Elegem van

128

Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.

Lukács 3,9

Elegem van. Elegem van a méhlegelőkből, rovarhotelekből és az összes marhaságból, amelyet komoly pofával összehordanak itt. Történt, hogy a Fidelitas csapata lekaszált egy „méhlegelőnek” keresztelt parcellát, majd tettükkel büszkélkedve kitették a Facebookra is, mint eredményt. Égig érő sikoly hangzott fel. Például Szabó Timi – Kandahár szépe és hercegnője – feljelentést kíván eszközölni a rémtettre emlékezve, és a libsi sajtót is elárasztják a méhek védelmébe tett kijelenezések, valóságos rovarholokausztot vizionálnak, amellyel a jobboldal összeesküszik a szerencsétlen bogarak ellen, pedig van azoknak elég baja enélkül is. Sajnos össze kell zúznom ezeket az állításokat.

Sajnos el kell mondanom, hogy Bardóczi Sándornak fogalma sincs az élőlények működéséről, arról hogy miképpen üzemelnek. Miután az írásos munkái is elsősorban az építészetről szólnak, ez nem is csoda, csak mostanában kezdett megvadulni és mindenbe beleütni az orrát. Egyébként maga is elkottyantotta: simán le vannak maradva a kaszálásokkal.

Zárójel. Egyébként ez nekem nem tiszta, hogy a főtájépítész (micsoda cím!) milyen fegyelmi viszonyban van a fővárosi parkok kezelőjével? Tartok tőle, hogy valami laza összefüggés van kettejük között, olyan tanácsadóféle. A pénzes ügyeket nyilvánvalóan lenyúlták a szoci nagykutyák, ő meg nyilatkozhat a Facebookon vagy más veretes helyekre. Zárójel bezárva.

Elsőként meg kell jegyezni, hogy az élőlények elsődleges fontosságú gondja a szabad víz jelenléte, ami elengedhetetlen, hiszen közismert hogy a víz fontosabb, mint az élelem. Márpedig az efféle szárazságban ez nem áll rendelkezésre. Hiába vannak záporok vagy akár zivatarok is, ezek lefolynak, és néhány perc múlva már csontszáraz a talaj. Közismert, hogy a talaj kiszárad, elsősorban a keskeny földcsíkokban, és ez nem kedvez a bogaraknak. A rovarok – és az emlősök is – nem találnak innivalót, tehát elmenekülnek valami folyadékban dúsabb területre. A városi fűterületek visszavonhatatlanul kiszáradnak, és onnan már semmit nem lehet velük kezdeni. Egyébként a méhek akár húsz-ötven liter vizet is összegyűjtenek, ami aztán kevéssé sikerülhet ilyen aszályos időben.

Persze ihatnának sört is, de annyi eszük meg nincsen

Másik probléma pedig az, hogy a fűsávokban lévő növények jellemző módon egyszikűek, és ezekről közismert, hogy önbeporzóak, így nincs szükségük a rovarok megtermékenyítésére. Gondolom valami genderszemlélet erre megoldást hozhat, de itt még nem tartunk, úgyhogy egyelőre szembe kell nézni ezzel a problémával. Ez persze komoly probléma, de majd megjön a válasz is Gál J. Zoltán tollából. Valami olyanra számítok, hogy az Orbánbasi elrontotta, de mi majd helyrehozzuk, és lesznek két, három és négyszikűek is, csak figyelni kell.

KariGeri meg hallgat, mint szar a fűben

Hogy mennyire érdekes jelenségek vannak, van egy Tóth Csaba Tibor nevezetű újságírónak tűnő ember, mint megtudtuk róla, ő valójában történész diplomával rendelkezik, de megnyugtató módon szokott blogokat is írni, sőt 2015 után már újságcikkeket is készít, mindezt az Azonnali oldalain követi el. Ez a nagyszerű ember írt egy cikket „A méhlegelőt lekaszáló fideszes ifjak nem Karácsony Gergelyt, hanem a magyar népi kultúrát köpik szembe” címmel, amelyben a méhlegelők teljes problematikáját megpróbálja a Fidelitas arcába önteni.

A felütés is igen erős: „ Aki nem képes fölfogni, hogy a most méhlegelőknek nevezett, ökológiailag védett területeket a magyar parasztság évszázadok óta a fővároshoz hasonlóan kezeli mint réteket és kaszálókat, az saját néphagyományát köpi szembe és az ökológiai katasztrófán röhög.” Súlyos szavak. Csakhogy utána azonban a népi hagyomány kapcsán kifejezetten az egyszerű nép által elkövetett a vidékre vonatkozó tetteket sorolja fel. Nem említi a városokra vonatkozó eseményeket, amelyek korántsem azonosak azzal, melyeket az istenadta nép a városokban tesz. A városokban ugyanis minden másképpen van, a városok természetellenesek. A kiégő szűk, keskeny gazsávok nem alkalmasak semmire, csak a füvet lehet rajta kaszálni, és már azt sem kell, mert úgyis kiszárad.

Aztán az írás elfordul és unalmassá válik, onnantól már Orbán mindennek az oka…