Szellemi bedekker újsütetű keresztényeknek

5

 

„Ki rosszakon segít, hamar megbánja azt.
Egy ember felszedett s keblén melengetett
Jó szívvel egy kígyót, mely félig megfagyott.
De az feléledvén halálra marta őt.
Okát is adta ennek más hüllők előtt:
Ne szokjon senki rá, hogy rosszakon segít.”
Phaedrus, Mesék.

Mostanság számtalan hivatkozást találunk a keresztényi szeretetre, többnyire olyanok szájából, akik eddig éppen ellenkező szempontból beszéltek a kereszténységről és úgy találták, hogy az ósdi, elvetendő és kártékony. E pálfordulást a bevándorlás problémájának letagadhatatlanná válása váltotta ki a derék libsikből. Volt idő ugyanis mikor tagadták, hogy a bevándorlás probléma lenne. „Nincs jelentősége” – mondták – „a migránsok úgyis elmennek innen”. Talán – akinek nem volt szénszünet az iskolában – emlékezik arra a szörnyű matematikai kínzásra, mikor volt egy rejtélyes tartály, amibe egyik oldalon befolyt a víz, a másikon meg ki és ki kellett számítani, szörnyű szenvedések közepette, a kettesért, hogy mikor telik meg, vagy ürül ki ez a nevezetes tartály. Mármost ilyen a bevándorlás is.

Hiába mennek el, ha többen jönnek helyette, az itt tartózkodók száma, s vele a probléma is, növekszik.

Most, hogy a tartály láthatóan kezd telleni, a libsik is a jó öreg kereszténységhez fordultak. Különös és kaján öröm töltötte el őket, hiszen azokat oktathatják ki keresztényi szeretetből akikről úgy vélték, a kereszténység káros szokásának hódolnak. A helyzet az, hogy  a megnyilvánulásokból kiderül, liberális honfitársaink a kereszténységet, a keresztény tanítást ugyanúgy nem ismerik, mint celeb az ábc-t. Némi támponttal kívánunk szolgálni az olyan katolikusok számára, mint Papp Réka Kinga, akik mostanában fedezik fel magukban az eddig lappangó keresztényt. Továbbá szeretnénk némi segítséget nyújtani azoknak, akiket már próbáltak ledorongolni a keresztényi szeretet felemlegetésével bevándorlókról szóló vitákban.

Figyelem! A szöveg nyomokban filozófiát tartalmaz, gyengébb idegzetűek ne olvassák!

A dolgot megértéséhez Aquinói Tamás segítségét kérjük, mert – a valamelyik előző bejegyzésben emlegetett Szent Ágostonhoz hasonlóan – ő is a keresztény tanítás egyik meghatározó alakja és az Egyház máig az ő meghatározásait fogadja el és tanítja a leglényegesebb kérdésekben. Mármost, Tamás szerint az embereknek erényekre van szüksége, hogy jót cselekedhessenek, az erények közül pedig kiemeli az „okosságot; „Auriga virtutum”-nak, „az erények kocsisának” nevezi. Az okosság irányítja – szól Tamás – a többi erényt, a spontán módon helyes tett az értelem fénye által lesz értékes emberi cselekedetté. Tamás azt is mondja, hogy a célokat többnyire nem választjuk, azok adódnak, vagy elénk tárulnak, amit igazán választunk az a célok eléréséhez vezető út – a helyes cselekedet. Tehát az erkölcsileg jó cselekedet egyszerre föltételezi a tárgy, a cél és a körülmények jóságát. Maga Jézus is szól az okosság fontosságáról „Legyetek okosak, mint a kígyók” (Mt 10,16) mondja.

Ezt tanítja hát a kereszténység. És nem csak az. Az etika filozófiai megközelítései is jelentős szerepet tulajdonítanak az értelemnek a cselekedetek megítélésében. Különösen fontos az ún. „következményetika” esetében, amely nagyjából azt mondja, hogy a cselekedeteinket nem önmagukban, hanem következményeikkel együtt kell vizsgálni és a következmények belátásához pedig elengedhetetlen az okosság, az ész munkája. Nagyjából ezt mondhatjuk azoknak, akik a keresztényi szeretet hiányával vádolnak bennünket.

Most, hogy túl vagyunk a nehezén és elfogadjuk az okosságot az erények kocsisának, elmélázhatunk azon, hogy valójában mit is jelent a jó cselekedet a bevándorlókkal kapcsolatban. Jót cselekszünk-e, ha beengedjük őket magunk közé? Hogyan állunk a tárgy, a cél és a körülmények dolgában?

Jó cselekedetünk tárgyának a beözönlő máktermesztők és kecskepásztorok adódnak, ezen talán nincs is vita, ám merőben más a helyzet a cél tekintetében. Mert hát mi is lehet a cél velük kapcsolatban? A közvetlen cél nyilván enni és inni adni nekik, ám mi történik majd velük ezután? Egy részüket befogadják, mert be kell fogadni azokat, akik üldözöttek. Nagyvonalúan tekintsünk el afölött, hogy hogyan lehet ezt ekkora tömeggel megtenni, azt azonban tudjuk, hogy ezek száma csak töredéke a valódi inváziónak. Mi lesz a többiekkel? Amit egyenlőre látni lehet, ez egy összeurópai tilitoli, te visszaküldöd hozzám, én visszaküldöm őhozzá, ő tovább küldi – hová? A hová kérdésén túl, hasonlóan érdekes kérdés a hogyan is. A hazatoloncoltakat időnként megbilincselve, betapasztott szájjal fékezik meg – volt amelyik bele is halt.  Továbbá hol vannak azok a vonatok, repülőgépek, hajók és hátasöszvérek, melyekkel valamilyen afgán hegyi faluba visszaküldik őket a feladónak, miközben éppen százezren őrjöngenek egyszerre? Ki vállalja az ezzel járó halottakat? Arról nem is beszélve, hogy pontosan mi is történik velük ott, ahová visszaviszik őket.  Ott ki és meddig fogja velük gyakorolni a keresztényi szeretetet?

A megfelelő cél nélküli cselekedeteket a közmegegyezés értelmetlennek tekinti. A hozzánk és általában Európába érkező menekültekkel senkinek nincs semmiféle célja, ha eltekintünk az összeesküvés-elméletektől. Így bármit teszünk is velük az – hosszútávon – értelmetlen. Hogy elkerüljük azt a csapdát, melyben minden cselekedet tulajdonképpen értelmetlen, egyet tehetünk: kívül tartjuk őket, mert ezt tanácsolja az „Auriga virtutum” – az okosság.

Facebook hozzászólások