Üss és fuss

 

„Semmit sem lehet úgy titokban tartani, mint azt, amit mindenki sejt.”

George Bernard Shaw

Történt, hogy egy bizonyos Muhannad Drubi nevű szíriai feltett egy videót a Facebookra, melyen az látszik, hogy a szokásos mohamedán hadviselési eljárásoknak megfelelően, egy megkötözött foglyot ver éppen. A mohamedán hadviselésnek három alapvető szabálya van ugyanis. Az első, hogy lehetőleg kerülni kell az olyan küzdelmet, ahol visszalőnek. A másik pedig, hogy az ellenséggel szemben (ellenség az, akire rámutatunk) a lehető legállatiasabb kegyetlenkedéseket kövessük el. A harmadik pedig: ha lőnek, fussunk el vagy álljunk át. Aki ezt betartja azt nagy harcosként tisztelik.

Az említett felvételt a „De hát mindig így szoktuk csinálni!” nyugalmával tette közzé, hiszen abban semmi különöset nem talált. Nem is volt semmi baj, sokan gratuláltak neki a sikeres hadművelet alkalmával. Az volt a baj, hogy miután jól kiharcolta magát, a hadi dicsőség glóriájával a feje körül, a messzi Svédországig meg sem állt. Ott viszont bíróság elé állították és el is ítélték háborús bűncselekményért. Ha pedig leüli a büntetését kiutasítják.

A per hosszasan elhúzódott, először például a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezmények megsértésében találták bűnösnek. Gondolom meglehetősen hosszasan kellett neki elmagyarázni, hogy mi az a hadifogoly és mi az a Genf. De most tényleg, ki az a hülye aki azt hiszi, hogy egy mohamedánt érdekel, hogy a hitetlenek egy távoli városban miben egyeztek meg?

Számukra más normák az irányadóak.

Miután annak idején Mohamed személyesen is részt vett a medinai zsidók kiirtásában, mondhatnónk, a hadifoglyokra vonatkozó medinai egyezményekhez képest Dubi barátunk kifejezetten elnéző volt, mikor csak verte őket. Már csak ezért sem értette a vádakat.

Az eljárás során előkerült az áldozat is, akit Muhannad annak idején a katonai helyzet okán és oktató célzattal elnáspángolt. Róla kiderült, hogy – talán a nevelő hatású verés okán – közben átállt a „Szabad Szíriai Hadsereghez”. Ez egyike azon rablóbandáknak, melyekből kb. 50 lövi egymást, a civileket és a levegőt Szíriában. Hogy, hogy nem, viszonylag rövid idő alatt itt is elunta a katonai karriert – talán nem volt kit verni – és most éppen Törökországban él.

Maga a történet említést sem érdemel. Az hogy kegyetlenkednek, átállnak, majd újra kegyetlenkednek és újra átállnak, végül pedig elmennek Svédországba, ahol gyereket csinálnak, az felnő és visszamegy Szíriába egy kicsit átállni és kegyetlenkedni, ez hétköznapi eset. Ezt a romantikus folyamatot Nyugat-Európában – valamely csak általuk ismert oknál fogva – „integrációnak” nevezik.

Van azonban néhány jogelméleti probléma a dolog hátterében, melyeken talán érdemes elmélázni.

Mindenekelőtt itt van rögtön Muhannad Drubi barátunk státusza. Menekült ugyanis az, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni.” Na most. Aki bármelyik rablóbandához tartozik Szíriában, azt az összes többi üldözi, és olyan pedig nincs, hogy nem tartozik az illető valamelyikhez.

Tudniillik az összes csürhe hűségesküre kötelezi nyomorult alattvalóit és azok kecskéit.

Így aztán azok automatikusan az összes többi csirkefogó ellenségének számítanak. Kivéve a nyugat által annyira kedvelt „demokratikus” illetve „mérsékelt” szír ellenzéket, mert ők csak párizsi kávéházakból küzdenek, mind az öten és így nincs módjuk a mohamedán hadviselés veretes szabályai szerint eljárni.

Mondjuk az eseményekre is csak a nyugati médiában gyakorolnak hatást, de ott nagyot.

Drubi joggal tart attól, hogy áldozata, annak családja, törzse és tevéi üldözni fogják sivatag szerte és ha elkapják, annak számára rossz vége lesz, így „az üldözéstől való félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni.” Ő egy igazi menekült tehát, a migránssimogatók kedvence, a nyugati TV-k sztárja, aki rettegő tekintettel néz hátra, hogy mikor érik utol az üldözői, akiket kékre-zöldre vert előzőleg. A libsik szíve szakad meg, ha ránéznek, tán még azt is megengedik, hogy felüljön a kéményre Komáromy Gergő mellé, aki elgitározza neki az Imagine-t.

Az, hogy a svédek befogadták teljesen jogszerű volt tehát.

Leüli azt a pár évet, amit kapott – közben „radikalizál” néhány hozzá hasonló hülyét a börtönben, összekötve a kellemest a hasznossal – kiszabadul és kiutasítják. De hova? Szíriába nyilván nem lehet, mert ott az áldozatok rokonai kifent jatagánnal várják, továbbá az összes rablóbanda is, melyekből dezertált. Az érvényes szabályok szerint egyébként sem lehet olyan helyre küldeni, ahol nem garantálható a biztonsága. Márpedig ha szétnézünk azokban az országokban, ahonnan a migránsok jönnek, azokban senkinek semmije sem garantálható, nemhogy a biztonsága. Másik EU-s ország szintén nem jöhet számításba, mert – remélem – van annyi eszük, hogy ne kérjenek belőle. Még a Juncker család csinos villájába sem mehet, mert nem bírja a pia szagot. Itt állunk hát tanácstalanul.

Talán az segítene, ha mint Rejtő hősét Senki Alfonzot, kiutasítanák a Földről és Holdra internálnák.

A probléma csak az, hogy nem tudjuk, mit mond Mohamed a Holdon lakásról? Merre van például Mekka valamelyik holdkráterben? Légüres térben hogyan ordít a müezzin? Továbbá, ha a Holdra küldenénk őket, akkor bizonyára ők találkoznának először az UFO-kal. Márpedig, ha először mohamedánokkal találkoznának, akkor pedig utána biztosan kiirtanának bennünket. És ha Drubiból és a többiekből indulunk ki akkor teljes joggal.