Hiába minden. Ezt nem lehet kommentelni, még bosszúból sem. Nem az elsö iromány a lovakról, tele van velük a magyar irodalom. Mégsem lehet róluk túl sokat írni, lovasnemzet vagyunk. Ott kell lenni velük s végigcsinálni.
Eccer ültem lovon, nyereg nélkül, fogta az unokatestvérem és ö járatta. Nem is hagyott rajta sokáig, azt mégsem tudom még körülbelöl sem leírni milyen
volt …. Milyen volt egy darabban lenni egy lóval, a fákat s minden egyebet abból a magasságból látni, maga mögött hagyni, azt hinni, hogy a ló ebbe mind beleegyezett.
– Nem tudom, ti mit szólnátok, ha egész nap itt kéne ácsorognotok a karámban és legelészés, futkározás, szabad levegőn széllel versenyt száguldás helyett kibámulnotok erre a sok idiótára, akik azt hiszik övék a világmindenség.
Nézzük itt ezt a kövér kétlábút, amelyik most tolta megint ide a képét és épp lefejti magáról a luxustragacsát. Azt mondják itt a szomszéd karámból Duhaj meg a csini Szélvész, hogy legyünk kedvesek ehhez a hájzsákhoz, mert ő a tulaj, ez valami unatkozó milliárdos, azért tart minket, hogy kérkedjen, és ha megharapjuk, még lókolbászt csináltat belőlünk.
Aztán ott az a másik lócseszegető, aki meg lóversenypályát tart. Hogy mit ki nem találnak ezek a kétlábhiányosok unalmuk elűzésére! Ahelyett, hogy maguk rohangásznának a pályán kergeló módjára, és a saját teljesítményükkel kérkednének, mint mi szoktuk anno vadló történelmi időnkben, hogy megmutassuk ki köztünk a Jani, és elnyerjük a csajszik kegyeit, ezek képesek vagyonokat költeni hogy minket nyüstölhessenek a szerintük lóversenyen.
Lóverseny az, persze a kétlábú csökevény nénikéteket, azt! A múltkor is Dugasz, az a nyeregbosszantó zsokém visszafogott az utolsó körnél, pedig én nyertem volna, aztán kaptam volna a szép Szélvésztől meg a hisztis Csillagtól elismerő nyerítéseket, ehelyett le volt zsírozva, hogy az a kacskalábú Táltos fogja nyerni a versenyt.
Pedig ha én egyszer kinyitom a számat, és belenyerítem a sok kétlábú csökevénynek ott fenn a lelátón a mi lóvéleményünket róluk, meg elmesélnénk hogyan verik át azt a sok unatkozó szikkadt gyepfejű fogadót, és csalják ki a zabravalójukat a gazdáink, ez a pöfeteggomba formájú, meg a cimbije a versenypályatulaj imádkozó sáska, akkor talán agyontapossnák őket és minket szabadon eresztenének…
Felnyerít ekkor a szomszédos karámból az öreg Zabos, akit sokan irigyelnek, mert mint egykori sztár már ő a császár, csak a szaporító szakmát űzi, hozzá hordják a készséges hangulatú kancákat:
– Mit lázadsz már megint, Spartacus? Nem jó, hogy nem kell menekülnünk a farkasok elől, hóban is van zabunk, meg nem ver mindig az eső? Jó életünk van így fogágban is…
– Á, te is olyan vagy mint odakinn a sok bolond gyáva kétlábú! – suhint megvetően a selymes farkával Spartacus, ezzel agyon is ütve két legyet. – Némi kockacukorral meg pozícióval megvesztegettek, s nem érdekel, te libsiló, hogy a végén a hatalmasok téged is elküldenek a vágóhídra – horkan nagyot. – Akárcsak a kétlábúak nem látsz tovább az orrodnál, és önként maradsz a rabszolgájuk, pedig ha ők vagy mi összefognánk a kihasznált saját fajtáinkkal, levethetnénk a hátunkról ezeket az élősködőket könnyedén…!
