A helyzet megértéséről és az emberi természetről

3

„Az ember természeténél fogva szereti a szabadságot és a mások feletti uralmat.”
Thomas Hobbes: Leviatán

Történt, hogy a 19. század elején az észak-afrikai mohamedán országok GDP-jének nagyobb részét a regényes kalózkodásból származó bevételek tették ki. Hajóik fosztogatták a földközi-tengeri kereskedelmet, sőt a parti városokat is. Az elfogott hajókat legénységgel és szállítmánnyal együtt eladták. Tehették ezt annál is inkább is, mert mint azt Thomas Jefferson, az USA-t alapító „Függetlenségi nyilatkozat” szerzője és a tuniszi bej-el tárgyaló küldöttség tagja írja: „Írva van az ő Koránjukban, hogy minden nép, amely nem ismeri el a Prófétát, bűnös és az igazhívők joga és kötelessége, hogy őket kifossza és rabszolgává tegye; és hogy minden muzulmán amely ebben a harcban esik el, bizonnyal a Paradicsomba kerül.”

Az európai országok – miután megvívták a napóleoni háborúkat – úgy döntöttek, véget vetnek ennek a mohamedán nemzeti sportnak. Előrelátóan erős flottával támogatott tárgyaló delegációt küldtek Algírba. A bejnek nem tetszett a dolog és csuklóból dzsihádot hirdetett a hitetlenek ellen, mire a flotta porrá lőtte a hajóit és a várost. A béke azonnal megköttetett. Persze ezzel még nem lett vége az ügynek, a kalózkodás végnapjai csak a francia megszállással jöttek el.

E történet azért jutott eszembe, mert mostanság sokan és sokféleképpen megmagyarázzák már az un. „közel-keleti” helyzetet és az abból fakadó, Európára háruló és/vagy Európát sújtó következményeket. Nem tisztem és módomban sem áll, hogy a nagy tudású hölgyek és urak – akik életüket és tudományos pályájukat áldozták a Mohamed és követői cselekedeteinek megértésére – véleményével vitatkozzak. Még akkor sem, ha azok általában egymásnak homlokegyenest ellentmondóak. Egyesek szerint a mohamedán hit szép, jó, békés és okos – mások szerint ellenkezőleg. Van aki azt mondja, hogy ezzel összefüggésben maguk a mohamedánok is szépek, jók, békések és okosak – az ellenoldal szerint nem. Úgy gondoltam azonban, hogy megosztanám a nyájas olvasóval a saját véleményemet, mert a kitűnő Rejtő Jenővel szólva:

Egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme.

Meg kell hogy valljam „proletár őszinteséggel” – ahogyan illett az önkritikát kezdeni a régi haladó időkben – különösebben nem érdekelnek a mohamedán hit és az arab országok belügyei. Természetesen előre hallom a felvilágosult és haladó sikolyokat „De hát ha nem értjük őket akkor mit csináljunk velük, hiszen idejönnek és se itt, se otthon sem tudunk nekik segíteni a megértés hiányában!” Hát először is, azt hogy idejöjjenek simán meg lehet akadályozni anélkül, hogy értenénk, miért akarnak idejönni. Egészen egyszerűen ennek meggátlásához nem szükséges ezt tudni. Nem kell beengedni őket és kész, ez pedig kizárólag erő és akarat kérdése. Segíteni pedig – mély meggyőződésem – nem tudunk.

Mindenféle teoretikus fejtegetést mellőzve, elég ha végigtekintünk a közelmúlt „segítségnyújtási” kísérleteire, melyek kivétel nélkül sokkal rosszabbá tették a helyzetet. Nem tudunk segíteni továbbá azért sem, mert utálnak bennünket és nem kérnek a segítségünkből.

Szerintem a történések megértéséhez elegendő arra gondolni, hogy sokan vannak, akiknek élvezet okoz, hogy nem kell dolgozni és szabadon lehet rabolni, gyilkolni, erőszakoskodni, nem tartva attól, hogy valaki megbüntet érte. Ez egyébként egyáltalán nem mohamedán specialitás, elég ha csak a magyarországi kommunista hatalomátvételekre gondolunk. A derék Thomas Hobbes, a „malmesburyi szörnyeteg” szerint „Homo homini lupus est” („Ember embernek farkasa”) és ennek csak az állam a „Leviatán” képes gátat vetni, a törvényes erőszak útján. A szörnyeteg ugyanis – velem egyetértésben – úgy vélte, hogy az emberek alapvetően és többnyire rosszak és csak a büntetés fenyegetése tartja vissza őket attól, hogy egymás torkának essenek.

Ugyanakkor úgy véli, hogy az emberek értelmesek is, felismerik saját rossz késztetéseiket és – akár megegyezéssel – maguk fölé emelik az államot, hogy – bár kényszer hatása alatt – de békességben élhessenek.

Na, ez a lépés, az értelmes felismerés, látszik kimaradni a mohamedán országok társadalomtörténetéből. Márpedig ez súlyos következményekkel jár. A szörnyeteg szerint: „Ilyen körülmények közt nincs helye a szorgalomnak, mert a gyümölcse bizonytalan, (…) s ami a legrosszabb: örökös félelem uralkodik, az erőszakos halál veszélye fenyeget, s az emberi élet magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid.” És valóban.

Ha körültekintünk a közel-Kelet országain pontosan ezt látjuk.

Azok számára, akiknek életében, gondolkodásában nem játszik szerepet a morál, rablónak lenni jó. Mi több, csak annak jó lenni igazán. Ez magyarázza a végzetes vonzerőt, amelyet az ISIS gyakorol szerte a világban. Nem sok köze van ennek valójában a valláshoz. Mert az ilyenek számára mi lehetne szimpatikusabb, mint az otthoni piti tolvaj létet és a vele járó börtönt valami sokkal nagyobbra, hatásosabbra, büntetlenre cserélni. Az ISIS nyugat-európai, mohamedán önkénteseinek többségét a börtönökből szerzi.

Természetesen ha a vallás mindezt támogatja az nem baj. Sőt. Segítségével lehet találni olyan elmebetegeket aki azután szerte a világban önmaguk felrobbantásával hirdetik az ISIS dicsőségét. Az Iszlám Állam – mint ahogyan minden sikeres rablóbanda – ügyesen alkalmazkodik a környezetéhez, megfelel a „társadalmi elvárásoknak”. Ez nem bonyolult dolog, csak meg kell felelni a vallásos hiedelmeknek és kell keresni egy közös ellenséget. Ilyet találni pedig nem túl agyafúrt dolog, hiszen a „nyugat”, a „keresztény” a legújabb időkben is – mondjuk a Sykes-Picot paktum óta – rendszeresen beleavatkozik a közel-Kelet ügyeibe és ebben a minőségében hülyeséget hülyeségre halmoz. Aztán pedig – ezzel összefüggő módon – ott van Izrael és a zsidók, akiknek utálata szokványos mohamedán gyakorlatnak minősül.

Összefoglalva, úgy vélem nem kell hosszas és költséges kultúrantropológiai, szociológiai és vallástörténeti stúdiumokkal terhelni magunkat ahhoz, hogy tegyünk valamit a védelmünkre. A migráció olyan betegség, melynek éppen elég a tüneteit kezelni. Az okok megszüntetése nem a mi dolgunk, annál is kevésbé, mert – még ha meg is ismernénk őket – megszüntetni nem tudjuk azokat. Az emberek jónak vélt viselkedésre „nevelhetőségéről” szőtt ábrándok összetépéséhez elég ha csak magunkra tekintünk.

Vagy ha ez így bántó, akkor a szomszédra.

Facebook hozzászólások