett volna Weimarban, de most már mindegy. Frau Merkel viszont annál fényesebben tündököl. Választ kapunk arra, hogy mivel járnak a migránsok a kerítéshez: „Nem az IS vezetőinek vagy Aszadnak, a mekkai vagy a teheráni imámoknak a képeivel járkálnak a libanoni vagy jordániai, török vagy pakisztáni menekülttáborokban, hanem Angela Merkelével, „Angyalka”, „Merkel anya” reményt adó képeivel.” Merkel, mint a szociális juttatások és a kebab-árusítás védangyala – micsoda kép!

De nincs idő mélázni a kérlelhetetlenül rohanunk tovább.

Következik a legfontosabb rész – hogy a sűrűn bérmálkozók is értsék – az Úrfelmutatás. „Akár Willy Brandt, ahogy térdel a legyilkolt varsói zsidók emlékművénél.” Mármint a Bundesmutti olyan, mikor beengedi a pakisztáni szíreket. Helyben vagyunk. Igaz ugyan, hogy a migránsok és a holokauszt összehasonlítása ellen a legkülönbözőbb zsidó szervezetek visítva tiltakoztak, igaz, hogy a két dolog egyáltalán nem is hasonlít egymásra – talán azt kivéve, hogy a németek a migránsokért is vonatot küldtek – de akkor is. További probléma, hogy a szelíd menekültek – lásd az ominózus „palesztin kislányt” – semmire sem vágynak jobban, mint Izrael és a zsidók kiirtására. Ennek ellenére, igazi libsi, ha valami hatalmas, felfoghatatlan, ismételhetetlen gonoszságra gondol, akkor nem juthat más eszébe, mint a holokauszt. Mindig.

Olyan ez mint az ultiban a Fedák Sári – egyszerűen nincs tovább.

Ennél a pontnál sort kell keríteni a hitvallás kimondására. „…soha nem mondhatjuk ki azokat a mérgező szavakat, hogy egy közösségnek joga van dönteni arról, kivel él és kivel nem.” a „közösségnek” értsd : nép, demokrácia közakart stb. nincs ilyen joga, mert gonosz, retardált, rasszista és mikor elhangzik a könyörgő migránskérés, hogy : „Kismalac, kismalac engedj be” akkor azt válaszolja rá, amit a hallhatatlan Carmen együttes. (Aki nem ismerné, az kattintson!)

Az természetesen nem kétséges, hogy kinek van joga dönteni az ilyen kényes kérdésekben, nyilván a haladó értelmiségnek.

Mint minden élő népszokásnál, így a migránssiratásánál is, vannak helyi sajátosságok, melyek sajátos hazai ízt adnak a dolognak. Ez – esetünkben – két dologban ragadható meg, ezek egyike Orbán Viktor, a másik pedig a magyarok felelőssége a zsidóság sorsában. Lengyelnek ezeket egyetlen bekezdésben sikerül megérintenie: „Orbán Viktor egy olyan országban akar többségi döntést „arányosítást” a kisebbségről, amely keresztény és nemzeti alapon már gettóba hajtotta, kifosztotta, majd a gázba küldte zsidó származású polgárait. Később vagonba rakta svábjait, hogy azután beüljön házaiba, befeküdjön ágyába.” Figyeljünk fel rá, hogy a keresztény itt visszanyeri régi értelmezését és szitokszóként szerepel.

Hiába nem olyan könnyű bevenni azt a páli kanyart a röszkei úton. További értelmezési nehézséget okoz, hogy a nevezett svábokat már a haladó értelmiség rakta vagonba, de ne legyünk szőrszálhasogatók.

Előkerül – szintén a colour locale jegyében Radnóti is. Ő szegény mindig. „Őt hajtották végig gyalogmenetben azon az úton, ahol most szír férfiak, nők és gyerekek mennek.” Azt eddig nem tudtam, hogy Radnótit különvonattal és busszal vitték volna, de ki tudja. Az viszont szinte biztos, hogy útközben a migszolosok nem halmozták el takarókkal és vajas kenyérrel, mert akkor tán még most is közöttünk élne. Amint az is meglepő, hogy az összes pakisztáni, afgán, iraki kiszuhaéli mind-mind szír. De hát ha egyszer az „Angyalkának” azok tetszenek.

Majd a hitvallás legfontosabb alapköve következik: „Merkel és Ferenc pápa föllépését az teszi kivételessé, hogy a sajátjaikkal szemben cselekszenek.” Ez igen, mondják a haladó értelmiségiek, akik szintén mindig, programmatikusan a „sajátjaikkal szemben cselekszenek”. Ez már-már szenvedélyük.

Végül, a szertartás zárásaként pedig az Apokalipszis: „Magyarország haldoklik.” Amit misem illusztrálhat jobban, mint a legkülönbözőbb magyargyűlölő román kormányokban miniszterkedő, Markó Béla verse, aki szintén elmondhatja magáról, hogy a sajátjaival szemben cselekedett.

A dolognak vége, menjetek békével! Merkel és Ferenc pápa legyen veletek!