Az ima

119

„A vallás az istenek imádásának művészete.”

Seneca

A minap beiktatták az USA 46. elnökét, bizonyos Joe Bident. A meghitt, családias hangulatú ünnepségen részt vett huszonötezer katona, pár ezer titkosrendőr és néhány száz meghívott. A rendezvényen az elnöktől egy „Szép, egyszerű és igaz beszédet hallottunk…”, ahogyan KariGeri nevezte. Végül is ő csak tudja, hogy milyen is az. Nagy nap volt ez a hazai balliberális elit életében is, hiszen egyszerre szabadultak meg Trump elnöktől és ugyanakkor jutottak el a mennyek országába is. Hő imáik immár meghallgatásra találtak és eljött a megváltó.

Nemcsak a honi ellenzék, hanem szinte az egész EU is transzba esett. Ők a kedvenc elmebajaik beteljesítését várják az új elnöktől, mindenekelőtt a klímával kapcsolatban. Úgy vélik, hogy Bidennel kart karba öltve legyőzik végre a gonosz szén-dioxidot és a szép jövő elől elhárul minden akadály. Ja, és természetesen ők is azt várják tőle, hogy megregulázza Lengyelországot és Magyarországot, ha már nekik nem megy. Elvégre úgy van megbeszélve, hogy katonai eszközöket csak az USA alkalmazhat; bárki más teszi azt, az maga a legsötétebb diktatúra. Úgyhogy most mindannyian csókoltatják az új elnököt és reménykedve tekintenek rá.

Mindenesetre a honi ellenzék dicshimnuszai az egekbe csaptak. Csak néhányat idéznék közülük:

  • „Nem túlzás azt mondanunk, hogy a mai nappal az egész bolygó megkönnyebbülhetett.”

Szél Bertalan

  • „Véget ért a Trump-korszak – Bidennel az EU közösen küzdhet a keleti diktatúrák ellen.”

Donáth Anna

  • „Az igazság győzött a hazugság felett – Joe Biden az Egyesült Államok következő elnöke.”

Fekete-Győr András

Lelkük mindenesetre már szárnyal és előre látják mindazon jótéteményeket, melyekkel majd a Biden-adminisztráció elhalmozza őket. Elsősorban természetesen az Orbán-kormány eltakarítását várják, méghozzá sokkal hatékonyabban, mint az Obama alatt történt, abba ugyanis nem bukott bele. Lelkük mélyén tulajdonképpen már a bombázókat várják, mint annak előtte a baráti tankok dübörgését, mellyel a szabadság boldog kora köszöntött be. Nekik. És hát miért is ne? Biden már két napja elnök és még nem indított egyetlen háborút sem.

Mi ez a tökörészés?

Természetesen nem kizárólag Bident kell imádni, hanem azt őt övező szentek karát is. E szentségnek mi sem szívhez szólóbb igazolása, mint hogy az elnök kinevezett végre egy transznemű nőt(?) a kormányába. Ezt már szívrepesve vártuk. Szerencsére az illető annyira randa, hogy egyelőre senki nem akar belőle még egyet. Ne feledjük el azt sem, hogy Bidennel együtt beiktatták ápolónőjét, Kamala Harrist is, mint alelnököt. Mint mondják, ő az első színesbőrű alelnök Amerikában. Ő ugyanis annyira színesbőrű, hogy aki nála is színesebb, az már festi magát. A feladata az lesz, hogy mikor Biden éppen elszunyókál, akkor vezesse az országot, vagy éppen hadat üzenjen.

Zárójel. Bár ezekkel a színesekkel van egy kis baj, hiszen olvasom, hogy az Antifa és a BLM együtt demonstrált különböző városokban. Most majd egy kis időnek el kell tellenie, mire a fejükbe verik, hogy tulajdonképpen győztek és lehet hazamenni. Városok felgyújtásáról ne is ábrándozzanak egy ideig, arra majd akkor kerül sor, ha megint republikánus elnök lesz. Ha ezt maguktól nem látják be, akkor segítenek nekik egy kicsit. Zárójel bezárva.

Azok számára, akik nem akarják a saját agyukat megerőltetni, alább a különböző vallásokban használandó ima-mintákkal szeretnénk segíteni, hogy a megfelelő módon tudják imádni őt.

Keresztény ima.

  • – Ó Biden, Te aki feltámasztottad a halottakat is és aki annyi levélszavazatot kaptál, amennyi csak a fákon van! Söpörd el ezt a gonosz Orbánt, hogy helytartóid lehessünk, most és mindörökké! Awomen!

Mohamedán ima.

  • – Ó Biden, Te Allah kedvence! Engedd meg nekünk, hogy beutazzunk a Te országodba, hogy ott aztán jól felrobbanthassuk az összes hitetlent! Insallah.

Buddhista ima.

  • – Ó Te lótuszvirágban rejlő gyönyörűség! Hágj fel nagyszerűséged csúcsára és taszítsd le onnan a görény mohamedánokat!

Kínai ima.

  • – Rohaggyá’ meg!

A dologhoz tartozó kultuszok, táncok és énekek alapvetően a felhasználókra vannak bízva, ám én nagyon szeretném, ha lenne közöttük körtánc és – népművészeti különlegességként – csárdás is. Mohamedán táncot nem ismerek, de esetleg több ember krumplis zsákban ugrál? Ez még Jakabnak is tetszene. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem minden vallás igényeit sikerült kielégíteni, hiszen például fájón hiányoznak az animista vallások, nem is beszélve a kannibálok által lejtett, sajátos koreográfiájú táncról az üst körül. Bár, gondolom, ott a misszionárius imádkozik helyettük.

Komolyra fordítva a szót, Biden természetesen nem fogja az USA-t irányítani. Báb lesz, akit az Obama-adminisztráció újra hatalomba kerülő tisztségviselői, a fegyverkezési ipar és a techcégek lobbistái vezetnek majd, oda, ahová akarják. Az elnök pedig bölcsen bólogat majd és mindent aláír, amit elé tesznek. Mi pedig nagy ellenszélben készülhetünk ’22-re.