Újságírási compendium baloldali újságíróknak
13„Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből…Így ni, hallja csak:”Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac
Régóta csendes, önkínzó érdeklődéssel figyelem a mandineres Pintér Bence egyre inkább a Népszavához hanyatló munkásságát. A jeles auktor tevékenysége eleddig tökéletesen jelentéktelen volt, most is az, csak már sikerült olyan mélységekbe leküzdeni magát, hogy néhány általános vonást is megfigyelhetünk munkásságán keresztül, melyek már teoretikus érdeklődésre tarthatnak számot.
Miután a libsi újságírás – a régi nagy nevek mellett – olyan új tehetségekkel rendelkezik, mint Paprika Kinga, vagy akár Pintér Bence, úgy vélem nem haszontalan a feltörekvő ifjak számára tudományos rendbe szedve megmutatni, mit hogyan csináljanak. Hiszem, hogy munkám közérdeklődésre tarthat számot, már csak azért is, mert évente ezrével végeznek média-szakosok az egyetemeken, akiknek titkolt, vagy nem titkolt célja, hogy feltűnjenek a képernyőkön és nyomtatott oldalakon, mint hang- és mértékadó skriblerek.
A színvonalat elnézve, erre minden esélyük meg is van.
Úgy tapasztalom azonban, hogy károsan túlbonyolítják számukra a dolgokat az iskolákban, holott azok valójában egyszerűek. Alább bemutatok néhány egyszerű eljárást és szabályt, melyek alkalmazásával kitűnő libsi újságíró lehet valaki olyan, akit nemsokára Kálmán Olga műsorába is meghívnak a szekta-TV-be. A kívánatos eljárásokat a fent említett Pintér kolléga legutóbbi Mandineres megjelenésén, az „Örök háború: így „lesznek” a tanárok Soros ügynökei” címűn, kívánom szemléltetni. Dologra hát!
Mindenek előtt lássuk át, hogy mint kezdő libsi újságíró-jelöltek, nem vagyunk egyedül és nem vagyunk előzmények nélkül.
Egy ékes baloldali hagyomány kései kedvezményezettjei vagyunk, mely töretlen ívet ír le a történelem egén Jemeljan Pugacsovtól Martin Schulzig, már ami az ideológiát illeti. Újságíróként pedig Révai Józseftől Weyer Béláig húzható egyenes vonalon kell haladnunk. (Weyer Béla a róla elnevezett weyerbélázás felfedezője, mely módszer a libsi újságírás csodafegyvere azóta is) Továbbá tudnunk kell azt is, hogy olvasóközönségünk kiválóan fel van szerelve irigységgel és rosszhiszeműséggel – ez teszi lehetővé a később tárgyalandó „áthallásos” technikát.
Meg kell rónom Pintér kollégát például azért, mert cikkében – helyesen – használja ugyan a „kitalicskázás” szót, ám elmulasztja az „oligarcha” és a „mutyi” fogalmának megemlítését. Ezek ugyanis a baloldali újságírás innovatív mérföldkövei, a Vörös Újságtól az amerikai Népszaváig, és mint ilyenek elkerülhetetlenek a megfelelő hangulat kialakításához. Használatuk kötelező.
Nagyon fontos, hogy kialakítsuk magunkról a „független” újságíró képét. Ennek a legjobb módszere, hogy ezt egészen egyszerűen kijelentjük.
Aki nem hiszi járjon után. Némileg szofisztikáltabb lépés, hogy keresünk egy olyan libsi politikust, aki már teljesen lejáratta magát, mostanában már semmi jelentősége sincs, és jó nagyot rúgjunk bele. Például leírjuk, hogy Kovács Laci ‘bá hülye. Ezzel részint igazat mondunk, részint pedig évekig hivatkozhatunk rá, hogy mi részrehajlás nélkül ítélkezünk, ugyanakkor nem veszélyeztetjük a baloldal politikai esélyeit sem – ha vannak –, mert ő már úgyis legföljebb portás lehet pártházban.
Lényeges továbbá a párhuzamok módszere. Keressünk egy tetszőleges, undorító figurát, olyat akit a célközönség vélhetően ismer; fontos hogy „jobboldali” és illiberális legyen. Pintér kolléga például Erdogant, a török elnököt választotta erre a célra. Írjuk le az illető infernális tetteit, melyeket a szabadság, a demokrácia és/vagy az EU parlament zöld-liberális-szocialista frakciója ellen elkövetett. (Ami ugyanaz, mint a demokrácia ellenes támadás.) Közben érzékeltessük, hogy a gonosz Orbánbasi pont ugyanolyan. Erre sokféle módszer mutatkozik:
- Orbán egyszer megdicsérte;
- együtt látták őket;
- nem látták őket együtt, nem dicsérte, de megtehette volna;
- ő is olyan szeretne lenni;
- Orbán tegnap délután arra gondolt, hogy ez egy rendes ember;
- vagy akármi.
