Vasárnap

14

„És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.”

Mózes Első Könyve A Teremtésről

A németországi Erfurtban 1891. október 14-től 20-ig kongresszust tartottak a német szociáldemokraták, akik – akkoriban még – marxistának vallották magukat, bár a forradalmat éppen nem erőltettek. Az erfurti programban többféle követelést is megfogalmaztak, javítandó a proletariátus súlyos helyzetét. Ezek egyike volt a vasárnapi munkaszünet. A jelenkori magyar „szociáldemokrácia” pedig – az MSZP rosszabb pillanataiban ennek vallja magát – győzedelmes harcot indított a vasárnapi munkáért. Csak ami nincs, annak van bokra.

[rule style=”rule-dotted” ]

Őszintén szólva, a Fidesz (haladóul: Orbán) kiszúrt velem a vasárnapi zárva tartás eltörlésével. Elvette azt a kitűnő szórakozást, amit a népszavazási propagandakampány nyújtott volna. Hiszen már a kezdéssel óriásit tettek a mulattatásért, mikor nyilvánosságra hozták, hogy a gaz Orbánbasi vasárnaponként éhezteti a kutyákat. Joggal remélhettem hát, hogy még rengeteg ilyen ötlettel teszik vidámmá időskori, egyhangú napjaimat. És most tessék. Esetleg hallgathatok rádiókabarét, de az sokkal kevésbé vicces és ötletdús.

Piréz kollégával egyetértésben meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a haladó értelmiség egyik, ha nem a legfontosabb, küldetése ezen a világon az én szórakoztatásom. Számtalan felhőtlen, vidám pillanatot köszönhetek nekik, miközben szónoklataikat hallgatom a „kisebbségek” védelmétől a nemi szervek meghatározta társadalomelméletekig. Tudom, kiégett, cinikus, gonosz vénember vagyok, de nem tehetek róla, ha választanom kell a sírás és a nevetés között mindig az utóbbit választom.

Márpedig a haladók örökké ezen választás elé állítanak.

Az emberi elme legkáprázatosabb tulajdonságai közé tartozik, hogy mindig új hülyeségeket képes kitalálni és – hogy még viccesebb legyen – ezeket utána komolyan is veszi. Régebben az elmegyógyintézetek zárt világok voltak, lakóik elszigetelten éltek és mi mit sem tudtunk érdekes ötleteikről. Az elmegyógyászok meg komolykodó latin szavakkal untatták a kívülállókat, ahelyett hogy elmesélték volna, hogy milyen volt mikor két Napóleon találkozott a társalgóban és kártyáztak.

Akik pedig latinul beszélnek mások állapotáról, azok meg akarják azokat gyógyítani, ami eléggé képtelen ötletnek tűnik egy Napóleon esetében.

Mára ez a szomorú helyzet megváltozott. Úgy tűnik maga a világ válik egy nagy, vidám bolondokházává, és a többiek azok, akik pedig valami zárt helyre vágynak. Csak nehogy elkezdjék gyógyítani őket.

Mindegy, ez a vonat elment, de biztosan lesz következő amin röhöghetünk, a haladó értelmiség kifogyhatatlan az ilyenekből. A mostani kampány sikeresnek tűnik első pillantásra, hiszen a zárvatartást visszavonták és a kormány rettegni méltóztatik – ahogyan a szocik magyarázzák az eseményeket. Lehet plázázni újra.

Élénken emlékszem, mikor városunkban megnyitott a TESCO és magam is kimentem megnézni, hogyan is néz ki magyar dizájnal egy külföldről már ismert bevásárló központ – amúgy elmondanám: rondán – és a parkolóban összetalálkoztam egy környékbeli község buszával, mellyel a hívek a papjuk vezetésével jöttek vásárolni és bámészkodni. Hogy vasárnap volt-e vagy sem, arra már nem emlékszem, csak remélni tudom, hogy nem. Már ez az eset is előrevetítette, hogy a fogyasztás eme szentélyei többek lesznek, mint szimpla boltok, búcsújáró helyekké válnak a nép egyszerű gyermekei számára. Pedig hol voltak még akkoriban plázák.

Az internet korában radikálisan megváltoztak a közösségi szórakozás lehetőségei mifelénk. Kevesen járnak meccsekre, nincs május elsejei felvonulás sör-virsli kombóval, helyettük minden városban van bor- fesztivál, -vásár, -kóstoló, -napok és más drága, szabadtéri ivási alkalmak, na és persze a plázák. A plázák, ahol tömegek hömpölyögnek fel-alá és ahol megtekinthetjük a szomszédasszony frissen vásárolt bolti kebleit, a manikűrös lányok bravúrjait (Feszty-körkép a hüvelykujjon és hasonlók), valamint a helyi nagymenők autóit a parkolóban, valamint aktuális feleségeiket/szeretőiket, kiket elöl-hátul drága műanyag testkiegészítők ékesítenek. Láthatunk tizenéves iskoláslányokat hatalmas műszempillákkal, kéjnőnek öltözve és lepukkadt középkorúakat bámész tekintettel.

Az egységesség jegyében mindenki a telefonját nyomogatja, vagy beszél rajta és csak lopva pillantanak egymásra. A sok emberrel mindig együtt járó zaj is ezekből a telefonálásokból ered, egymással alig beszélnek. Telefonálni viszont legalább ordítva telefonálnak, így megismerkedhetnek egymás magánéletének olyan szeleteivel, melyekre egyébként nem kíváncsiak.

Mondjuk nincs is benne semmi érdekes.

Ahogyan megfigyeltem, leginkább veszekednek valakivel az éterben, talán azért, hogy mikor személyesen találkoznak már csak a pofozkodás legyen hátra, az érveket letudták. A hullámzó tömeg mögött – úgy láttam – az üzletek többnyire üresek, mindenki legfeljebb a kirakatokat bámulja, nem vásárol, azt elintézi a kínaiaknál.

Ezt a csodás lehetőséget szüneteltette a gonosz önkény ezidáig. Hogy helyette ezek az emberek egy évig mit csináltak, azt nem tudom. (Igazából annyira kíváncsi sem vagyok rá.) Mostantól a kormány nem szól bele a magánéletükbe – ha ez az. Rövid szünet után folytathatják. A nép szava Isten szava.

Facebook hozzászólások