A vita (ha ez az)

„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”

Karinthy Frigyes

Meg lettem intve. Skrabski Fruzsina felháborítónak és bunkónak nevezett a #metoo címmel elkövetett írásom kapcsán.

A kritika a következőképpen hangzott: „Megjelent egy undorító cikk a pestisrácokon. Nem idézem. A lényege, hogy milyen ronda egy baloldali politikusnő és milyen elmebeteg, aki rá akarta vetni magát. Biztos vak. Ez a legalja. Más embert a külsejével csúfolni, pláne egy nőt (!), annak kapcsán, hogy valaki erőszakoskodni akart vele. Ez a legalja. Nem polgári, hanem primitív és bunkó. Sajnálom, hogy valaki ezt a cikket megírta és azt is sajnálom, hogy volt olyan szerkesztő, aki átengedte.

És még annyit: képzeljétek, az a nő is lehet szép, élhet boldog házasságban, amelyik nem pont úgy néz ki, mint egy barbiebaba.” Majd – miután a Pesti Srácok kitette a kritikáját – még rátett egy lapáttal, írván a saját oldalán, hogy: „legalább kitették. Remélem nemsokára bocsánatot is kérnek. Én eddig úriembernek tartottam a pestisrácokat, hadd tarthassam továbbra is annak.”

Nem tudom megítélni, hogy mennyivel nagyobb sértés valakit rondának nevezni, mint bunkónak. Mert hát itten annak lettem aposztrofálva. Churchillről jegyezték föl, hogy midőn egy igen csúf nő, társaságban részegnek nevezte a jeles államférfiút, az azt válaszolta: „De én holnapra kijózanodok.”

És valóban. Az én bunkóságom – például költséges nevelés révén – még akár meg is változhat, ellentétben Gurmai elvtársnő morfológiai problémáival.

Egyébként nem tudom, Skrabski Fruzsinának, mint afféle filmesnek, a felháborodás ködén át, feltűnt-e, hogy a Gurmai-féle videó üzenetét, hangulatát és míves kivitelezését tekintve, mennyire hasonlít a bolond doktor önleöntős jelenetére. Tudja, akivel Gurmai és pártja főpolgármester választást akart nyerni ’14-ben. A két jelenet colour locale-ja tökéletesen azonos. De félre a tréfával roppant komoly dologról van szó.

Mindenekelőtt az a benyomásom, hogy Skrabski Fruzsina félreértette az írásomat. Én – Gurmai elvtársnő példáján keresztül – arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a hirtelen hisztériás divatőrületté fokozódó #metoo kampány egyre valószínűtlenebb és abszurdabb történeteket vet a felszínre. Ezen abszurditások egyikeként utaltam csak az elvtársnő – szerintem meglehetősen bizonytalan – bájaira, mint olyan jellemzőkre, melyek önmagukban teszik kétségessé az előadott esemény valós voltát.

További problémám az üggyel kapcsolatban, hogy a dolog végkimenetele is balladai homályba vész.

Véleményem szerint a nevezett hölgy – és rengeteg másik is – egyszerűen fel akart szállni a pillanatnyi hírnév vonatára, tekintet nélkül arra, hogy története mennyire hiteles. Manapság egy jelesebb hollywoodi művésznő semminek érzi magát, ha Weinstein, vagy valaki más, nem akarta megerőszakolni. Rettentő érzés lehet. A hírekben szereplő hollywoodi dívák példáján buzdulhatott fel a képviselő asszony is. Tudom, ezt nevezik – szép feminista műszóval – „áldozathibáztatásnak”, ám esetünkben szerintem a történetnek kizárólag egyetlen áldozat van, az pedig a józan ész.

Mindeközben kétségtelenül udvariatlan voltam a nevezettel, ám – miután a történet valószínűtlenségének egyik fontos eleme volt – nem tudtam eltekinteni Gurmai elvtársnő megjelenésének esztétikai problémáitól. Már csak azért sem, mert megfigyeltem, hogy a vezér genderisták és feministák szinte kivétel nélkül a Gurmaival illusztrálható (a)morfológiai kategóriába tartoznak.

Nem igaz, hogy ez csak nekem tűnt fel.

Egy ember gondolkodását – különösen a nőkét – minden bizonnyal komolyan befolyásolja az önmagáról alkotott képe, melynek kialakulása alapvetően a környezete reakcióitól függ. Ez nehezen vitatható. Na mármost. Ha ez így van, akkor vajon az elborult gender-ideológusok megértéséhez miért ne vegyük ezt is tekintetbe? Már csak az oly igen kívánatos tudományosság jegyében, melyre az egész genderizmus – amúgy tökéletesen indokolatlanul – igényt tart.  Miért ne gondolhatnánk arra, hogy a nevezettek nézetei – legalább részben – a férfiak iránt érzett ressentiment következménye?

Az irományom lényege azonban nem ez volt. Hanem az, hogy az illető elvtársnő, a többiekhez hasonlóan – túl azon, hogy ronda és hazug – még roppant kártékony is. Az általa/általuk erőltetett isztambuli egyezmény olyan mértékben kártékony, hogy a terjesztőit/bevezetőit büntetni kéne. Olyan férfi-nő kapcsolatokba akar belebarmolni, melyek a kereszténység évezredei alatt alakultak ki, és amelyek működőképességének a mi puszta létünk is a bizonyítéka. Olyan, a társadalom kulturális-biológiai alapjait jelentő szokásokat, viselkedésmintákat akarják ezek az elmebetegek saját ficamodott lázálmaikkal felülírni, melyek nélkül nem is beszélhetünk közösségről. Nemigen tudok udvariasan írni erről. És különben is. Az udvariasságot, ezt az ocsmány ciszheteró izét, maguk a nevezettek utasítják el, mint a férfielnyomás tünetét.

Úriemberként úrinőkhöz viszonyul az ember.

Őszintén sajnálom, ha Skrabski Fruzsinának, vagy bárki másnak megbántottam a lelkét. Ám meggyőződésem, hogy ezeket a veszélyeket csak a kendőzetlen őszinteséggel lehet elkerülni, vagy enyhíteni akár. És még valami. Az igazság sohasem lehet udvariatlan.