A látogatás

68

„Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.”

Lord Palmerston

Vlagyimir Putyin, minden oroszok cárja a napokban ideiglenesen hazánkban állomásozott. Tette volt ezt a dzsúdó világbajnokság alkalmából, mely sporthoz még régi KGB-s kiképzése következtében bensőséges vonzalom fűzi. Ittléte során megtekintett néhány dzsúdó-küzdelmet, beszélt Orbánbasival és díszdoktorrá avatták a debreceni egyetemen. Mivel tökéletes politikai uborkaszezon van, eltekintve Igazságos Botka László mérsékelt érdeklődésre számot tartó programadó összejövetelétől, ezért Putyin látogatása foglalkoztatta a haladó oldal Botkától független (értsd: gyakorlatilag mindenki, mínusz Lengyel László, de ő nem számít) politikai tényezőit.

A felkészülést, szokás szerint, a „ki utálja jobban Putyint, ha azt az EU elvárja tőle” című vetélkedővel kezdték. Miután arra jutottak, hogy mindegyikük jobban utálja, mint a többiek, a már bevett forgatókönyvnek megfelelően jól összevesztek. Az összeveszés tárgya természetesen az volt, hogy kinek az égisze alatt hozzák rá a frászt Putyinra. Juhász Peti például azonnal felajánlotta a fütyülőjét, de – mint mostanában annyiszor – ismét elutasították; ott tartunk, hogy lassan csak ketten maradnak: Peti és az ő fütyülője.

Ennek kapcsán megállapíthatjuk, hogy Peti egy fütyülő.

Végül a Momentum mozgalom nyerte el a learatható médiaoldalakat és perceket. Meg is tettek mindent – ami tőlük tellett. Először a volt kommunista rendszer mértékadó utcaneveit írták különböző helyekre, gondolom, hogy belássuk, a cári látogatás a szovjet időket hozza vissza.

Megjegyzendő, hogy ezeket a neveket nem az oroszok, hanem az ő nagyszüleik adták a szerencsétlen utcáknak és tereknek. Talán ellenük is tüntetni kéne.

Ezek után 4 (azaz négy) aktivistájuk putyinos álarcban ijesztgette valamelyik cselgáncsmeccs kiskorú nézőit. Őket, annak rendje-módja szerint kidobták. Stílszerűen: ipon. Majd az egész napos tömegmegmozgatás koronájaként fáklyás felvonulást és dzsemborit hirdettek a Szabadság-szoborhoz. Őszintén bevallom, fogalmam sincs, miért oda. Szerintem nekik se.

A nagyon haladó, nagyon független és nagyon objektív 444 szerint „több százan” vettek részt a tüntin, amit úgy kell érteni, hogy minden tüntetőre legalább 2 haladó újságíró jutott, akik dokumentálták a világraszóló eseményt.

A csúcspont az volt, mikor maga Fekete-Győr András is gyújtóhangú beszédet mondott. Közbevetőleg jegyezném meg, hogy megfigyelésem szerint András ezt beszéd dolgot egyre gyakrabban követi el. Nem kéne. Az még csak hagyján, hogy annyira tudja tűzbe hozni a közönséget, mint egy Marilyn Manson koncert a nyugdíjasokat, de ezzel párhuzamosan, minden megszólalása során dermesztő marhaságokat is tud mondani. Utolsó beszédében különösen tetszetős retorikai elem volt az „illegális orosz ügynökök” „kipaterolása”.

Azt, hogy ezen a „kipateroláson” konkrétan mit értett, a homály fedi.

Minden esetre KGBéla elrejtőzött a szenespincében. Az is roppant éleslátásra utalt, ahogyan átlátta: Putyin nem lehet Magyarország barátja, mivel a saját érdekeit követi. Ellentétben például az EU vezető államaival, melyek – Fekete-Győr interpretációjában – a legjobb barátaink és kizárólag a mi érdekeinket nézik. Olyannyira szeretnek bennünket, hogy még legféltettebb kincseiket, a migránsokat is önzetlenül megosztanák velünk, ha hagynánk. De hát nekünk semmi sem jó.

Megtudhattuk tőle, azt is hogy Putyin gonosz egyeduralkodó és „a világ legkegyetlenebb diktátora”, aki elé „vörös szőnyeget terít” a vele egy húron pendülő Orbánbasi. Az a kijelentés, hogy Putyin „a világ legkegyetlenebb diktátora” bárki más esetében barokkos túlzásnak tűnne, szerintem Fekete-Győr esetében egyszerű tájékozatlanság, minden bizonnyal a Dörmögő Dömötörből szerzi az információit.

Persze a Momentumon túl is volt sivalkodás gazdagon, mindenekelőtt a libsi sajtómunkások körében, akik a politikusaik elmulasztott feladatait is egyre inkább ellátni kénytelenek. Így kénytelenek programokat hirdetni, szövetségeket kötni és felbontani, valamint indulatokat korbácsolni.

Ezek közül a korbácsolást még gyakorolni kell.

Ez az igazi médiapolitizálás. Jámbor András for president. Összehordtak hetet-havat, felsorolták az oroszok bűneit egytől-egyig, kivéve azt, hogy anno az ő szüleiket és nagyszüleiket a nyakunkra ültették, és addig ott tartották, hogy mára már, láthatóan eltávolíthatatlanul, oda is nőttek. Kétségtelenül nekik köszönhetjük Rákosit, Kádárt és a cselédek, disznópásztorok többi ivadékát, akiket a mai napig kénytelenek vagyunk elviselni. És – ami a legmegbocsájthatatlanabb – nekik köszönhetjük a haladó, baloldali értelmiséget.

Ez Oroszország le nem vezekelt bűne – ha már ilyeneket keresünk.

Oroszország számunkra évszázadok óta nem politikai választás kérdése, hanem egyszerűen földrajzi adottság, melyhez pontosan úgy kell alkalmazkodni, mint az időjáráshoz. Változtatni ugyanis nem tudunk rajta. Ennek okán kerülni kellene a morális ítélkezést, különösen akkor, ha azt olyanok akarják, akik maguk sem különbek a Deákné vásznánál. Hogy Fekete-Győrt idézzük: mert 2017 van és ez nálunk alap.