2021-01-23 @ 22:57
Hiába minden. Ezt nem lehet kommentelni, még bosszúból sem. Nem az elsö iromány a lovakról, tele van velük a magyar irodalom. Mégsem lehet róluk túl sokat írni, lovasnemzet vagyunk. Ott kell lenni velük s végigcsinálni.
Eccer ültem lovon, nyereg nélkül, fogta az unokatestvérem és ö járatta. Nem is hagyott rajta sokáig, azt mégsem tudom még körülbelöl sem leírni milyen
volt …. Milyen volt egy darabban lenni egy lóval, a fákat s minden egyebet abból a magasságból látni, maga mögött hagyni, azt hinni, hogy a ló ebbe mind beleegyezett.
2021-01-24 @ 05:52
Mono-ló-g
– Nem tudom, ti mit szólnátok, ha egész nap itt kéne ácsorognotok a karámban és legelészés, futkározás, szabad levegőn széllel versenyt száguldás helyett kibámulnotok erre a sok idiótára, akik azt hiszik övék a világmindenség.
Nézzük itt ezt a kövér kétlábút, amelyik most tolta megint ide a képét és épp lefejti magáról a luxustragacsát. Azt mondják itt a szomszéd karámból Duhaj meg a csini Szélvész, hogy legyünk kedvesek ehhez a hájzsákhoz, mert ő a tulaj, ez valami unatkozó milliárdos, azért tart minket, hogy kérkedjen, és ha megharapjuk, még lókolbászt csináltat belőlünk.
Aztán ott az a másik lócseszegető, aki meg lóversenypályát tart. Hogy mit ki nem találnak ezek a kétlábhiányosok unalmuk elűzésére! Ahelyett, hogy maguk rohangásznának a pályán kergeló módjára, és a saját teljesítményükkel kérkednének, mint mi szoktuk anno vadló történelmi időnkben, hogy megmutassuk ki köztünk a Jani, és elnyerjük a csajszik kegyeit, ezek képesek vagyonokat költeni hogy minket nyüstölhessenek a szerintük lóversenyen.
Lóverseny az, persze a kétlábú csökevény nénikéteket, azt! A múltkor is Dugasz, az a nyeregbosszantó zsokém visszafogott az utolsó körnél, pedig én nyertem volna, aztán kaptam volna a szép Szélvésztől meg a hisztis Csillagtól elismerő nyerítéseket, ehelyett le volt zsírozva, hogy az a kacskalábú Táltos fogja nyerni a versenyt.
Pedig ha én egyszer kinyitom a számat, és belenyerítem a sok kétlábú csökevénynek ott fenn a lelátón a mi lóvéleményünket róluk, meg elmesélnénk hogyan verik át azt a sok unatkozó szikkadt gyepfejű fogadót, és csalják ki a zabravalójukat a gazdáink, ez a pöfeteggomba formájú, meg a cimbije a versenypályatulaj imádkozó sáska, akkor talán agyontapossnák őket és minket szabadon eresztenének…
Felnyerít ekkor a szomszédos karámból az öreg Zabos, akit sokan irigyelnek, mert mint egykori sztár már ő a császár, csak a szaporító szakmát űzi, hozzá hordják a készséges hangulatú kancákat:
– Mit lázadsz már megint, Spartacus? Nem jó, hogy nem kell menekülnünk a farkasok elől, hóban is van zabunk, meg nem ver mindig az eső? Jó életünk van így fogágban is…
– Á, te is olyan vagy mint odakinn a sok bolond gyáva kétlábú! – suhint megvetően a selymes farkával Spartacus, ezzel agyon is ütve két legyet. – Némi kockacukorral meg pozícióval megvesztegettek, s nem érdekel, te libsiló, hogy a végén a hatalmasok téged is elküldenek a vágóhídra – horkan nagyot. – Akárcsak a kétlábúak nem látsz tovább az orrodnál, és önként maradsz a rabszolgájuk, pedig ha ők vagy mi összefognánk a kihasznált saját fajtáinkkal, levethetnénk a hátunkról ezeket az élősködőket könnyedén…!