A hősnő, vagy valami más

34

Kering egy történet Johannáról, a nőpápáról. A történet szerint volt egy hölgy, aki bejutott a szerzetesek közé és ott oly jól teljesített, hogy pápává választották. Nos, úgy esett, hogy egy bizonyos Johannes Anglicus – aki e néven férfiként lépett fel – és különleges tulajdonságai miatt pápává is választották. Kivonat Martinus Polonus krónikájából 1274-ből: „Ez után a Leó után uralkodott Johannes Anglicus Mainzból, 2 év 7 hónap 4 nap (…) Ez a Johannes, mint megbizonyosodunk, egy nő volt, aki (…) különböző tudományágakban oly módon tündökölt, hogy senkihez nem volt mérhető”. Sajnos azonban teherbe esett – egy munkatársa ejtette teherbe – és egy körmenet alkalmával meg is szülte a gyermekét. Aztán – különböző történetek szerint – részben lófarka után kötötték, részben száműzték; és ez csak a két ellentétes véglet.

Amint az igen valószínű, az egészet a reformátusok gondolták komolyan, és a pápaság legsúlyosabb bűnei között taglalták. Hogy mi történt valójában, az biztosan nem tudható, bár valószínűleg nem esett meg. Az ügynek egyik alapja a pápai trónuson található kivágás volt, ahol is egy segédlelkész megvizsgálta a pápa genitáliáit és „Mas nobis nominus est” (A választottunk férfi.) felkiáltással meggyőződött a pápa férfi voltáról. Mindez onnan jutott eszembe, hogy egy férfi, Brian Nguyen nyert egy nőknek szóló szépségversenyt.

Az egész úgy volt, hogy egy átlagos 17 és 24 év közötti nőknek szóló szépségversenyben nyert ez a bizonyos Brian Nguyen. A többi résztvevő nagyjából átlagos külsejű hölgyekből áll, ám ez a fószer kitűnik közülük. Az, hogy nyilvánvalóan buzi, ez már nem is különleges, hanem hogy hogyan néz ki az illető; na az nem tréfa. Férfi létére kb. fél méterrel magasabb, mint a környező csajok, de ez mind semmi ahhoz képest hogy úgy fél mázsával nehezebb is. Talán nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy dagadt. Ezzel szemben ahogyan a Twitter írja: „Lenyűgöző és szép”. Hát ha valakinek tetszik…

Érdemes megnézni, ahogyan a lányok reagálnak az ügyre. (Persze nem vitatom, hogy vannak, akik tényleg annyira hülyék, hogy tetszik nekik ez a dagadék buzi, de ők szerintem a törpe kisebbséget képezik.) A többiek már tudják, hogy még véletlenül se nyilvánítsanak véleményt, hiszen abból még baj is lehet, tehát merev mosollyal nézik ezt a … nem tudom mit. Közben pedig az jár a fejükben, hogy egy rossz mosolytól elesnek az ösztöndíjtól, tehát vigyorognak, mint a vadalma és remélik, hogy nem tűnik föl. Ők már tudni vélik, hogy jó képet kell vágni a dologhoz, mert ez az igény és jaj annak, akire rásütik a transzfób címkét.

A testes buzi egyébként nem tréfál, hiszen mint mondja: „Emellett bízok abban, hogy a modell- és közösségi médiaiparban is lesz helyem”. Ja. Hát szép is, mint a frissen mázolt marhavagon. Továbbá elmondja azt is hogy: „el vagyok ragadtatva, hogy én lehetek az ELSŐ transznemű nő, aki helyi Miss America cím birtokosa, és remélem, hogy mindenkit büszkévé tudok tenni. (…) Izgatottan várom a szolgálati évemet, és hogy áprilisban versenyezhessek a Miss New Hampshire címért, hogy mindannyian büszkék lehessetek rám.” Hát mondjuk büszkének nem mondhatnám magamat elnézve ezt az izét, akit az oroszlán is sírva enne meg. Sőt, jó érzésű oroszlán meg se enné, áttérne inkább valami vegán diétára.

Én már nem is mondok semmit.