Divat, avagy a hülyeség újratermelődése

„Az vagy, amit megeszel”

Feuerbach: Spiritualitás és materializmus

Mindig álmélkodással vegyes érdeklődéssel fogadja az ember a divat új és új megjelenési formáját. Bár sokféle tudós magyarázat keletkezett a jelenségről az évszázadok során, én megvagyok róla győződve, hogy végső alapja nem más, mint a majmoktól öröklött utánozás szokása, melyen nem változtatott az, hogy őseink leestek a fáról.

Félreértések elkerülése végett, a divat nem csupán az öltözködésre, az orrpirszing viseletére, vagy a tangabugyira terjed ki, hanem gyakorlatilag mindenre, így a gondolkodásra is. A divat mindig nagy úr volt, egy bizonyos szellemi színvonal alatt, ám utánozni csak azt lehetett, amit láttak, hallottak. A különböző divatok – vitorláshajókkal, öszvérkaravánokkal – többnyire csak éves késésekkel értek el a perifériákra akkor, mikor a mértékadó helyeken már ósdinak, divatjamúltnak számítottak.

Ez mára megváltozott. A technológiai haladás lehetővé tette, hogy a hülyeség fénysebességgel kerülje meg a földet, és mire felocsúdunk, mindent elborítson.

Ennek szórakoztató megjelenéseként olvasom az „új” Index pixelein az Itthon is elindult a műhúsforradalom című cikket. 

A cikk, a halhatatlan Indexes hagyományoknak megfelelően tulajdonképpen propaganda, melyet azonban kellően tudálékos formában adnak elő, amúgy objektíven, elleplezve ama tényt, hogy az előállítók jócskán fizettek érte. A műhús-divat – mely nem más, mint a gasztronómia Csernobilja – láthatóan elérte hazánkat is, és élelmes vállalkozások pénzt akarnak csinálni belőle, ami érthető, elvégre a kapitalizmust építjük, vagy mi a fene.

A pénzszagra pedig gyűl az éji vad és a függetlenobjektív újságíró.

A cikk az elején felsorolja az összes közszájon forgó ostobaságot a CO2 kibocsátással kapcsolatban. Ez roppant fontos, hiszen a libsi újságírás mindnek megfelel a kommunisták által a művészetnek tulajdonított három cél közül, tehát: tanít, nevel, szórakoztat. Abban már a régi szép időkben, mikor még nem volt dögvész, a haladók megegyeztek, hogy a szén-dioxid korunk pestise. Az állattenyésztés pedig csak úgy okádja a szén-dioxidot.

Miután az emberiség nem csak folyamatosan szaporodik, hanem egyre gazdagabb is lesz, ezért a húsfogyasztás minden bizonnyal nőni fog, egészen addig, amíg már nem lehet kielégíteni az igényeket. Például minden néger ökológiai lábnyoma, néhány órás hajókázás után, Európába érve, a százszorosára nő. Ekkor lépne be – többek között – a műhús, mint az ellátás egyetlen lehetősége – állítja az Index cikke.

Sokan leszünk, műhúst eszünk.

Összefoglalva ez azt jelenti, hogy egyre többen fogunk élni a földön, de legalább egyre rosszabbul. Nagyszerű perspektíva.

Az ördög a részletekben rejlik. Az egyik bemutatott húsimitáció például zöldbanán-lisztből készül, melyet úgy állítanak elő, hogy a banánt kiszárítják és lisztté darálják. Ne menjünk bele annak taglalásába, hogy mennyi energiát kell befektetni a banán – ami eléggé lédús gyümölcs – kiszárításába és darálásba, az ugye, a szent cél érdekében, most nem számít. Amint az sem, hogy hány ezer kilométerről kell ideszállítani. Gondoljunk azonban a klímahisztinek arra a pillanatára, mikor az égő őserdők voltak éppen műsoron.

Na most, azért égetik az őserdőket, hogy többek között ezt a banánt, meg a másik felkapott húspótlékot, a szóját termeljék ott.

A zöldbanán-liszt ára az orangutánok autodaféja, akik nagy csodálkozó szemekkel kérdezik, miért akarsz te pont banánlisztet enni, ott a távoli nyugaton, te hülye?

Az élelmiszer előállítás azóta létezik, mióta az ember letért a gyűjtögető, halászó, vadászó életformáról és letelepedett. Az állatok háziasítása pedig még ennél is régebbi történet. A legelők nem csak azért alakultak ki, hogy állatokat tarthassunk, hanem azért, mert ott másféle gazdálkodás nem lehetséges. Ha felhagyunk az állattartással, az ökológiai katasztrófát okoz, hiszen elpusztul a rétek, legelők sajátos ökoszisztémája, és kipusztul az általunk háziasított állatok nagy része is, hiszen képtelenek lennének alkalmazkodni a természetes életmódhoz. 

A másik megszokott érv „morális”, mert attól akarnak elborzasztani, hogy az állatokat úgymond „lemészároljuk” evés céljából. Ez azért lehet hatásos, mert többségünkben már városi kultúrában élünk, és nemhogy tapasztalatunk, fogalmunk sincs az ennivaló előállításáról. 50-100 éve a háziasszony magától értetődő természetességgel tekerte ki a csirke nyakát, mert nem baromfi szenvedése, hanem a vasárnapi ebéd és a jóllakott gyerekek boldogsága járt az eszében.

Az ennivaló és elfogyasztója között nem létezik morális kapcsolat, mert a moralitásnak nyoma sincs a természetben, az kizárólag emberi dolog, amely az embereket fűzi egymáshoz.

Már amikor, persze.

Az alapprobléma természetesen nem a húsevés, hanem a túlszaporodás. Miután ez ellen nem akarunk tenni semmit, jönnek a hülyébbnél hülyébb ötletek, a rovarok fogyasztásától a műhúsig. Akinek sikerül a saját elmebajából divatot csinálni, annak nyert ügye van, hiszen a hullámon lovagolva jól meggazdagodhat. Ahhoz pedig, hogy valamiből divat váljon, nem kell más, mint a média, ahol agyatlan celebek éppen vegánok, műhúsevők és még ki tudja micsodák. Ez folyik most.

Aztán majd újabb ötletek jönnek egészen a legelésig bezárólag, amíg valaki fel nem fedi a fű hallatlan szenvedését, miközben rágjuk. Utána pedig minden megoldódik, hiszen éhen halunk és a természet újra teljes pompájában ragyoghat. Egészen addig, míg a delfinek, vagy a csimpánzok, vagy ki tudja micsodák, ki nem találnak valamit.

Aztán kezdődik minden előröl.

Ha igaz az, hogy az vagy amit megeszel, akkor nem lennék a műhúsevők helyébe.