Európa urai, avagy a verekedős arab esete

„Az erőszak az egyetlen út az erőszak ellen!”

Gudrun Ensslin

Feljegyezték, hogy Rómában, a város alapítása utáni 283-dik évben, igencsak kiéleződött a patríciusok és a plebejusok ellentéte. A vitákat övező erőszakból jócskán kivette részét egy bizonyos Caeso Quinctius nevezetű ifjú patrícius. Nagy erejű és huligán természetű legény volt, aki ököllel intézte el a vitákat, nagy élvezettel verte a néptribunusokat is, akik pedig érinthetetlenek voltak a törvény szerint. Mivel meg volt győződve a törvényfelettiségéről, odáig ment, hogy egy polgár, Marcus Volscius Fictor testvérét annyira megverte, hogy az belehalt. Ekkor – bár a patrícius konzulok mindent megtettek bűnösségnek elmismásolásáért – bíróság elé állították, és végül száműzetésben halt meg.

E történet jutott eszembe mikor olvastam, hogy Macron francia elnök fő-testőrét, egy bizonyos marokkói származású Alexandre Benalla-t, levideózták, miközben egy tüntetésen rendőri sisakban, láthatóan nagy élvezettel tüntetőket ver. Csak úgy, mintegy wellness tevékenység gyanánt, kiegészítő sportként.

Kit mi szórakoztat ugyebár. Van, aki például bélyeget gyűjt, nos ő pedig vadidegeneket ver az utcán.

Mint kiderült, már másnap tudott a sporteseményről a belügyminiszter és minden bizonnyal maga Macron elnök is. Ám a fülük botját sem mozdították. Sőt. Benalla luxuslakást kapott, és midőn az afrikai a francia válogatott autófelgyújtással és boltok kifosztásával ünnepelt diadalmas hazatérésére került sor, az elnök mellett integetett a buszból. Hiszen ő is afrikai. Továbbá 300 négyzetméteres lakást is kapott Macrontól, az Élysée-palota egyik részében. Pikáns módon ott, ahol anno Mitterand elnök tartotta a szeretőjét.

Kiderült, hogy Alexandre már régebben is produkált furcsa tüneteket. Még a gazdasági miniszter sofőrjeként egy dugóban annyira elvesztette a fejét, hogy autójával nekiment a körülötte lévő kocsiknak – a miniszter eközben bent ült – majd gyalog el akart menekülni, magára hagyva a meglepett kormánytagot. Az is kiderült, hogy korábban feltűnt szolgálataival egy bizonyos radikális mohamedán sejk környezetében. Mindezek ellenére – a dolgokról Macront nyilván tájékoztatták – lett az elnök legközelebbi embereinek egyike.

A dolog persze, a mobiltelefonok, videomegosztók korában, annak rendje és módja szerint, kiderült. A világot bejárták a kompromittáló felvételek, nem volt hová hátrálni. Macron ugyan körömszakadtáig védte a derék arabot, de végül meghátrált és Benallát még le is tartóztatták, igaz csak néhány napra. Az elnök azóta kínosan magyarázkodik a médiában, válaszolgat a kérdésekre, sőt, azokra is melyeket nem tesznek fel neki. Fontosnak tartotta kijelenteni, hogy a Benalla nem a szeretője.

Ezt ugyan nem kérdezték tőle, de most hogy mondja…

Az elnök úr, amúgy valamiért igencsak vonzódik a bevándorlókhoz. Nem elég az elnöki palotában négerekkel tartott buzi-parti, ő a huliganoid vonalhoz tartozókat is preferálja. Ennek remek példája az elragadó szépségű Laetitia Avia esete. A néger asszonyság az integráció mintapéldájaként a francia parlament első afrikai képviselője lett, ami nagy megtiszteltetés, igen jelentős siker. Ehhez képest némileg meglepő, hogy – bizonyára népének szokásai szerint – megharapott egy taxist (reméljük, be volt oltva), mert annak kocsijában, eléggé el nem ítélhető módon, nem volt kártyaolvasó. Ő azonban – furcsa viselkedése ellenére – továbbra is Macron pártjának megbecsült tagja.

Csak a taxisok húznak csibészbundát, ha hívja őket.

Vagy itt van M’jid El Guerrab esete, aki Macron pártjának a Maghreb országokból választott parlamenti képviselője. Ő speciel egy bukósisakkal majdnem halálra verte volt szoci képviselőtársát a nyílt utcán; jogos felháborodásában, mert az – állítólag –  „mocskos arabnak” nevezte. Jellemző a francia szocialisták mentalitására, hogy az áldozatnak sokkal rosszabbul esett a verésnél is, hogy rasszista kijelentéseket tulajdonítottak neki. A bukósisak-virtuóz azóta is tagja a francia parlamentnek. Csak nehogy vitába keveredjen a fenti néger hölggyel, mert ahogy elnézem, az a bukósisakot simán keresztül harapja.

Ennek alapján elképzelem, miféle jelenetekre kerül majd sor a szabadság, egyenlőség és testvériség templomának tartott francia parlamentben néhány évtized múlva, mikor már többségben lesznek az ilyenek.

Már ha lesz még Franciaország és parlament.

Zárójel. Értem én, hogy szocialista valaki és képviselő akar maradni, tehát azt mondja, amit mond. De vajon, miután egy arab félholtra verte, otthon, zárt ajtók, behúzott függönyök mögött milyen jelzőkkel illeti az elkövetőt? Zárójel bezárva.

Aztán ott van a Makao nevezetű néger hegyi troll – akit nyilván arról a kártyajátékról neveztek el, amivel Rejtő hőse, Gorcsev Iván elnyerte a kémiai Nobel-díjat – akivel vigyorogva együtt fényképezkedett ő elnöksége, és később kiderült róla, hogy a párizsi terrortámadás elkövetőit rejtegető Bendaoud nevezetű mohamedán nagy barátja. Az esetet még csak nem is kommentálták. És így tovább.

Hát ilyesmik esnek meg az EU bástyájának tartott francúz földön, ott, ahonnan új utakat akarnak mutatni Európa nemzeteinek. És mindeközben Junckernek isiásza van, Martin Schulz, vagy Sargentini asszony pedig nem fejezte be a tanulmányait. Íme a birodalom, mely a történelem fekete humora szerint, már megalakulása előtt dekadensé vált. Régebben a birodalmaknak volt néhány jó évszázada, mielőtt így jártak. Ez azonban ósdi dolog. Mi, láthatóan, a másik végéről kezdjük a dolgot, és ha nem megy magunktól, akkor importálunk hozzá résztvevőket.