Végül előáll a kívánatos végeredmény a fejekben: Orbán pont olyan, mint Erdogan, délutánonként akadémikusokat szeretne felkoncolni a terrorveszélyre hivatkozással. És ez a lényeg, az áthallás. Majd vonjuk le a végső következtetést:
csak mi állunk közte és gonosz tervei megvalósulása között, mi demokraták.
Nincs egyszerűbb dolog, mint feltételezni valakiről, hogy akart valamit, azután diadalmasan bebizonyítani, hogy nem úgy történt. Nem kockáztatunk semmit, mert minden pillanatban létrejön valamilyen helyzet, csak azt kell mondani, hogy gonosz ellenségünk nem így akarta, tehát megbukott. Hogy ki mit gondolt, az amúgy bizonyíthatatlan. Ezzel módszerrel azt is garantálhatjuk, hogy mindig mi győzzünk. A médiában legalábbis. Ezt hívják a múltra vonatkozó jóslás nagy varázslatának.
Nagyon fontos, hogy bizonyítsuk: külső ellenség nem létezik. Ez egyszerű, hiszen a kormány gonosz, tehát az ellensége jó. Ez további kedvező logikai következtetésre ad alkalmat, jelesül, hogy mivel mi is ellensége vagyunk a gonosznak, tehát mi is jók vagyunk.
Ha a fenti néhány eljárást és szabályt betartjuk, kiváló libsi újságíró lesz belőlünk. Van egy apró probléma ugyan, mégpedig az, hogy mindennek mennyi haszna van. De ezzel nem kell törődnünk, legyen ez azok problémája, akik a fizetést folyósítják.
göre gábor bíró úr!
2016-02-11 @ 15:34
„a magyar publicisztika leghangosabb hányada. Arról, hogy a tényleges bajok jó része a közéleti fejetlenségektől a silány írásművek megjelenéséig közönséges gondatlanságra, hozzá nem értésre, vezethető vissza, hogy ennek semmi köze a benne érdekelt személyek politikai hitvallásához, rendszerint szó sem esik”. Bibó István „Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba.” Bölcsességek könyve!
A közértelmesség színvonalának ilyen sűllyedése amely az utolsó két évtizedben szinte már ijesztő méreteket öltött! (Már Rákóczi, Széchenyi felpanaszolja a nemesi munkátlanság értelmesség romboló hatását 1836. -ban!) tehát nem a szovjet beavatkozás következménye.
a magyar közértelmesség paralizisét diagnosztizáló megállapítás mely között húsz esztendő telt el mutatja, hogy az iskolázatlan pártfunkcionáriusok tömeges befolyása révén felszaporodtak.
Sükösd Mihály az Élet és Irodalomban 1963-ban! brutális egyértelműséggel mutatott rá az egyetemre jelentkező magyar ifjúság humanisztikus műveltségének lesújtó nívótlanságára, az önálló ítélőképesség ijesztő hiányára! (és ezek az emberek vannak ma ország vezetői posztokon!) Hellenbart Gyula
K.J.
2016-02-11 @ 16:11
Ajvé! Az alulképzett baloldaliak holnaptól erre fognak hivatkozni:)
Dunai Bögöly
2016-02-11 @ 23:56
És 1963. óta mennyi, de mennyi év eltelt. Mit írna ma?
Dunai Bögöly
2016-02-11 @ 23:57
Ez Göre Gábor uramnak ment volna….
göre gábor bíró úr!
2016-02-15 @ 05:05
A sűllyedés miatt felszínre került a bűzös iszap!
khm
2016-02-11 @ 16:30
Gratulálok!
cipollina
2016-02-11 @ 18:35
Ismét remek poszt!
Köszönjük és gratula. 🙂
Dunai Bögöly
2016-02-11 @ 23:58
Jó a cikk Kedves Aristo, de azért maga még tudná ezt tökéletesebbre ragozni.
Dunai Bögöly
2016-02-12 @ 00:06
És érdemes talán azt is elmondani, mit jelent a weyerbélázás?
Ez az a folyamat, melynek során Weyer Béla „német” újságíró leírja a „németek” véleményét szép gyarmatunk ügyeiről „magyar” instrukciók alapján, majd (ugyanazon) „magyar” skiblerek idézik őt, mint a „németek” véleményét. Az eredmény láttán elmegy a szerencsétlen magyar életkedve, s ha igazán becsületes, saját megégetéséért kiállt balliba bocsánatért esedezve.
Szerencsére legalább oda eljutottunk, hogy a figyelmesebb olvasó röhög ezen a nagyszerű európéer együttműködésen és (bosszankodva) szánja az ebben résztvevő ostobákat.
Persilné Chlorox Ariel
2016-02-12 @ 05:48
Ha Arisztónak lenne önkritikája, azt feltételezném önparódiát írt. Mivel azonban nincs, maradjunk annyiban, hogy ez olyan gyenge, mint a sóherfröccs.
Apáczai
2016-02-13 @ 09:29
Nagyon jó írás.
Érdemes felhívni a figyelmet egyéb balliberális médiatrükkökre is.
