Vakcinakeringő

300

„Az értelem világos és nincs hatalma másokon, mint a bölcseken. A csalás viszont értelmetlen és éppen ezért van hatalma a sokaságon.”

Szerb Antal

Megdöbbentő, de nem meglepő hírrel szolgált a Népszava, illetve nemsokára az Index is. Képzeljék el, bizonyos problémák léptek fel az orosz vakcinával kapcsolatban. Na nem nagyon, csak egy kicsit. Arról van csak szó, hogy minden megkérdőjeleződik és mindennek más értelme lesz.

Úgy kezdődik a cikk, hogy „A kisebb adagokban és a tömegtermelés során készülő vakcina nem teljesen egyezik – értesüléseink szerint ezt is kifogásolták szakértők az orosz szer hazai engedélyezése során.” Tehát a szer nem egyezik azzal, amivel egyeznie kéne, és ezt csak így, odavetve említik meg, és mindezt a „Népszava értesülési szerint” mondják a „szakértők”. Hát nem lennék a most a „szakértők” helyében. Majd hosszasan elmélkednek arról, miért nem felel meg a vakcina a követelményeknek.

Egyrészt az ügy nem értelmezhető, mert nincs meg a megfelelő idő, „az OGYÉI szakértői mindössze néhány órát kaptak a gyártás ellenőrzésére”, másfelől pedig ugye árnyalja a képet, hogy a szakértők csak az utolsó pillanatban – közvetlenül az engedélyezés előtt – kaptak lehetőséget az ellenőrzésére. Azt is fölvetik, hogy „…a külső specialistákat lephette meg legjobban az OGYÉI feltételek nélküli múlt heti jóváhagyása”. Szóvá tették, hogy nem lehet a vakcinát csak úgy engedélyezni, hiszen bizonytalan a hatékonysága, sőt „…bizonytalanná teheti, hogy a Magyarországra érkező vakcina valóban használható-e az egyes célcsoportokban, illetve az alkalmazása milyen egészségügyi kockázatokkal járna”. A „vélemények szerint” tehát a vakcina nem üti meg azt a követelményt, amit joggal elvárhatnánk tőle, sőt, a vakcina veszélyes. Csepülték hát, ahogyan a csövön kifér.

Aztán elkezdődik a fekália szétkenése.

Arról kezdtek el beszélni, hogy mindezek ellenére az OGYÉI szakemberei szerint „…sem jelez mást, mint hogy a dokumentáció megfelelő.” Továbbá, hogy a vakcina politikai támadások kereszttüzébe került, de ennek ellenére itt kizárólag tudományos munka folyik. Elkezdődik egy kis visszatáncolás, hogy ne legyen olyan nyilvánvaló a szándék.

Zárójel. Szakértőt a szakértőtől megkülönböztetni alig lehetséges, ha nem lehetetlen. Minden szakértő mellé állítható egy másik, aki homlokegyenest mást mond. A szakértelem bolsevista trükk. Zárójel bezárva.

Azután visszatérnek még egy utánrúgásra, amennyiben megemlítik, hogy egy rejtélyes szakértő kilépett a testületből, mert „…látva a következményeket feleslegesnek érezte a munkáját”. Mily meglepő. Sőt, azt is írta, hogy aggályait nem kívánja nyilvánosságra hozni, „…ezzel kapcsolatban nincs mondanivalója”. Csak az a furcsa, hogy ez nem jutott hamarabb eszébe, amint az is természetes, hogy ezt megkérdezték az OGYÉI-től, de választ nem kaptak rá. Eddig a cikk.

Mármost ez bizony nem más, mint egy jól elhelyezett politikai támadás.

Senkinek ne legyenek kétségei, nem mást akarnak elérni, mint kétségeket ébreszteni a vakcina iránt, de úgy, hogy közben ne lógjon ki a lóláb. Óvatosan, meg-megállva elhelyezik az üzeneteiket: az orosz vakcina rossz, az orosz vakcina hibás, mindenki óvakodjon tőle. Azt ugye mégsem tehetik meg, hogy valami égbekiáltót, valami retteneteset mondjanak, nem. Szépen, szőrmentén, ahogyan kell.

És mindezt csakis és kizárólag azért, mert nem tetszik az orosz vakcina. Illetve nem is az orosz vakcinával van bajuk, hanem azzal, hogy mi akarjuk beszerezni, mert hogy jövünk mi ahhoz, mi, mucsai bunkók, akik még egy árvalányhajas kalapra sem vagyunk képesek. Tessék megvárni szépen az EU-t és akkor majd minden rendben lesz. Csihadjunk, na. Az, hogy ez netán sokára lesz – ha lesz –, az nem érdekes, hiszen míg várunk az EU-ra, addig is egyre dühösebbek, egyre frusztráltabbak leszünk és egyre jobban utáljuk a kormányt, és ez nagyon fontos.

Minden, ami a kormányra irányul és negatív, az számukra kedvező és gyönyörrel tölti el őket.

Persze gondolkodhatnának másképpen is. Például úgy, hogy most veszélyes időket élünk és ezekben a veszélyes időkben félre kéne tenni az ellentéteket, ám ez nem kivitelezhető. Sürgeti őket az idő, amely múlik, csak múlik, és egyáltalán nem a javukra. Sőt. Gyagyába kell még rázniuk a miniszterelnök-jelöltet is, hogy például ne kelljen már versenyezni mindenféle Jakabokkal, Márki-Zay Péterekkel Klára asszonynak. Aztán ott van még a jelöltállítási verseny is. Szóval munka bőven.

Az még rendben van talán, hogy Magyarország a 10 millió vírusszakértő országa és senki nincs biztonságban tőlük. Még az is rendben van, hogy nálunk nem tud valamit az ember, hanem mindent jobban tud, ám az, hogy mindent sokkal jobban tudjon, na, az már nincs rendben.