A jövőről

45

„Ifjú szívekben élek s mindig tovább”

Ady Endre:Ifjú szívekben élek

Ortega elmélkedik valahol arról, hogy miért konzervatívabbak az emberi csoportok annál, ahogyan az a történelmi változások fényében várható lenne. Hiszen a történelem tele van óriási fordulatokkal, új és még újabb eszmékkel, valamint azok fanatikus követőivel, akik meg akarják változtatni a társadalmat, felforgatni a „régi”, unalmas életet. Ennek ellenére azt figyeli meg, hogy az egymást követő generációk nagyon hasonló viselkedéssel, szokásokkal és gondolkodással bírnak, a társadalom-mérnökök heroikus erőfeszítései ellenére. Arra a következtetésre jut, hogy ennek oka a nőkben keresendő. A gyerekeket ugyanis – Ortega korában így volt még legalábbis – a nők nevelik fel, úgy, ahogyan azt ők anyáiktól és azok anyjaitól tanulták. Ezért aztán az egymást követő generációk sokkal jobban hasonlítanak az őket megelőzőekre, mint azt a haladók szeretnék. Így volt ez egészen mostanáig.

E tarthatatlan helyzetet – mely gátolja szép új világ eljövetelét – próbálják mostanában megváltoztatni, két irányból is. Ortega korával ellentétben ma már a nők döntő többsége dolgozik, így értelemszerűen jóval kevesebb idejük marad a gyerekeikre, a nevelés feladatai közül egyre több hárul az oktatás intézményeire.

Önmagában sincs ez így jól, hiszen hogy az iskolai nevelés mennyire hatékony, arra kitűnő példa, hogy az ifjú Wittgenstein – a későbbi neves filozófus – és Hitler iskolatársak voltak a linzi Reáliskolában. Aminek bizonyítéka a fenti kép is. Az iskolában, minden bizonnyal, pontosan ugyan olyan nevelésben részesültek, ám életútjuknál különbözőbbet nehéz elképzelni. Más kérdés persze, hogy kettőjük közül melyik felelt meg inkább a nevezetes Reáliskola nevelési céljainak, nem tudom, hogy Hitlerre, vagy Wittgensteinre voltak-e büszkébbek.

Most azonban a haladás felismerte az iskolai nevelés megnövekedett szerepét.

Rájöttek arra, hogy a kiszolgáltatott gyerekek torz nevelése révén sikeresen lehet befolyásolni a jövendőt. Kapóra jött ez a felfedezés, hiszen a véres kommunista kísérletek bukása után a haladásnak puhább, nehezebben észrevehető módszerek után kellett kutatni, és velünk vén, megrögzött fasisztákkal úgysem tudnak mit kezdeni.

Olvasom, hogy a budapesti Fazekas és Apáczai gimnáziumokban az Amnesty International és hasonló, veretes soros-szervezetek fognak órákat tartani. Többek között a buziságról, a migrációról és más a diákok érdeklődésére számot tartó jelenségekről. Ennek keretében például: „Két meleg felnőtt (általában egy férfi és egy nő) vállalkozik arra, hogy beszélget a fiatalokkal a melegségről.” Gondolom lesznek majd éhező, bociszemű migránsgyerekes képek is rogyásig.

Ha pedig ez nem lenne elég akkor szó esik majd – a kiadott program szerint – a „gyűlölet-bűncselekményről” is. Ezeket aztán a csillogószemű ifjak bizonyára jóval szívesebben hallgatják majd, mint például a Pitagorasz-tételhez fűzött bonyolult magyarázatokat.

A probléma csak az, hogy a szerencsétlen gyerekek ezt el is hiszik.

Mindennek célja természetesen a nagyüzemi gulyásmarci-előállítás, mintha nem lenne egy is sok; végső soron pedig az, hogy a mi gyerekeinkből az ő gyerekeiket „neveljék”.

Miközben mi röhécselünk azon, hogy a hülyék ki akarják nevelni a „homo sorosicust”, aközben pontosan ez folyik, itt a szemünk láttára. A gyerekek ugyanis óvatlanok és lelkesek. Ha mutatnak nekik valamit/valakit és elhitetik velük, hogy azt az illetőt elnyomják, sanyargatják, akkor ők azt szeretni fogják. Többnyire nem ismerik fel azt sem, hogy hazudnak nekik, azok a kedves fiatal felnőttek, akik ezeket a foglalkozásokat tartják.

A tét pedig nem kisebb, mint maga a jövő. A gyerekeinké és Európáé.

Ha a következő generációkat szellemi igába sikerül hajtaniuk, ha tömegével jelenik meg a „homo sorosicus”, akkor Soros mocskos pénze sárkányfog-veteménynek bizonyul majd.

Új generáció nő majd fel, amelyik nem tudja majd megkülönböztetni az egészséget a betegtől, az ellenséget a baráttól. Kiváló mohamedán alattvaló lesz majd belőle Eurábiában, aki megfizeti a hitetlenek adóját és lesütött szemmel áll urai elé. Mert – ne feledjük – a mohamedán gyerekeket nem így és nem erre nevelik. Éppen ellenkezőleg. Nekik azt tanítják, hogy legyenek büszkék, mert ők felsőbbrendűek, készüljenek arra, hogy uralkodniuk kell a keresztényeken, akiket Allah az ő szolgáiknak teremtett.

Mielőtt még nagyon felháborodnánk nézzünk egy kicsit magunkba is.

Keressük meg a saját felelősségünket a dologban, mert van benne bőven. A legkézenfekvőbb az, hogy miért engedjük az iskolának, hogy efféle dzsemborikat rendezzenek? Miért nem tiltakozunk? Gondolom, van szülői munkaközösség, vagy efféle, ahol ilyesmit szóvá lehetne tenni. És ha már ezt nem tesszük meg kényelemszeretetből, vagy mert féltjük a gyereket a retorziótól, akkor egy este beszélgetünk vele ezekről a dolgokról? Ha másért nem azért, hogy halljon más szempontokról, más igazságokról is.

A jövő a gyerekeinken múlik, tudja ezt mindenki. Pontosan ezért az ifjú Hannibált apja eskette meg, hogy halálig harcol a rómaiak ellen. Nekünk is kötelességünk felkészíteni a gyerekeinket, mert már bizonyos, hogy nekik kell megvívni azt a harcot, melyet mi restek vagyunk.

Facebook hozzászólások