A nagy átverés

64

„Egy hazugság már félig körbejárta a világot, miközben az igazság még csak a cipőjét húzza.“

Mark Twain

Felforrósodott a migráns-helyzet a déli határnál. Ebben persze semmi meglepő nincs; sokan vannak, és mindannyian németek szeretnének lenni. Ám nem nagyon tudnak átvergődni a fránya határokon, melyek útjukat állják és lehetetlenné teszik, hogy közelebbről megismerkedjenek Goethe és Schiller műveivel, eredeti környezetében olvashassák Kantot vagy Hegelt – egyáltalán: igazi németekké váljanak. 

Természetesen a honi ellenzék ezt nem így látja. Szerintük migránsok tulajdonképpen nem léteznek, amint a koboldok, villők, sárkányok és boszorkányok sem, így hát nem is veszélyeztethetik az államhatárt. Csakhogy ez az állítás súlyos kötelezettséget is ró rájuk: meg kell magyarázni, ha nem migránsok, akkor kik azok az emberek, akik a videófelvételeken látszanak? Erre az a kézenfekvő és egyszerűen belátható magyarázat született, hogy Orbánbasi cigányokat bérelt fel, és eljátszatta velük a migránsok szerepét. Erről a „Ellenzek.net” nevezetű függetlenobjektív, propagandamentes portál értesített bennünket A Fidesz roma férfiakat fizetett le, hogy játsszák el, hogy ők migránsok és törjenek be az országba” című magvas bejegyzésében.

Zárójel. Orbán és a cigányok sajátos egyveleget alkotnak az ellenzéki fejekben, ahol toleráns módon csak két emberfajta iránti utálat lakozik: a rasszistákat és a cigányokat utálják fékezhetetlenül. Ők, ’98-óta terjesztik a suttogópropagandában: Orbán cigány. Azért terjesztik ezt, mert ők is utálják a cigányokat, ezért úgy gondolják: mindenki más is így van ezzel. Az semmiféle zavart nem okoz a fejükben, hogy ezzel párhuzamosan – a másik szájukkal – ugyanakkor ne vádolnák Orbánbasit vad cigányellenességgel. Ezt nevezik a libsi lélektanban önfajgyűlöletnek. Zárójel bezárva.

Miután eljutott hozzánk a hír, természetesen azonnal megbíztunk egy holisztikus nyomozóirodát az események hátterének feltárásával. Alább az ő jelentésük összefoglalóját tesszük közzé, dramatizált formában, hogy a rémítő igazság mellett egy kis szórakozás is jusson a nyájas olvasónak.

Szín: A titkos röszkei kiképzőbázis kazamatái. Rideg betonhelyiség, egy kiirtott erdő helyén. A sarkokban mélyszegénység, a falakon oktatási szegregáció, középen tönkretett egészségügy. Baloldalt Lakatos Rómeó, naiv festő „A vágyott tyúk” című festménye

Jelen vannak: A „Cigányok tyúkjai” felszabadító hadsereg „Horváth Aladár” csapásmérő egységének tagjai és a rejtélyes kiképző.

Kiképző: Na emberek. Eljött a tettek ideje. A sok kiképzés után immár a gyakorlatban is számot adhattok a felkészültségetekről.

(Moraj a tömegben.)

Valaki: Csak nem dolgozni kell?

Kiképző: Ezt még nem kérjük tőletek. Talán majd egyszer. Most azonban a feladat a magyar határ áttörése Röszkénél. Gyorsan és pontosan kell végrehajtani, mert nem ismerhetnek fel bennünket.

Valaki: De mi nem akarunk áttörni Szerbiába, és különben sincs egy árva dinárunk sem.

Kiképző: Fordítva lesz. Szerbia felől kell áttörni a határt.

Mind (rémülten): Akkor mi most Szerbiában vagyunk?

Kiképző (türelmetlenül): Nem. Most Magyarországon vagyunk, de majd átmegyünk a határon és a túloldalról törjük.

Valaki: Hogy a fenébe megyünk át? Nekem nincs útlevelem.

Kiképző: Alagutakon megyünk át, melyet a földikutyának álcázott fidelitászosok ástak jó előre.

Kalányos Nintendó: De a földikutyák kihaltak a kerítéstől. Olvastam az Indexen.

Kiképző: Ne okoskodj, Kalányos. A földikutyák természetesen kihaltak, az utolsót Semjén lőtte le helikopterről. De az ifjú fideszesek élethűen tudják őket alakítani, és ásnak csak ásnak… Olyan lukas az egész, mint a sajt. Terveznek metrót is, de az még nincs kész, gyalog megyünk. A találkozási pontról aztán, afgánul üvöltözve, megrohanjuk a határt. 

Valaki: Dehát nem tudunk afgánul!

Kiképző: Az nem érdekes, akik megnézik majd a dokumentumfilmet, azok sem tudnak. Ordítsatok BAZ megyei tájszólással, az pont elég. 

Kalányos Nintendó: De mit ordítsunk?

Kiképző: Nem igaz, hogy mindent nekem kell kitalálni. Ordítsátok azt, hogy Fel Budára! Azt már kiabálta valaki. Vigyázzunk azonban. Az akció szigorúan titkos, ezért újságírókkal ne álljatok szóba, kivéve, ha egy Földes nevű jön. Neki elmondjátok, hogy szír buzik vagytok Líbiából és a törökországi üldöztetés elől menekültök. 

Kalányos Nintendó: Magyarul mondjuk el?

Kiképző: Miért, tudtok más nyelven? Neki mondhatjátok bárhogy, ő úgy is elhiszi, mert azért van ott. Mutogassátok neki a sebeiteket, attól meghatódik, és amíg a könnyeit nyeli, ti áttörtök. 

Valaki: Nincsenek sebeink. Mit mutogassunk?

Kiképző: Erről az akció előtt, a szomszéd szobában majd gondoskodunk. Garantáltan lesznek.

Kalányos Nintendó: Nem esett szó a fizetségről, pedig ingyen nem csináljuk.

(Helyeslő moraj.)

Kiképző: Búsásan megfizetünk mindenit. Minden résztvevő kap egy igazolást, hogy a gyereke Gyöngyöspatára járt iskolába, és mire visszatértek, milliomosok lesztek. 

Kalányos Nintendó: De nekem nincs, és még egy párunknak szintén nincs gyerekünk.

Kiképző: Nem baj, majd lesz. Akkor arról kaptok igazolást, hogy a leendő gyerekeitek jártak régebben Gyöngyöspatára. A tapasztalatok szerint, ha bíróság elé kerül, simán megítélik. Mindent tudtok. Kalányos, téged teszlek meg az akció idejére teljhatalmú vajdának. Mindenki alád tartozik.

Kalányos Nintendó: Üthetem is őket?

Kiképző: Csak aki nem üt vissza. A többit nem javaslom. Induljatok! Hív a kötelesség!

(Mind el.)

Eddig a birtokunkba került dokumentum. Ám holisztikus nyomozóirodánk asztalán még több, ehhez hasonló, nagy horderejű ügy van. 

– Ki fogjuk vizsgálni – most, hogy bekerültek a NAT-ba – Nyírő Gyula és Hercegh József eddig rejtett náci írói tevékenységét,

– Valamint azt az alapos gyanút, hogy sima séta közben Orbán huszonhat s félszer annyi szén-dioxidot bocsájt ki, mint Karácsony főpolgármester úr ő fő klímasága.

Nyilvánvaló, hogy ha ebbe nem bukik bele a kormány akkor semmibe.

Olvassák az Ellenzek.net híreit!