A nagy versenyfutás

156
 

 

 

„Politikusnak lenni nem rossz dolog. Ha sikeres vagy, hálásak neked, ha pedig lejáratod magad, még mindig írhatsz egy könyvet.“

Ronald Reagan Amerikai Egyesült Államok 40.

Nagy versenyt rendezett az Index című kiadvány „Ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje?” címmel. Természetesen roppant izgalmas kérdés így a választások előtt mintegy fél évvel ez a probléma, hiszen ezen múlhat a következő kormány és a magyarság sorsa is. Meglepő válasz született: Jakab Péter lett a befutó, ami minimum meglepő. De nézzük az eredményeket.

Az utolsó helyezett ugye Fekete-Győr András lett, ami nem is meglepő, tekintettel a mostanában produkált eredményeire. Ámokfutására a „Partizánban” tette fel a koronát, amelyben olyan tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, hogy az még egy átlagos magyar politikustól is meglepő volt. Egyenesen Korózs Lajosi vagy akár Kunhalmi Ágnesi magasságokba emelkedett, különösen a „tető-atomerőműre” tett megjegyzésével, amellyel nyilvánvalóvá tette, hogy

a) képtelen megkülönböztetni egy hatalmas atomerőművet egy tetőcseréptől;
b) vagy bármit bármitől.

Nem is volt csoda, hogy stabilan az utolsó helyet foglalta el, a „Valaki más” után, ami azért eléggé szégyen.

A „Valaki más” az szerintem az első helyre illik, mert tulajdonképen a honi ellenzék lelki állapotára a legjobban illik. Valami igazán daliás jelölt kéne, olyan nyalka, amelyik megoldja a gondjaikat, elzavarja Orbánt és helyre teszi kisiklott életüket. Látják és érzik, hogy a jelenlegi csapat nem az igazi, de nincs kik közül válogatni, ezért aztán ráfanyalodnak a resztlire. Ha ló nincs, jó a szamár is.

A negyedik versenyző Dobrev Klára, aki vélhetően egy titkos befutó. Ő majd egy-két év múlva lesz esélyes, ha Karácsony már megbukik és a magyarok is belátják, hogy csak Klára asszony lesz az esélyes. Feri gondoskodik róla, hogy felemelt tőrrel álljon KariGeri háta mögött, és – lássuk be – nem lesz nehéz hibát találni a kormányzásában; a többi már csak idő kérdése. Ő egy rendkívül daliás nőszemély, majdnem olyan széles, mint amilyen hosszú, és hangszíne is… hát érdekes. Vajon otthon hogy működhet? Ferivel érdekes párost alkothatnak – gondolom, megérné egérnek lenni a Szemlőhegyen, mikor Feri mélyére néz a pohárnak, érdekes dolgok hangozhatnak ott el, különösen, ha Piroska mama is beleszól.

A harmadik induló az Márky-Zay Péter. Ő, bármilyen különös is, de egy valóban függetlennek tűnő jelölt. Sokat elmond róla, hogy a politikában találta meg a maga sikerének útját, itt kiélheti magát. Nem kell visszafognia képzelőerejét, bármi belefér, amit a választói megengednek neki, legutóbb például az egészségügyi központra vetett ki sarcot, ami érdekes elképzelés, különös tekintettel a lakosság egészségügyi állapotára. Ő egy igazi self-made man, jókor volt jó helyen. Amúgy esélytelen, valószínűleg polgármester marad, amíg a választói hagyják, utána meg már mindegy, mi történik vele.

A második versenyző maga KariGeri. Mai hír, hogy felkérték miniszterelnöknek – ezzel le is zárult a versenyfutás és megvan a befutó.

Valóban fényes pálya, amit bejárt, de nekem az a benyomásom, hogy mindig valahogy véletlenül volt ott, mintegy valaki helyett. A magyar baloldal átka Gyurcsány bukása, illetve hogy ő ennyire alkalmatlan és ezzel párhuzamosan makacs is. A miniszterelnöki székre való vágya, hogy semmit sem sajnál érte, ez megmérgezi minden pillanatát. Gyurcsány megbukott – nem örökké, állandóan ott sompolyog a háttérben –, és csak KariGeri maradt; egészen egyszerűen nem volt nála jobb választás. Ez egyébként valami egészen lesújtó, hogy Gyurcsánynál nem volt jobb jelölt, sőt, most sincs, és ő pedig egészen lehangoló. Mindenesetre most itt van nekünk ez a szerencsétlen, ezzel kell kezdenünk valamit.

És itt van nekünk Jakab. A versenyt kétségtelenül ő nyerte, méghozzá testhosszal, ami elgondolkodtató. Egyfelől van az a kísértő gondolat, hogy valami médiahack az egész, valakik összefogtak, hogy megtréfálják a magyarokat és a végén majd röhögni fognak rajtunk. Lehetséges, de nem valószínű, ezt nem tudják megbeszélni, sok lenne. Jóval valószínűbb, hogy egészen egyszerűen tele van az emberek töke az egésszel, a pandémia, a bezártság és ez az egész az agyukra ment. Valamit mondani akarnak. Lehet, hogy csak ki szeretnék fejezni az egész iránt érzett ellenkezésüket, világgá kiáltanák, hogy így nem mehet tovább. És akkor jött Jakab.

Jakab nem csinált mást, mint paprikás krumplit, valamint parizert zabált és megfenyegette a kormányt – ami nem túl frappáns cselekedet, hiszen szinte mindenki fenyegeti őket. Ezzel a nem túl népszerű cselekedetével mintegy meg is alapozta a népszerűségét – már csak fenn kellett tartania azt. Ezt egyébként tulajdonképpen nem is volt nehéz fenntartania, elég sok krumplit kellett vinnie az országgyűlés épületébe, és a többiről az érdeklődés gondoskodott is, tulajdonképpen viszonylag csekély erőt kellett kifejtenie, már ami az erőt és az akaratot illeti – krumpli kell és semmi más. És most ott tündököl a lista elején.

Persze csak gondolkodjunk el egy pillanatra, hogy mi lenne, ha benne maradna? Ha így ráégne ez a szerep? Ízlelgessük, mi lenne, ha Magyarország következő miniszterelnökét Jakab Péternek hívnák esetleg. Brrr. Pedig – ha valaha rendes előválasztást tartanának – akkor ez az esély is a kalapban lenne.

De természetesen ez nem fordulhat elő, KariGeri meg fogja nyerni az előválasztást, az országgyűlésit pedig el fogja bukni. Na, azok lesznek majd a csúnya idők.