A nemzetekről

68

„A háború mindennek atyja, mindennek királya, és egyeseket isteneknek tüntetett fel, másokat embereknek, egyeseket szolgákká tett, másokat szabadokká.”

Hérakleitosz

Orbán minapi beszéde – ahogyan lenni szokott – kiverte a biztosítékot az ellenzék szellemóriásainál. Ezúttal elsősorban a nemzetekről vallott véleménye okozott némi felfordulást, olyannyira, hogy a függetlenobjektív HVG mértékadó tollforgatója, Gomperz Tamás – alias Gombperec a hidegló – tollat is ragadott a gaz miniszterelnök szellemi megsemmisítése céljából.

Orbán arról beszélt, hogy szerinte Európa a nemzetek révén vált azzá, ami, és úgyszintén szerinte, „A nemzetek tisztelték egymás jogait, védték polgáraik érdekeit, jól tudtak együttműködni, és közösen részesültek a béke, a gyarapodás és a biztonság áldásaiban”. Ez Gombperec szerint hazugság, mert ezzel szemben Európában, az elmúlt háromezer évben, a nemzetek egyebet sem tettek, csak mészárolták egymást. A templomok, az iskolák, a kultúra, a tudomány, mind-mind a gyilkolászás szüneteiben, mellékesen, mintegy wellness tevékenységként jött létre. Felidézi ostoba királyok ostoba háborúit, melyekben, mint írja, „több ezer egyszeri és megismételhetetlen élet kimasírozott a harctérre lemészároltatni magát”.

Sajnos ez a nagyívű hülyeség ebben a primitív formában mindközönségesen nem igaz.

Európa háborúit eleinte lovagok és nemesek vívták, akiknek mintegy életcélja volt ez a háborúsdi, a későbbiekben pedig zsoldosok, akik ugyanezt, más foglalkozás híján, pénzért csinálták. A „polgárok” csatatérre hajtása a Gombperec és elvtársai szerint oly dicső francia forradalom találmánya volt, és mint ilyet, a szabadság, egyenlőség, testvériség kívánatos megvalósulása felé tett lépésként kellene értékelnünk.

A libsi alapvetés valaha, valamiért arra a meggyőződésre jutott, hogy az emberek jók. Ez a semmivel nem indokolható meggyőződés azután mélyen beleette magát kevés számú agytekervényeik közé. E meggyőződés értelmében aztán mikor az emberek egymás torkának esnek, akkor az kizárólag a „körülmények” rovására írható. Az a tény, hogy mindezen körülmények más emberek tevékenységének eredményeként jöttek létre, nem kelti fel az átlag haladó érdeklődését.

Az emberiség történetét végigkísérő háborúk léte, a kőbaltától az atombombáig, az emberi természetben gyökerezik.

Egyfelől abba a felismerésben, hogy egyszerűbb, mi több szórakoztatóbb dolog elvenni valamit a másiktól, akit gyengébbnek gondolunk, mint dolgozni azért a valamiért. Másfelől az elvi vitákat – melyeknek diszkurzív lefolytatása teljesen eredménytelen szokott lenni – szintén egyszerűbb erőszakkal elintézni, így alakítva ki a kívánatos véleményegységet. Nem véletlenül látja Hegel a történelmet mészárszéknek.

A háborúhoz nem kellenek nemzetek – bármit is értsünk ezen fogalom alatt.

A hutuk nem nemzeti alapon mészárolták a tuszikat és viszont. Erre a bonyolult segédfogalomra egyáltalán nem volt szükségük a dzsemborihoz. Machetére és rablásvágyra annál inkább.

Az emberi természethez tartozik a félelem érzése is. A második világháború utáni európai békét ugyanis nem az EU, hanem a félelem tartja fent. A félelem oka pedig az, hogy az Európa sorsát meghatározó négyesből – Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország – három már most rendelkezik atomfegyverrel, Németország pedig bármikor barkácsol magának, ha úgy alakul. Ezáltal a közöttük kirobbanó konfliktus minden bizonnyal a kontinens lakosságának teljes pusztulásával járna. A kisebbek nem számítanak, azokat előbb-utóbb felrúgja valaki, ha erőszakoskodnak.

Igen, a nukleáris fegyverek tartották és tartják fenn az európai, mi több a világbékét.

Melyek ellen egyébként annak idején oly sok hatalmas tüntetést szerveztek a haladó erők. (A tüntetésekkel kapcsolatban igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket, a „békeharc” jegyében, többnyire a KGB szervezte, nem hallottam ugyanis, hogy a szovjet atomfegyverek ellen bárki tiltakozott volna.)

Zárójel. A második világháború után minden világpolitikai tényező úgy gondolta, hogy rövid, technikai szünet után – melynek keretében, többek között, újrafegyverzik és szervezik a Wehrmachtot, hogy amerikai teherautókon jusson el Moszkváig – újabb háborúban számolják fel a Szovjetuniót. Ennek az elmés elképzelésnek vetett véget az 1949. augusztus 29-én felrobbantott szovjet atombomba. Ekkor tértek át a sokkal humánusabb hidegháborúra. Zárójel bezárva.

Az Európai Egyesült Államok egy tipikus libsi felhőkakukkvár.

A mintaként használt USA is, bár egynyelvű és hasonló kultúrájú államokból áll, csak egy, a korban legvéresebbnek mondott háború eredményeként, erőszakkal jöhetett létre. Tanulhatnánk végre Julius Caesartól, a fegyveres politikai erőszak nagymesterétől, aki úgy gondolta, hogy a politika és a diplomácia nem más, mint annak elleplezése, hogy csak az erő számít. Európában, ahol a nyelvi és kulturális különbségek óriásiak, csak birodalom hozható létre. Már ha létrehozható, mert szerintem nem, pontosan azért, mert egy ilyet megalapozó háború nem tűnik lehetőnek.

Egyébiránt a birodalmi lét egyáltalán nem garancia a vérontások elkerülésére.

Tekintettel arra, hogy az így létrejövő Német Európai Birodalom azonnal összeütközésbe kerülne Oroszországgal, Kínával, az USA-val és ki tudja még, mely felemelkedő erőkkel. Akkor lenne csak haddelhadd.

Amúgy az egész Gombperec által előadott hivatkozás is nyilvánvaló csúsztatás. Orbánbasi nem történelemórát, hanem aktuálpolitikát is tartalmazó beszédet mondott. Teljesen nyilvánvaló, hogy amit a nemzetekről és azok egymáshoz való viszonyáról mondott, az a jelenlegi, az EU-n belül kialakult állapotokra vonatkozott.

Annak belengetése pedig, hogy az EU bármilyen kontextusban „civilizált” volna bennünket, nem más mint Gombperec és elvtársai magyargyűlöletének szépséges megnyilvánulása.

Mi éppen eléggé civilizáltak voltunk és vagyunk.

Ettől hosszabb időre csak Gombperec és a hasonlók – akik most éppen patkánylázadásuk ünneplésére gyűlnek – tudtak hosszabb időre eltéríteni bennünket, kiszolgáltatva egy ordas eszme barbárságának.

Tudom én, hogy helytartónak lenni könnyebb, mint egy magabízó, erős nemzetet csőbe húzni. Pillanatnyilag úgy tűnik, mindkét cél – a könnyebb és a nehezebb is – távoli számukra. Ez azonban legyen csak az ő problémájuk.

Facebook hozzászólások