Három az unalom

29

„Azért van két fülünk és egy szánk, hogy többet hallgassunk, mint beszéljünk.”

Szinópéi Diogenész

Nem tudom a nyájas olvasó találkozott-e már idegesítő jószágokkal? Az idegesítő jószág az, melyet valaki, valamikor jutalomfalatokkal megtanított valami kunsztra és aztán unos-untalan ezzel kísérletezik a legalkalmatlanabb pillanatokban. Van ugye a kutya, amelyik pillanatonként megjelenik egy bottal és követeli, hogy újra és újra dobjuk el neki, a papagáj váratlan pillanatokban elkurjantja a nevét, általában percenként, a volt cirkuszos ló pedig a stráfkocsi előtt is táncra perdül a Rákóczi induló hallatán. Nyilván azt várják, hogy mindannyiszor megjutalmazzák őket és ez hiába marad el, ők mindig reménykednek. Ez az élmény derengett fel bennem, mikor megtekintettem az interneten a „Három a magyar” című új, ellenzéki műsort.

A résztvevők felsorolása már önmagában meghatározza, mire számítsunk  tőlük, hiszen ismerjük a várható mutatványokat és azok bemutatási módját is. A műsort hárman jegyzik. A központi alak Lukácsi Katalin, az ellenzéki utcaszínházak örökös statisztája, aki – miután kilépett a KDNP-ből (Vajon tudta-e ott valaki, hogy be van lépve?) – minden ellenzéki megmozduláson elmondja, hogyan ábrándult ki pártjából, és a résztvevők ennek, egyre mérsékeltebb módon ugyan, de örülnek.

A második Gulyás Balázs, haladó kultúrhörcsög. Tényleg pont úgy néz ki mint a magtárban rajtakapott hörcsög. És pont olyan mérges is. Ő arról nevezetes, hogy a „Szabadfogás” nevezetű libsi rettegde állandó szereplője, ahol is méltó társakkal és színvonalon évek óta temeti az oktatásegészségügyet, a szabadságot és a demokráciát, meg a többi temetni valót, melyeket Orbánbasi naponta többször is kivégez. Olyan ez, mint mikor valakit hat havi főbelövésre ítélnek.

A harmadik Pápay György, publicista, a Magyar Nemzet volt munkatársa. Hogy most mivel foglalkozik, azt nem tudom, de a választások előtt – Ó! Azok a régi szép idők! – a „Billegő körzet” című műsorban láthattam, ahol is tudós vendégeivel hetente megjósolta az ellenzéki győzelmet. Egyébként ő a legszimpatikusabb hármójuk közül, ugyanis olyan szinten motyog, hogy többnyire nem érteni mit is mond. Amit mégis megértünk, abból nem derül ki, hogy ez miért jó nekünk.

A ráadás – a műsort ugyanis roppant elmésen a három a magyar igazság, egy a ráadás mondás köré építik –, tehát a ráadás Lukács Csaba, aki szintúgy a Magyar Nemzet volt újságírója, most pedig a Magyar Hang lapigazgatója, egyben képviseli a Simicska Lajos Áldozatainak Szövetségét is (SLÁSZ). Ő tehetségesek tartott újságíró volt, míg nem vetült életére Lajos sötét árnyéka.

A műsor szenzációs.

A szín feltehetően valakinek az erre a célra kialakított sufnija. A háttérben a show logója látszik, melyet nem sikerült megfelelően felragasztani, részben ferde, részben pedig gyűrött. A felvétel egy mikrofonnal történik, melyet ügyesen körbeadogatnak, mint a dzsointot a jobban sikerült partikon. A résztvevők egymás hegyén-hátán ülnek, hogy a fix kamera be tudja fogni őket. Ezt erősen nehezíti Gulyás kultúrhörcsög keresztirányú kiterjedése. Tőle tudtuk meg, hogy mi a sajtószabadság igazi elvesztése: a Magyar Hang újságírói nem kapnak fizetést.

Zárójel. Gulyás és Lukácsi egymás mellett ülnek, és az ember elmereng: milyen szép pár lehetnének. A legtöbb leendő szülő azt szeretné, ha a gyerek az anyja szépségét és az apa eszét örökölné, és retteg attól, hogy ez fordítva lesz. Az ő esetükben ez a félelem teljesen indokolatlan, a gyerek a második esetben is pontosan ugyanolyan lenne. Zárójel bezárva.

A műsor témái az elvárhatóak.

Talán – vallásetikai szempontból – kiemelkedik belőle Semjén Zsolt és a vadászat témája. Lukács Csaba szerint ugyanis a vadászat – különösen Semjéné – megszegi a „Ne ölj!” parancsát. Ezt a kérdést mondjuk a rántott hús majszolása közben lenne célszerű végiggondolnia a jeles publicistának. Amúgy a vadászok kollektív megsértése önmagában is roppant politikus dolog, hiszen e társadalmi csoport igencsak nagy befolyással rendelkezik és bizonyára örül, ha gyilkosnak titulálják.

Fontos kérdésként megtárgyalták továbbá Ungváry Krisztián azon véleményét, hogy az ellenzéknek bojkottálnia kellene az EU parlamenti választásokat. Szerintük Ungváry hülye és igenis részt kell venni, mert ez egy jó közvélemény-kutatás. Ebben én is egyetértek velük, ez a választás szerintem sem jó semmi másra. Mondjuk némileg félreértették a dolgot, mikor úgy vélték, hogy ez a választás nem szól majd a migrációról, azt csak a Fidesz akarja majd beleerőltetni. Márpedig ha egy EU választás egyáltalán szól valamiről akkor az a migráció.

Az egész nagyon lesújtó volt.

A szereplők ugyan azt adták elő, amit mindig, csak csökkentett színvonalon és láthatóan roppant unottan. Hogy miért csinálják ezt mégis, annak az az oka, mint a fent idézett idegesítő jószágok esetében: egyszer már jutalmazták őket érte és mást nem is tudnak.

Olyan volt, mint a színházak táj-előadásai. Bár ezt Thália papjai és papnői tagadják, de azért érzékelhetően csökkentett lelkesedéssel adják elő az operetteket a felsőbüdösbürgözdi kultúrház kopott színpadán, mint a színházban otthon.

Persze az is lehet, hogy én végletesen rosszul fogom fel az egészet, és ez tulajdonképpen paródia, önirónia részükről. Bár erre azért nem fogadnék nagyobb összegben.

Facebook hozzászólások