Például arra, ami már a műsor, illetve riport címadásával kezdődik. Odabiggyesztve a „szabad”, a „demokratikus”, a „kínos, vs. húzós”, stb. jelzőket, ami egyúttal utalás a másik oldal „kézivezérelt” tájékoztatására.
Ugyancsak jellegzetes és jellemző trükkjük az, ha valamit feltételes módban megfogalmazva állítanak a megtámadottról, vagy rosszhiszemű feltételezéseket illesztenek hozzá, („akár”, „az lehet a szándéka”, „arra gondolt”, azt akarja elérni” stb.) majd a továbbiakban úgy vitatkoznak vele és úgy minősítik, mintha a feltételezés igaz lenne, vagy már meg is történt volna.
göre gábor bíró úr!
2016-02-15 @ 05:08
A nevelt gyerek eladása
Párt bácsi megöregedett. Agy érelmeszedés kínozta. Elerőtlenedett, tagjai elhagyták.
Először a nevelt fia, Sajtóka kezdte kritizálni. Végül mégis Ő maradt hozzá a leghűségesebb gyermeke. Jól tudta mivel tartozik az Ő felnevelőjének. (Párt) iskoláztatta, úri láblógató állásba helyezte, gondolkodnia se kellet, nem is volt szabad.
Később őt is kényszerült eladni, nehogy a valódi tulajdonos, a közösség kezébe jusson. Ezt sokan, értetlenül nézték, hogyan tehet ilyet? Párt bácsi tudta mit, csinál, a sajtó jól nevelt, hűséges gyermeke maradt. Soha rosszat nem mondana az ő nevelő apjáról. Akárki legyen is az új gazdája, tudja, mivel tartozik az ő felnevelőjének. Mert ki lenne, lehetett volna Ő a párt apuka nélkül? Senki, és semmi! Mehetett volna dolgozni! Melózni! Brrrr! Nem azért képviselte Ő a munkásosztályt, hogy Ő dolgozzék! Az Ő szerény kis képességeivel, (hiszen azért tették Őt oda) hol szerezhetett volna olyan szép címeket, mint rovatvezető, szerkesztő, Főszerkesztő! Nem kellett hozzá más, mint szolgalelkűség, hűség, egy kis gerinc (ki)operáció, jó torok, és száj. Sok volt a lenyelni való (darabos, bűzös) még több a hazudni való rezzenéstelen arccal.
Mindezekért jó fizetés, csinos feleség, és csinos vagyonka járt. Aztán a privatizáció. Megvehették a szétrohasztott lapot az elhülyített, olvasótáborral egyetemben, akik még mindig „szívják” az opiummal átitatott újságot, hogy „azért régen jobb volt” — nyugodtabban lehetett hazudni!
1998. 02. 05.
Tévedésből jelentjük
Tévedés: hatalmas, mondhatni határtalan terület, óriási lehetőségekkel. Talaja a valóság, melyet sok-sok szemét, hulladék, banánhéj, ürülék borít, amibe folyton belebotlik, gödreibe beleesik, rajta elcsúszik az óvatlan ember.
A területet e képzett újságírók számára a tabu feliratú karókkal teszik járhatóvá. A tabukkal kerített területre nem szabad belépni, sőt az azon belül lévőket meglátni sem! A tabu karóit időnként áthelyezik, (a hazugság változásai szerint) de a tabu tisztelete a KRESZ-nél ezerszer, jobban megkövetelt! Itt egy jelzőtábla tudatos, vagy véletlen kihagyása a jogosítvány, (újságíró igazolvány) azonnali bevonásával jár!
Ha valaki a tabun belüli területről hírt mer adni, oda bevilágít, annak titkairól fecseg, annak azonnal vége! Mehet dolgozni. Vége a kényelmes úri életnek, laza népbutításnak. Mivel a tévedés területe óriási, beugratási lehetőségei számtalanok, a kikerülés rendkívüli odafigyelést, koncentrációt követel meg. Így az újságíró élete csupa stressz. Folyton tényekbe botlik, de ha tévedésbe esik, és az igazat írja meg, az elvárt helyett, akkor megnézheti magát. Nem a tűkörben, hanem a főszerkesztő dühöngő őrült szemében. Aki még nála is jobban fél, mert ő felel azért, ami a lapban megjelenik.
Az állandó stressz miatt az újságírók, mint a mosónők, korán halnak. Fejük fáj a hazugságtól, eszük a téveszmék kavargó gőzétől, gyilkos párájától… Ezt az írást is tévedésből írtam, ennek témája is a tabu karóinak területén belül van. Nem is lát „nyomdafestéket” soha!
Alienexperiment
2016-02-13 @ 22:00
Répakinga (paprika-kinga) a legjobb, ő egy olyan vallás képviselőit szeretné errefelé látni tömegesen, akik a hozzá hasonlókat megkövezésre, lefejezésre vagy 100 botütésre ítélik, ha engedély nélkül megszólal. Az igazi öngyilkos terroristák itt vannak közöttünk, répakinga az egyik. (az újságírói képességeiről inkább nem mondanék semmit)