A fekete arany

30

„…a széles világ tele van jósággal, egyetlen szem tápláló búzához sem jut, csak ha megdolgozik érte azon a földdarabon, amelyet művelnie adatott.”

Ralph Waldo Emerson

Híre ment, hogy nagyobb mennyiségű, kitermelhető olajat találtak az Ormánságban, sőt már meg is kezdték annak kitermelését. Ez alapvetően jó hír, hiszen mindenki tart az ország olaj- és földgáz függőségétől, az energiahordozók importja – túl azon, hogy politikai bizonytalanságok övezik – rontja a külkereskedelmi egyenleget is. Gondolnánk, örül is mindenki, hogy ez, ha csak részben is, de enyhülni látszik. Hát, úgy látszik, ez túlzott optimizmus.

Jókora cikk jelent meg az Index című kiadvány oldalain, melyből kitűnik: az olaj, nemhogy jó, de kifejezetten rossz a helyiek számára. A cikk hangzatos címe „Ahová az olaj csak a poklot hozta el”. Ennek megállapítása céljából, valahol az Index környéki parkolók egyikében, valakik bepötyögték az érintett falvakat a GPS-be (amúgy fogalmuk sem volt róla, hogy hol vannak, illetve vannak-e egyáltalán) és elindultak a nagy kalandra: elhagyni Budapest közigazgatási határait úgy, hogy nem a Balatonra mennek. És tették mindezt annak tudatában, hogy szerintük is igaza volt Karinthynak: „Ázsia Vecsésnél kezdődik”. Úgyhogy kétségtelenül nagy bátorságra és szakmai elkötelezettségre volt szükségük. De hát az igazságért mindent.

Zárójel. Mielőtt szeretett trolljaim elkezdenének visítani és tájékozatlannak nevezni. A kilencvenes és kétezres években rengeteget dolgoztam az elsősorban tájvédelemmel foglalkozó Ormánság Alapítványnak, illetve az önkormányzatokat tömörítő Ormánságfejlesző Társulásnak. Azóta is szerelmese vagyok az ormánsági tájnak, történelemnek és a kapcsolataim sem szakadtak meg teljesen. Amit tudok erről a vidékről azt nem elsősorban könyvekből, vagy újságokból tudom. Zárójel bezárva.

Mindenekelőtt egy kis geográfiai és demográfiai bevezetés. Az Ormánság abban különbözött a kevert népességű Baranya többi részétől, hogy színmagyar és református nép lakta. (E tekintetben aztán nyithatnánk vitát, hogy például a régóta svábok lakta Kétujfalu mennyiben tartozik az Ormánsághoz. Kákicsi Kiss Géza szerint, aki Ormánság legnagyobb néprajztudósa volt, az Ormánság addig tart, ameddig a bikla ér, márpedig a svábok és a horvátok sohasem hordtak biklát, de hát ez egy indexes újságírónak amúgy is egyre megy.) Demográfia szempontjából azt kell tudni, hogy a jellemzően nagyon apró falvak lakossága az elmúlt évtizedekben kicserélődött, és az elköltöző magyar, sváb, horvát lakosságot cigányok váltották. A kisebb falvakban számarányuk 70-80-90 százalék. Ennek köszönhetően az épületek állaga is szörnyű, mivel évtizedekig nem tartották karban őket.

Kétujfalu a kivétel. Mindenütt kialakultak olyan települések, melyek vonzották az embereket, ezért az ingatlanárak magasak voltak, az ilyen helyekre a cigányok nem költöztek, sőt elköltöztek. Az összkép azonban kedvez ama libsi képzetnek, hogy Magyarország valami kriminális hely, mert az Ormánság egy része tényleg az.

Ide érkeztek hát a jeles oknyomozók.

A cikk egy roppant érdekes gondolattal indul. „Naivan azt gondolná az ember – látva a gyorsan meggazdagodó ázsiai kőolajtermelő országok példáját –, hogy a munkálatokban érintett cégek és az állam mellett az ormánsági falvakra is ráköszöntött a szerencse, mostantól majd dől a pénz a mélyszegénységben tengődő zsákfalvakba, és megoldódnak a kilátástalannak tűnő helyi problémák.” Ez roppant izgalmas feltételezés. Az említett, gyorsan meggazdagodó országokban milliárd tonnákat találtak a fekete aranyból és a földgázból.

Esetünkben a kitermelés bevétele összesen 15 milliárd forint volt!

Ez persze sok pénz de – gondoljunk bele – az állam ennek többszörösét költi a térségben, utakra, iskolákra, közmunkára és a fene tudja még mire, és hát ennek ellenére az egész olyan, amilyen.

Az egész cikket valami olyan képtelen elképzelés lengi be, mintha azt várnák, hogy a kitermelt olajból keletkező bevételt valamiképpen szét kéne osztani a helyiek között. Talán az a kép lebegett a szerzők előtt, hogy mikor olajat találtak a rezervátumban, akkor Büdös Ló főnök és népe meggazdagodott. Csakhogy itt még a föld sem volt a helyieké, amely alatt olajat találtak, tovább a magyar törvények szerint, ami a föld alatt van az az államé. Az egyes községek, amelyeknek jár, kapnak iparűzési adót és azzal gazdálkodhatnak. Slussz.

Ami pedig a foglalkoztatást illeti, ezekben a falvakban nem nagyon vannak olyanok, akiknek bármilyen szakmája lenne. Az ilyenek már vagy elköltöztek, vagy van munkájuk.

Az árokparti kaszálás és a olajfúrás viszont nem azonos tudásokat igényelnek.

Miután a magyar kőolaj és földgázkitermelés az elmúlt évtizedekben összezsugorodott, nem tudom, hogy például egyáltalán olajipari mérnököket képeznek-e. Könnyen lehet, hogy mindenféle hozzáértőket már importálni kell, ahogyan például már vájárokat sem nagyon találni. Hogy az olajmunkásokat a teknővájó beás cigányok közül toborozzák, az eléggé nehezen képezhető el.

Mondjuk, tapasztalataim szerint, nem is nagyon szokta őket érdekelni bármilyen ipari jellegű beruházás, kivéve, ha a csigázó vagy gombázó helyeiket érinti. A tűző napon végzendő, szakértelmet igénylő, nehéz fizikai munka nem szokta őket magával ragadni. Hogy finoman fogalmazzak.

Az egész cikket belengi a szokásos szörnyülködés, amely akkor tör ki a libsi újságírón, ha valami olyat lát, ami fővárosban nincs. Az utak rosszak, a házak sem különbek és nincs villamos. Biztosan örömmel tértek haza, és megkönnyebbülve ültek az esti dugóban: otthon, édes otthon!

Van aztán egy motoszkáló sejtés az emberben, amely bizony a tapasztalatokon alapul. Ez azt súgja, hogy tán a kitermelést végző cég még nem helyezett el hirdetést az Index hasábjain. Majd ha megteszi, akkor finomodik a kín és a munkatársak ráébrednek a dolog nagyszerű voltára, addig viszont csepülik őket és felkeresik a panaszkodó helyieket. Amúgy Magyarországon a helyiek másutt is mindig panaszkodnak, ez a néplélekből fakad. Persze ez csak rosszindulatú feltételezés, várjuk ki a végét.

Facebook hozzászólások