Ellenzék

26

Ha céljaidat alacsonyabbra tűzöd, az igazság útjáról letérsz.

Babiloni bölcsesség

Amikor Xerxész megkérdezte, hogy vajon indítson-e a tengeren is hadjáratot a görögök ellen, mindenki azt válaszolta, hogy mindenképpen, mert azt hitték, a király ezt akarja hallani. Egyedül Artemiszia, Halikarnasszosz királynője emelte fel a szavát ellene, mint mondta, felesleges a tengeri csata, mert a segéderők megbízhatatlanok, gyávák, és így ki kéne hagyni ezt a tengeri ütközetet. „Ne feledkezz meg arról sem, királyom, hogy a derék embereknek rossz szolgái szoktak lenni, a hitványaknak pedig derék szolgái. Neked is, aki a legeslegkiválóbb ember vagy, gyávák a szolgáid;…” Hát ha Artemisziára hallgat, akkor talán másképpen alakul a történelem, de nem ez történt és a szalamiszi csatában a görögök szétzúzták a perzsa hajóhadat. Ez pedig megalapozta Xerxész vereségét amellyel elveszítette a háborút.

Amint a választásokat is.

Most, hogy a balatoni lángos – állítólag – átlépte az ezer forintos lélektani határt, hallom, a baloldali ellenzék már össze is veszett választások eredményein. Feri kijelentette, hogy mindenkinek „Gyurcsánynak” kell lennie, aki nem, az áruló, fideszes és nem kívánatos. Bizonyára így is van, csak vannak akik kibeszélnek ebből a – talán nem éppen – egyértelmű elbeszélésből. Legyen Gyurcsány – hiszen ez már nem személynév – hanem egy állapot. „Ne védekezzetek, akarjatok Gyurcsányok lenni. Akarjatok küzdeni, nem feladni, velük szembe menni, kitartani, pártot építeni, nem hátrálni: legyetek Gyurcsányok!” Méghozzá egy rémes állapot, hiszen tán nem kell most felsorolnom az összes bűnt, amit elkövetett ellenünk. „Je suis Gyurcsány” – mondta a jeles államférfi, és ezt komolyan is gondolta. Nyilván úgy érezte, hogy mindenki mindenkinek kilöveti a szemét. Ja, és természetesen esze ágában sincs visszavonulni, még mit nem. Igen hosszú részt szánt a beszédéből Makinak, akiről – utólag – megállapította, hogy sem ereje, sem politikai helyzete nem tette lehetővé a baloldali diadalmenetet. Vacak volt az egész. A baloldalnak „jobboldali” miniszterelnök jelöltje nem lehet, csak az a probléma, hogy ezt miért nem látta előre.

Természetesen ő úgy véli, hogy a bolgár trampli segítségével bizonyára győztek volna. A csatakanca biztos mindent elintézett volna ripsz-ropsz. Neki. Na ja. Könnyű megmondani a vásár után, hogy mennyiért kellett volna adni a malacot. Egyébiránt Klárinak sem lett volna semmi esélye. Egész egyszerűen ezzel a névvel nem lehet nyerni, majd ha kihal az a generáció, amelyik még emlékezik a gyurcsányi praktikákra, akkor talán, csak addigra már remélhetőleg őket is eléri a demencia.

Ami egyébként igen jellemző, hogy például a recskabajnok Gréczy is újra bekerült a parlamentbe, de vajon ki fog kezet vele? Mi sem jellemzőbb, mint ez. Aki úgy bukott meg, mint ő, annak – normális esetben – nemhogy a parlamentben, hanem sehol sincs helye, hiszen örülünk, hogy egyáltalán elfelejthettük. De nem. Újra ott tündököl, mintha mi sem történt volna. Ebben a történetben tán minden – mint cseppben a tenger – benne van, ez valóban egy következmények nélküli ország. Mert az szégyen, hogy ez – most nem minősíteném mert nincsenek rá szavak, illetve csak nyomdafestéket nem tűrőek lennének – a reiszführer a parlament tagja lehet.

Aztán ott van a székrekedéses tacskók nagy tudora, a lódoktor, aki ravaszul felmenekült Budapestre, ahová egyébként is való, hiszen Szekszárdon semmi esélye sem lett volna. Ott már ismerik, és tudják kicsoda. Hadházy már minden pártot elárult és most keresi, hogy kit árulhatna még el. Még tán emlékszik mindenki a lyukas zoknis performance-re, amikor – a szerencsére már kiesett Szél képviselő asszonnyal – divatbemutatót tartottak.

Zárójel. Ha csak a koleszterin meg nem oldja a kérdést… amiről a lódoktor is elmélkedik. Mint mondá: „Ha csak a koleszterin nem oldja meg a problémát…”, mert hiszen: „ A kormány egyik vezető propagandistája szerint Orbán Viktornak túl magas a koleszterinszintje.Na tessék, legalábbis – az ellenzékiek titkos vágyaiban ez így van. Csak türelem kell és a koleszterin elintézi dolgot, alig kell húsz-harminc év és már hat is, türelem kell, a legjobb az lenne, ha erre a kis időre az ellenzékiek vissza is vonulnának, vagy lefagyasztatnák magukat. Zárójel bezárva.

A Momentumnál meg az a Fekete-Győr lett a frakcióvezető, akinél látványosabban buta ember nincs is. Egyszerűen sík hülye, nincs rá jobb szó, de azért meg kellett választani, mert különben még dolgozni kéne, és az meg megalázó lenne számára. Még mit nem! Egyébként nem nagyon tudom elképzelni hogy – a képviselőségen kívül – mire lenne még alkalmas. Úgyhogy maradt neki ez a funkció. Ott nyugodtan beszélhet hülyeségeket, úgy sem érdekel senkit. Amúgy a többiekről sem kell sok szót vesztegetni.

Hát így állnak az ellenzék emberei. Valószínűleg azt képzelik, hogy minden úgy megy tovább, mint korábban; semmi felelősség csak a buli. Majd újra tombolnak a krumplik, a feliratok és minden egyéb is, ki sem merem találni, hogy mik jöhetnek még, meg nem is kell, hiszen végtelenül ötletesek ők. Csakhogy ez nem fog menni, ekkora bukta nem múlik el nyomtalanul, bizonyára lesznek lázadók – legalábbis remélem – akik abban érdekeltek, hogy ez ne legyen így.

Bár nem így kezdődik.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu