Vologitika, vagy mi a túró (Egy nyomozás története)

75

„Aki a Jobbikra akar szavazni, az tegye, de tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatja, ugyanis a Jobbik e két párt fantomszervezete.”

Csurka István

Tehetségkutatót indít Vona Gábor – olvasom a meghökkentő hírt a Mandineren. A cikkből megtudhattam, hogy a tehetségkutatót a Második Reformkor Alapítvány szervezi és ez „… egy olyan tehetségkutató verseny, aminek célja, hogy megtaláljuk Magyarország legjobb vlogitikusát.” Mindezt a kora reggeli pálinka után, éhgyomorra tudtam meg, ezért különösen szíven ütött. Itt ülök tökéletesen tájékozatlanul, fogalmam sincs róla például, hogy mi a fene ez a Második Reformkor Alapítvány, arról már nem is beszélve, hogy a vlogitikus szó jelentését sem ismerem. A hírben szereplők közül egyedül Vonáról tudom, kicsoda – bár nem örülök ennek. Nyomoznom kellett tehát és alább közre adnám ennek eredményét. 

Legelébb is az intézményi háttér felderítéséhez fogtam, kiderítendő, mi is az a Második Reformkor Alapítvány. Mert ugye azt tudjuk, hogy volt egy – ezek szerint első – reformkor a magyar történelemben, az 1800-as évek elején. Ehhez képest, úgy látszik, most a másodikat éljük. Az első reformkort olyan nevek fémjelezték, mint például Széchenyi István, Wesselényi Miklós, vagy Batthyány Lajos grófok. Mint megtudtam a másodikat – O tempora, o mores!  – egy Zázrivecz nevezetű volt MLM-ügynök, szürke farkas és jobbikos pártlélek jegyzi.

Olyan is.

Az alapítvány honlapján aztán rögtön egy ornitológiai érdekességre bukkanhatunk, azt írják ugyanis mottóként, hogy „Egy fecske tényleg nem csinál nyarat, de egy fecske is csinál tavaszt. Legyél Te is fecske!” Hát, a fecske aranyos és hasznos madár, de hogy a leendő reformerek egész álló nap csicseregve legyeket fogdossanak, az, szerintem, tán túlzó elvárás velük kapcsolatban. Azt is megtudhatjuk, hogy Vona régebben rombolt, ám most már építeni szeretne. Nyilván azért, mert a rombolás után már van hely az építkezésnek. Az is tudtunkra adatik, hogy Gábort csak és kizárólag pozitív dolgok érdeklik. Gábor tehát elektronikailag egy anód. 

Miután ekképpen kimerítő információhoz jutottunk az alapítványt illetően, a kutatás a vlogitikus szó megfejtése felé fordult. Vannak – mint tudjuk – ún. vloggerek. Ők azok a kedves, antipatikus fiatalemberek, akik videókat készítenek saját magukról, melyekben többnyire lapos közhelyeket és ordas marhaságokat mondanak. Ám ez nem probléma, mert akik nézik és követik őket, azok maguk is ugyanezen a szellemi nívón állnak. Még fizetnek is vloggereknek érte, ami ama szólás igazságát kérdőjelezi meg, mely szerint: nem lehet szarból várat építeni. Dehogynem. Sőt a nézettségekből kiindulva akár hatalmasat is, várárokkal, csapóhíddal, őrséggel, várkapitánnyal, mindennel ami kell.

Csak a szaga rossz.

Jó, ezt tudjuk, de mi a túró az a vlogitikus? Megtudhatjuk, hogy a vlogitikus az, aki unja „… már a beauty tippeket, a főzős videókat és a trasht”, ezért közéleti hülyeségekkel akarja szórakoztatni a nagyérdeműt, továbbá „kimagaslóan jó kommunikációs képességekkel rendelkeznek”. Ezeknek az embereknek írnak ki egy versenyt. Megörültem. Hiszen – gondoltam – akár én is lehetnék valami efféle, hiszen én is unom a trasht és a beauty tippeket, bármik legyenek is azok, ha már magyar szó, úgy látszik, nincs is rájuk. Túl ezen, kimagaslóan jó kommunikációs képességekkel rendelkezem, hiszen egy alkalommal, majdnem sikerült megértetnem egy libsivel, hogy a buziságából még nem következik logikailag, hogy az illető jó ember is. Fordítva szintúgy. 

Sajnos a mezőny igen népes lesz. Az összes ellenzéki politikus indulhat, mert mindannyian vlogitikusok is egyben, hiszen az ő tevékenységük is kimerül abban, hogy a közösségi média felületén hülyeségeket mondanak, írnak, vagy éppen játszanak el. 

Kedvezőnek tűnt az is, hogy a kiírás szerint a következő témakörökkel lehet pályázni:

  1. a) legnagyobb társadalmi kihívás ötven év múlva

Szerintem az, hogy miképpen éljünk Vona Gábor nélkül, és egyáltalán érdemes-e

  1. b) politikai gyakorlat, hogyan készül a politika

Simicska → pénz → cukisodás → meggazdagodás Ezen a vonalon kéne elkezdeni az anlízist

  1. c) nyitott vagy zárt világ?

Az attól függ, rá tudják-e bizonyítani

  1. d) ideológiák jövője

A te ideológiád jövőjét keresd a múltban. 

És lám már készen is van a leendő mű vázlata.

Hamar lelohadt a lelkesedésem azonban, mikor elolvastam, hogy kik fogják bírálni az beküldött pályaműveket. Olyan személyek vannak közöttük, mint FanMadeMaker, Molnár Áron ’noÁr’, vagy Boldog István Dávid (Progresszor). (Ennek a progresszornak az ellenfele lehet a regresszor, a FanMadeMaker-be már bele se merek gondolni.) A zsűriben két Simicska-árva is helyet kapott Dévényi István és Vona személyében. Innentől elment a kedvem az indulástól.

Láthatóan már bizonyítottan tehetségtelen emberek várnak olyanokat, akiknek a tehetségtelensége még bizonyításra szorul.

Hát, eddig jutottam a nyomozásban. Már csak egyetlen égető kérdésre nem kaptam választ. Mióta megcukisodott, Vonának rendelkezésére áll az efféle vetélkedők koronázatlan királya Vágó kvíz-professzor. Őt vajon miért nem kérte föl? Így ki fogja a jelentkezőknek feltenni a tízmilliós kérdést: Te, édes fiam, mitől vagy olyan hülye, hogy pont a Vonánál akarsz vlogitikus lenni?