Soros – avagy az antiszemitizmus színeváltozásai

27

 „Én bizony úgy hallottam, kedves Szókratész, hogy a jövendő szónoknak nem azt kell megtanulnia, hogy mi az igazságos valójában, hanem csak azt, hogy mi tűnik fel annak a tömeg előtt, amely ítélkezik; és azt sem, hogy mi a valóban jó és szép, hanem hogy mi látszik annak, mert erre támaszkodik a rábeszélés, és nem az igazságra”

Platón: Phaidrosz

A magyar rendszerváltozás egyik első és későbbiekben nagyszerű karriert befutó politikai teljesítménye az antiszemitizmus fogalmának univerzális kiterjesztése volt. Eredeti értelmében az antiszemitának azt nevezték aki, ilyen-olyan okoknál fogva, utálta a zsidókat, vagy – Mikszáth szerint – aki a „kelleténél jobban” utálta őket. Az antiszemitizmus eme kiterjesztése révén a baloldal politikai ellenfelei lettek egységesen antiszemiták. Antiszemitázni külön műfaj lett, olyan szakkifejezésekkel, mint például a „kódolt zsidózás”.

Definíció. „Kódolt zsidózás” az, mikor valaki úgy tesz, mintha nem zsidózna pedig de. Bármely kijelentő (sőt, kérdő) mondat lehet kódolt zsidózás, melyet valamiféle logikainak tűnő módszerrel kapcsolatba lehet hozni a zsidókkal. Tehet gyakorlatilag bármi és az ellenkezője is. Definíció vége.

Az antiszemitázás a mértékadó baloldali értelmiség kedvenc sportjává vált. Könyvtárakat írtak és nyilatkoztak tele politikai ellenfeleik antiszemita voltáról. Hogy az antiszemitizmus bűnös volta minél inkább láthatóvá váljon, folyamatosan hivatkozni kellett a holokausztra is. Ez okozza a magyar közéletben máig tapasztalható holokauszt-túltengést.

Abban, hogy a rendszerváltozás után rögvest kitört a borzongás az antiszemitáktól, komoly szerepet játszott a „mértékadó” baloldali értelmiség lelkiismeret furdalása. Történt ugyanis, hogy a régi szép szocialista időknek volt egy tényleges antiszemita bukéja. Mégpedig több okból is. Mindenekelőtt a szittya kommunizmus – miután orosz licenc alapján készült – örökölte a sztálini és egyébként pedig nagy-orosz antiszemitizmust. Másrészt pedig ugyebár, világpolitikailag mi az arab elvtársakat támogattuk, szemben az imperialista-cionista ármánnyal. És az erről szóló, a zsidó államot ostorozó vezércikkeket pontosan azok a mértékadó baloldali értelmiségeik írták, akik rendszerváltozással egy csapásra az antiszemitizmus szakértői lettek.

Mondjuk a tapasztalataik meg is voltak hozzá.

A tetejébe a véleményvezér libsi elit jó része amúgy maga is zsidó volt/van, így aztán a cionizmust és Izraelt elítélő írásoknak volt egy különös bukéja is. Már Karinthy Ferenc is észrevette ezt és naplójában azt írja: „… én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak”. Nos, úgy vélem, részben eme „túlnyalás” kompenzációja volt a kitörő vad antiszemitázás. Ment is minden szépen a maga útján, hullott a barna eső, dübörögtek a bakancsok az utcákon és a terjengő sötétségben egyedül a balliberális elit pislákoló fáklyái őrizték a fényt.

Az antiszemitizmus bizniszben utazók számára alapvetés volt: aki Izraelt bírálja, az bizony antiszemita. Ez talpköve volt a tanításuknak. Ennek mentén el is rendeződtek a dolgok. Az volt a szereposztás, hogy a liberalizmus honi hívei vadul hangoztatták Izrael „jogát az önvédelemre”, amíg a jobboldal pedig az Izraeli hadsereg háborús bűneit tartotta számon. Vidám, egyszerű, áttekinthető világ volt ez.

Sajnos a világ azonban változik, az osztályharc élesedik, változik a libsizmus is és nincs tekintettel a résztvevők szellemi kényelmével.

