Az ukrán rakéta

29

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.

Közmondás

Akkor a római követ, öblöt alkotva ráncba fogott tógájából, így szólt:

Itt hozzuk nektek a békét és a háborút. Melyiket óhajtjátok, válasszatok!

Szavaira nem csekélyebb daccal harsant fel a válasz:

Adja, amelyiket akarja!

S mikor ő, tógáját lebocsátva, kijelentette, hogy a háborút adja, azt felelték, hogy vállalják, s ugyanolyan lelkesedéssel, amilyennel elvállalták, végig is fogják harcolni.”

Ezzel a párbeszéddel kezdődött a római-pun háború, amely sorsdöntő volt, hiszen a karthágói birodalom sorsa múlott rajta, és nem kevésbé Hannibál sorsa is eldőlt, aki a történelem egyik legnagyobb hadvezére volt. Ám Zámánál nem tudott győzni egy másik nagy hadvezér, Cornelius Scipio ellen. Mert a harmadik pun háború – köszönhetően Cato szorgos munkájának is – már csak az ítéletet hajtotta végre. Így megy ez: megdőlt egy birodalom és felemelkedett egy másik. Hannibál pedig idegen zsoldban, hazájától távol – miután megtudta, hogy kiadják a rómaiaknak – önkezével vetett véget életének. (A rómaiaknak volt egy bosszantó szokásuk, a diadalmenet után a foglyaikat ugyanis megfojtották; de ez már egy másik történet.)

Az oroszok rakétával lőtték a lengyeleket!” – futotta be a világsajtót. A fütyizongorista azonnal megszólalt: „Orosz rakéták találták el Lengyelországot. Hányszor mondta Ukrajna, hogy egy terrorista állam nem korlátozza magát a mi országunkra, és csak idő kérdése, hogy az orosz terror mikor lép tovább” továbbá „Rakétát lőni a NATO területére, ez egy orosz támadás a kollektív biztonság ellen. Ez nagyon jelentős eszkaláció. Cselekednünk kell!” Mert mély örömmel töltené el ha kirobbanthatná a harmadik világháborút.

A fütyizongorista ragaszkodik hozzá, hogy ukrán szakértők is részt vegyenek a körülmények vizsgálatában és ne legyenek kétségeink: meg fogják diadalmasan állapítani, hogy orosz rakéta volt. Csakhogy az ukrán szakértők folyton úgy hazudnak, mint általában.

Zárójel. Ami az orosz és az ukrán médiában folyik, az valami kriminális. Úgy hazudnak mint a vízfolyás, különösen az ukránok. Nem véletlenül,  hiszen egy komplett médiaszervezet áll a háttérben, elvégre maga Zelenszkij is egy bohóc, most rettenthetetlen vezért alakít, éppen egy hős Bar-Kochba pózában tetszeleg. Csak aztán nehogy úgy is járjon, mint Bar-Kochba, mert Julius Severus vezérsége alatt, a rómaiak győztek, és a zsidó vezér is odaveszett. Zárójel bezárva.

Nyilvánvalóan Igor Kolomojszkij az, akinek Zselé az istállójához tartozik. Ő egyébként – számos egyéb mellett – egy médiavállalkozást is fenntart, ebben szokott szerepelni a nagy művész. Neki köszönhetjük ezt a kitűnő embert, beleértve a fütyizongorázást is, és itt fel is adhatnánk a meccset – hiszen gondolhatnánk – ennél lejjebb már nincs. De van. Mikor ez a hülye eljátszotta az ukrán elnököt, és úgy is maradt. Most már le sem lehet szoktatni, csak ha az ukránok megunják és kihajítják. Persze akkor is puhára esik, hiszen már jól összelopta magát; kivéve ha az ügy kapcsán valami baleset éri, aztán katonai pompával eltemetik és rögtön el is felejtik.

Most azonban az van, hogy az USA még éppen érdekelt a zenebohóc hatalmon tartásában. Amikor már megunják, akkor eldobják és elfelejtik. Az EU pedig lelkesen lihegve követi a nagy amerikai testvért, pénz, paripa, fegyver, minden van. Európa segít és minden van, amit szem-száj megkíván. Az ukrán pénzek miatt még az is elképzelhető, hogy megkapjuk, ami jár nekünk. Az EU nyilván sírva adja oda, hiszen még jól elszórakozhattak volna az egész üggyel addig, amíg őszinte sajnálatukra, ki nem derülne, hogy már nem lehet a teljes összeget átutalni. Ez most meghiúsulni látszik. Persze ne örüljünk még kiderülhet, hogy valami közbejött, és mégse kapunk egy fityinget sem. Meglátjuk.

Most éppen arról szól a világsajtó, hogy az ukránok kivégeztek orosz hadifoglyokat, és az ukrán emberi jogi ombudsman közölte, hogy nincs itt semmi látnivaló, az oroszok megérdemelték. Állítólag még harcoltak a muszkák, ezért aztán jogos volt az egész. Ha csak úgy nem. Mindenesetre amúgy is az oroszok kezdték az egészet és slussz.

Valami érik, tán az, hogy az oroszok nem tudnak télen hadat viselni, ami azért némileg meglepő. Meglátjuk.

Vezető kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül szólal fel a NATO parlamenti közgyűlésének ülésén Madridban 2022. november 21-én. MTI/EPA-EFE/Chema Moya