A lovakról

113
  •  
  •  
  •  

„Mivel a beszédet a ló nem érti, jutalmazzuk meg ha idomítója kedvére tett, vagy legyen megfenyítve ha nem.”

Xenophón: Peri Hippikés

Úgy mesélik, 1889-ben Torino városában egy kocsis verte ostorral a kimerült lovát. A járókelők közömbös arccal mentek el a jelenet mellett, nyilván nem volt számukra szokatlan, vagy felháborító a dolog. Egyszer csak egy láthatóan zaklatott járókelő lépett oda és zokogva, védőn átölelte az állatot, valamit súgott a fülébe, majd eszméletlenül esett össze. Ez az ember a világ egyik legnagyobb hatású gondolkodója, Friedrich Nietzsche volt. Milan Kundera szerint bocsánatot kért a lótól a másik filozófus, Descartes nevében, aki lélektelen gépeknek gondolta az állatokat. Soha többé, haláláig nem tért magához, és ragyogó elméje, melynek alkotásai kitörölhetetlenül beleszövődtek gondolkodásunkba, soha többé nem adott már életjelet magáról.

Az állatok oktalan bántalmazása minden normális emberből undort és szánalmat vált ki. A tapasztalatok alapján joggal gondoljuk, hogy az ilyen ember alávaló és bizonyára emberekkel is így bánik, ha módja van rá. Állatvédő és állatmentő társaságok százai igyekeznek a bajba jutott, ellátatlan, vagy kínzott állatokon segíteni, ami szép és nemes szándék.

Ám, mint az emberi jó szándék oly sokszor, tévutakra visz.

Olvasom egy bizonyos Szalay Ágnes pszichológus cikkét, mely „Tudod, hogy a kislányok miért imádják annyira a lovakat? Tudományos magyarázat is van rá” címmel jelent meg, és úgy vélem, bőven lenne róla mit beszélni.

A cikk szerzője szerint – aki egy bizonyos Diana S. Fleischman evolúciós pszichológus írására hivatkozik – a nők az életben akaratukat „befolyásolással” érvényesítik, mivel más eszköz nincs a birtokukban, lévén fizikailag gyengébbek. Ezért már kislány koruktól fogva játékosan gyakorolják ezt.

Zárójel. Nekem, személy szerint, komoly fenntartásaim vannak a pszichológia „tudománya” iránt. Vagy olyan dolgokat állítanak, melyek évezredek óta ismertek, vagy pedig új, meghatározás nélküli fogalmak kitalálásával zagyvaságokat. Már Freud doktor írásait is kizárólag fikciós irodalomként tudtam felfogni és viccesnek találtam, hogy középkorú, gazdag, hisztériás zsidó nők furcsa elbeszéléseiből akarja rekonstruálni az emberi psziché működését. És az ő kora óta a helyzet sokat súlyosbodott. Azóta ugyanis a pszichológia művelői kitaláltak egy olyan tudományoskodó bikkfanyelvet, mely lehetetlenné teszi, hogy elmefutamaikat akár irodalomként is élvezzük. Írásaik így tartalmilag továbbra is a mese kategóriájában értékelhetőek, de legalább élvezhetetlenek. Zárójel bezárva.

A cikk azt taglalja, hogy miképpen lehet/kell a lovakat gyengéden, szeretetteljesen és erőszak nélkül beidomítani, és hogy erre a nők sokkal inkább képesek, mint a férfiak. Ennek kapcsán aztán hosszasan értekezik a lovak kívánatos idomítási módszereiről, amiből kiderül, hogy fogalma sincs a dologról. Nagyjából 2500 éve, mikor Xenophón megírta könyvét a lovakról, a lovak viselkedése nem sokat változott. Annál inkább az emberek életében betöltött szerepük. Szerte a nyugati világban ma már hobbiállattá váltak, illetve egyes országokban, mint például Olaszország, nemes egyszerűséggel megeszik őket.

Mindenekelőtt szögezzük le: a lovak nem „szeretik” az embereket. 

lovak – más állatokhoz hasonlóan – enni és szaporodni akarnak, na meg rohangálni kicsit, mert az szükséges a jó emésztésükhöz. Kapcsolódnak az emberhez, egészen egyszerűen azért, mert azok adnak enni nekik, és ezért elviselik a babusgatást is. Az hogy kocsit húzzanak, vagy embereket hordjanak a hátukon, nem tartozik a természetes hajlamaik közé, arra idomítani kell őket. Ez az idomítás Xenophón óta nem sokat változott: alapja a jutalmazás és a büntetés párhuzamos alkalmazása. A hobbiállatok idomítása persze eltér a haszonállatokétól. Ma a rosszul idomított ló legfeljebb ledobja a lovast, ám annak idején a lovas katonának az életét kellett rábíznia, mert ha a makacs ló bevitte az ellenség közé, akkor bizony otthagyta a fogát. Ugye érezzük a különbséget?

Lehet persze engedékenységgel, büntetés nélkül is idomítani az arra alkalmas lovat, csak éppen gazdagnak és dologtalannak kell lenni hozzá.

A dologtalan alatt azt értem, hogy nem kell életünk nagyobb részét pénzkereső munkával tölteni, mert az ilyen büntetésmentes idomítás napi sok óra foglalkozást igényel egyetlen ló esetében is. A lovak – mint az állatok általában – egyéni karakterrel rendelkeznek. Jócskán akadnak közöttük rúgósak, harapósak, makacsok és alattomosak is. E tulajdonságaik aztán büntetés híján erősödnek, és végül még hobbiállatnak is alkalmatlanná teszik őket. A pálca és a sarkantyú elengedhetetlen részei a ló idomításának, amint a kockacukor is. Bár hallom, ma már nem trendi a kockacukor, mert állítólag árt a ló fogának. Nekem jó néhány lovam volt, de egyiknek sem voltak szuvasak a fogai a kockacukortól, melyet otthonról csentem el és állandóan a zsebemben hordtam.

Az egész cikket áthatja valami, amit a világunk rossz értelemben vett elnőiesedésének nevezhetnénk. A nők férfiasabbakká, a férfiak nőiesebbeké válnak. Kihat ez mindenre. Mióta itt, a nyugati világban felhagytunk a szaporodással, irtózatos mennyiségű kiéletlen szeretet halmozódott fel és kétségtelenül a nőkben a legtöbb. Ezt a felesleget öntjük aztán a házi kedvenceinkre, akár a lovakra is, és elkényeztetjük őket. Az elkényeztetett, fegyelem nélkül nevelt állat aztán – pontosan úgy, mint az ember – könnyen veszélyessé válhat önmagára és másokra is. Tudom, az engedékenység zsarnokot szül, az erőszak pedig lázadót – nagyon nehéz megtalálni a középutat a kettő között. De azért újra és újra meg kell próbálni.

Facebook hozzászólások

  •  
  •  
  •