Az európai baloldali liberalizmus – többek között 2000-es évek nyafogós moralizálásának hatására – a lassan egyre jobban mohamedán imádóvá vált. A mértékadó, nyugati libsi médiában egyre gyakrabban kezdtek megjelenni az izraeli cionista imperializmust elítélő cikkek, melyek olvastán az ember a régi szép szocialista 70-es évek hangulatát kezdte érezni.

Miután számtalan alkalommal kiderült, hogy a klasszikus antiszemiták maguk a mohamedánok, akik mélyről jövő gyűlölettel tekintenek a zsidókra, ahogyan Georges Bensoussan – szerintem helyesen –  megjegyezte: „Minden Franciaországban és másutt élő arab családban köztudott, bár nem dicsekszenek vele, hogy az antiszemitizmust az anyatejjel szívják magukba.” Puff neki. Az Európába egyre tömegesebben betelepülő mohamedánok, vallásuk parancsainak és lelki beállítottságuknak megfelelően, tömegesen támadják meg a zsidókat, akik egyes városokból,városrészekből szabályosan menekülni kénytelenek.

Szép példája ez annak, hogy milyen is a valódi antiszemitizmus.

Miután honi libsijeink soha egyetlen eredeti gondolkodót, vagy gondolatot kiizzadni nem voltak képesek, nézeteiket mindig keletről vagy nyugatról származó tévtanok határozzák meg ma is, el kellett gondolkodniuk Izrael állam szerepén az össznépi antiszemitizmus keretei között. Mondhatni válaszút elé érkeztek. A problémát, a tradícióiknak megfelelően, úgy oldották meg, hogy nem beszéltek róla. Ők így szokták. Amint a példabeszédben áll: „Rendnek kell lenni! – mondta a nagymama és a szőnyeg alá söpörte a szart”. Az antiszemitizmus, mint jelző és egyben átok, szerepét – hasonló sikerrel – átvette a Habony-Mészároslőrinc-korrupció szentháromság.

Történt azonban, hogy Orbánbasi és kormánya erős összeütközésbe került Sorossal a bevándorlás és egyéb ügyek kapcsán. A jeles spekuláns szinte minden kérdésben ellenkező állásponton van, mint a regnáló kormány, ami nem is lenne baj, hiszen ez szíve joga, csakhogy ő nem az a típus, aki szótlanul várakozik. Létrehozott és támogat egy egész hálózatot céljai megvalósítása érdekében. Így került aztán a migráció és Brüsszel elleni harc jegyében nem túl bizalomgerjesztő arcmása plakátokra.

Azonnal előkerült a régi jó antiszemita vád, tekintettel ama tényre, hogy Soros bizony zsidó.

Az új antiszemitizmus jegyében Izrael magyarországi nagykövete is szükségét érezte, hogy éles szavakkal elítélje a dolgot, mondván, hogy rossz érzéseket és reminiszcenciákat ébreszt a zsidó a plakáton jelenség. Gyaníthatóan nem teljesen magától gondolta ezt, hanem önzetlenül segítettek neki. A libsi sajtó azonnal beleélte magát, hogy visszatérnek a régi szép antiszemitázós idők. Tévedtek.

Az izraeli külügyminisztérium visszaszívatta a nyilatkozatot a nagykövettel, félreérthetetlenné téve, hogy zsidóság ide vagy oda, Sorost ők is utálják, semmi kifogásuk a plakátok ellen, sőt nem bánnák, ha Magyarországon Sorost mintegy teljesen véletlenül fel is pofoznák. Mindezt azért, mert Soros – most figyeljenek – árt Izraelnek. Mármost, ha emlékezünk a magyar libsizmus talpkövére – aki Izrael ellen van az antiszemita – ki kell jelentenünk, hogy Soros bizony antiszemita. Tovább menve, ha egy zsidó antiszemita, akkor értelemszerűen öngyűlölő. Ezt is megéltük. Íme, ilyen az antiszemitizmus színeváltozása.

Korunk a váratlan fordulatok kora és különösen igaz ez fatornyos hazánkra, gondoljunk csak például a volt osztályharcos, komcsi pártfunkcionáriusok mély elkötelezettségére a demokrácia és a kapitalizmus mellett,mely egy év leforgása alatt alakult ki. Ki hitte volna?

Facebook hozzászólások