Amerikai karácsony

„ A művészet nem az, hogy meg tudunk-e rendezni egy ünnepet, hanem, hogy találunk-e olyanokat, akik örülnek neki.”

Friedrich Nietzsche

Amerikába keményen köszöntött be a tél. Méteres havakkal, viharokkal, áramkimaradásokkal és fittyet hányva a globális felmelegedésre, sarkvidéki hideggel. A hó persze szerencsére eltakarta a házak fénydíszítését, és kevésbé voltak láthatóak a tágra nyílt szemű Bambik, villogó karácsonyfák és az amerikai ízlés egyéb csodái. Aztán a hóborította utcákra megérkezett Santa Claus is. Ő egy kövér ember, aki annyi cukros vizet iszik, hogy kamionnal kell utána hordani. Ez a kép – nem tudom, mikor láttam először – a retinámba égett és természetem szerint rögtön el is képzeltem az outputot is; nem véletlenül vannak a Nagy Tavak.

Az emberek pedig, bezárkózva fehérrel borított házaikba, felkészültek, hogy napokon át élvezzék a hollywoodi nyálgyár termékeit, melyeket valamiért képtelenek megunni. Közben megnézhették volt elnöküket, Husszeint is, amint krampusznak öltözve ajándékokat osztogat beteg gyerekeknek. A volt amerikai elnökök szeretnek beteg és árva gyerekekkel jótékonykodni, bár ezt a világnak csak azon országaiban tehetik meg, ahol a nevezettek nem az ő munkálkodásuk miatt lettek árvák és betegek.

Némelyek – az intelligencia tagjai – persze híreket is néztek az ünnepek alatt. Arrafelé az számít az intelligencia tagjának, aki tisztában van vele, hogy a világ nem kizárólag az USA-ból áll, melyet keleten és nyugaton az óceán, délen a mexikóiak, északon pedig Trudeau határol, továbbá a föld nem lapos és a mexikóiak nem azért igyekeznek észak felé, mert félnek, hogy leesnek.

Őket aztán nagy meglepetés érte.

A CNN nevezetű függetlenobjektív hírtelevízió, a világ szeme, nem kevesebb mint hat műsorban foglalkozott egy távoli, soha nem hallott országgal, melyet Hungary-nek neveznek. Sőt, a világ-libsizmus kötelező imakönyve, a New York Times is hosszú cikket szentel ennek az országnak, melynek kevesebb lakosa van, mint mondjuk New York-nak. Az átlag amerikai két magyart ismert eddig összesen. Az egyik Lugosi Béla, akiről köztudott, hogy Drakula néven vért szívott egy távoli helyen és erről dokumentumfilm is készült. A másik Gábor Zsazsa, aki számtalanszor ment férjhez, akkor is, mikor már menni sem tudott és a nászéjszakát az intenzíven töltötte.

Most pedig egy újabb magyar horrorfigurával voltak kénytelenek megismerkedni: Mr Orbánnal.

Ő – a CNN és a  New York Times szerint – a legrémesebb fasiszta autokráciát építette ki, és most arra készül – miután orosz hackerekkel hatalomra juttatta Trumpot –, hogy az egész világot igájába hajtsa. Tervének végrehajtásában ördögi ravaszsággal jár el. Mindenkit megtévesztve nem tart fenn Gestapót, senkit sem vitet el, választásokat rendez és emeli a béreket. Országában még haladó újságírókat is csak akkor vernek, ha részegen randalíroznak a gyorsétteremben. És akkor se nagyon.

Olyan ez, mintha Hitler, nagy ravaszul, turistavízummal ment volna Moszkvába.

Öt súlyos esetre hívták fel a figyelmet az autokrata ellen. Sajátos módon azonban – hogy, hogy nem – mindegyik kifogásban szerepel egy bizonyos Soros, akit – tévesen – mint „emberbarát milliárdost” emlegetnek, pedig ő, ezzel ellentétben, egy milliárdosbarát ember. Ő kapcsolja össze a vádakat, a következőképpen:

• Soros demokrata, tehát aki őt utálja az nem az;
• Soros civilszervezeteket pénzel, tehát aki őt nem kedveli, az „a” civileket is üldözi;
• Sorosnak egyeteme van, tehát aki ellene van, az az egyetemek ellen van;
• Soros zsidó, tehát aki ellene szól az antiszemita.

Az anti-sorosisták – szól a textus – világszerte egyformák. Putyin, Erdogan stb. Valahogy egyedül egy Netanjahu nevezetű soros-ellenes alak maradt le a szégyenpadról.

A cikkek, híradások stílusa, tartalma kínosan emlékeztet a honi ellenzék lelkét képező haladó sajtó hangneméhez. Ennek ugye két oka is lehet. Az egyik, hogy a haladó újságírók, ellentmondva a kultúrák különbözőségéről vallott nézeteknek, mindenütt egyformán hülyék, a másik, hogy az irományok alapjául szolgáló vélemények közvetlenül magyar elvtársaiktól származnak, és ismét csak a már megszokott weyerbélázás esetével van dolgunk.

Itt tartunk hát. Az átlagamerikai Lugosi és Gábor Zsazsa után megismerkedhetett egy harmadik jelentős magyarral is.

Hogy aztán a redneckeket ez mennyire érinti mélyen, azt nem tudom. Mindenesetre Magyarországot az amerikai térképekre helyezték, és lehetséges, hogy végzős egyetemisták meg tudják mutatni a térképen, hogy valahol Vlagyivosztok és London között van. És ez persze óriási eredmény, mondhatni mérföldkő, mellyel a magyar szellem hozzájárult a tudás sokasodásához.