Klímakommunizmus

77

„Minden új bizonyítékot úgy tekintek, mint ami a már kialakított véleményemet igazolja”

Lord Molson

Fogalmazás jelent meg a neokommunizmus messzelátszó világítótornyának, a Mércének pixelein, „A klímaforradalom éve?” címmel. Az iromány szerzője arról értekezik benne, hogy 2019. a „klímaforradalom” éve lesz, és ennek alátámasztására a Extinction Rebellion (kihalási forradalom) nevezetű szervezet angliai szereplését mutatja be, felvillantott képekben. Az, hogy szerintük ki, vagy mi hal ki éppen forradalmilag, az emberiség, vagy a pirosfenekű páviánok, azt nem tudom, de mindegy is.

A jeles szervezet – mármint a kihalási forradalmárok – azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a brit parlament galériájának ablakához ragasztózták magukat. Meztelenül természetesen, mert mára ez vált a tiltakozás adekvát formájává. Meglátásom szerint ez nem más, mint a mutogatós szatírok válasza az őket ért törvényi korlátozásokra. Ezután, ha a lépcsőházban valaki széttárja előttünk a ballonkabátot, illik udvariasan megkérdezni: „Mi ellen tetszik tiltakozni?” A módszer új dimenziót kapott a hölgyek megjelenésével, akiket talán szatírának nevezhetnénk. Elvégre egyenjogúság van, vagy mi. Egyetlen probléma a dologgal, hogy többnyire nem azok a hölgyek teszik, akiknek van is mit megmutatni. Na mindegy, most nem a forradalmi bájakról van szó..

Zárójel. Nem tudom megfigyelték-e, de a forradalom szó napjaink leggyakrabban használt kifejezése lett. Van technológiai, életmód, ipari és még számtalan forradalom, már amennyiben a haladó sajtót olvasgatjuk. Ezzel természetesen – sok másikhoz hasonlóan – a „forradalom” szó is inflálódik. A valaha volt, nagy jelentőségű társadalmi eseményekre alkalmazott szó, ma már ott tart, hogy mikor valami ütődött hetekig kizárólag csak gumibugyit hord, mert az szerinte elősegíti a lelki nyugalmát, akkor „életmódforradalomról” beszélnek. Zárójel bezárva.

Miután levakarták őket onnan, több helyen és több időpontban megbénították a londoni forgalmat, akkora többlet szén-dioxid-kibocsátást okozva az így keltett dugóval, amit legalább tíz hektár erdő tud csak egy nap alatt beszortyintani.

Példájukat több, más országban is követték, nálunk is, ékes példáját adva azon tételnek, miszerint nem a kapitalizmus, vagy a verseny globális igazán, hanem a hülyeség.

Aztán a „forradalom” véget is ért, gondolom azért, mert az aktivistáknak nem maradt több megmutatni való intim testrésze. Ennek ellenére követeléseik továbbra is fennállnak, sőt, egy részüket már a Munkáspárt is magáévá tette, nyilván annak hatására, hogy a felmérések szerint a britek 36%-a támogatja a rebelliseket.

Követeléseik közül a legérdekesebb az, hogy Nagy Britannia 2025-re érje el a 0 (azaz nulla) szén-dioxid-kibocsátást. E nagyratörő cél elérése olyan jelentéktelen mellékkörülményekkel járna, mint a közlekedés, az ipar és az élelmezés összeomlása, de ezek elhanyagolhatóak, amint az is, hogy az emiatt kitörő éhséglázadások nem lassítanák, hanem gyorsítanák a sziget lakóinak kihalását. Ez egyébként még a cikk szerzőjének is feltűnt, főleg abban az összefüggésben, hogy a nevezetes általános iskolás Greta Thunberg milyen hosszan utazott vonattal, hogy beszédeket mondjon Európa szerte. (Ő láthatóan most már nem csak péntekenként, hanem egyáltalán nem jár iskolába, ehelyett inkább beszédeket tart. Mondjuk neki nem is kell, hiszen mindent tud, neki biztosan megy majd a matek érettségi is.)

A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy mindez egy tudományosan – finoman fogalmazva is – vitatható megállapításon alapszik, jelesül azon, hogy a felmelegedést a gonosz szén-dioxid okozza.

Ez sokkal inkább hittétel, mint tudományos igazság, és valakik bizonyára nagyon jól akarnak keresi vele.

Egyfelől ugye a földtörténet utóbbi 800 ezer évében kilenc „jégkorszak”, lehűlés, és utána 4-5 Co-os felmelegedés volt, esetenként 10-12 ezer éves időszakokban 10-14 Co-os melegedéssel, úgy hogy az ember részben még nem is élt. Másfelől a számítások szerint a felszabaduló CO2-ből csak mintegy 14-16% az emberi eredetű.

A hőmérsékletért – és ez józan ésszel is belátható – elsősorban a Földre érkező napsugárzás a felelős. Ez pedig három dologtól függ:

  1. a Földpálya excentricitásának változása,
  2. a Föld tengelyszögének változása,
  3. a Föld forgástengelyének (precesszió) mozgása.

Persze ezek ellen is lehet harcolni, a haladás hívei biztosan meg is próbálják, csak nem nagyon érdemes.

Ez persze nem sokat számít, igaza van Václav Klausnak, a volt cseh elnöknek abban, hogy: „Könnyen lehet, hogy már eljutottunk olyan fázisba, hogy a tények, az ész és az igazság már tehetetlenek a propagandával szemben.” Ő egyébként kitűnő könyvében, a „Blue planet in green shackles” (Kék bolygó zöld béklyóban) arról ír, hogy az üvegházhatás, a globális felmelegedés veszélyével való riogatás, az úgynevezett megújuló energiafajták erőszakos elterjesztésének célja nem más, mint a kérdésben érdekelt (kutatási, vállalkozási) lobbik törekvése a központi (állami) költségvetés megcsapolására.

Persze az efféle beszéd nem nagyon zavarja a klímaforradalmárokat. Számok, képletek, vegyületek vannak ugyanis bennük, melyekből a bölcsésztudatlansági vetélkedők matadorai egy kukkot sem értenek.

És különben sem érdekli őket, mert ezek nevében nem lehet pucéran rohangászni és iskolát kerülni.

Végezetül egy megjegyzés. Ha és amennyiben a klíma-vallás híveinek igaza van, akkor a megoldás valóban egy, a haladók által vágyott, globális klíma-szocialista forradalom. Történelmi példákból tudjuk ugyanis, hogy ez esetben a lakosság egy része éhen hal, más részét pedig statáriálisan kivégzik illegális metán-kibocsátásért, vagy bármi másért. Ezáltal csökken a népesség. Akik pedig valahogyan megmaradnak, azok olyan nyomorba süllyednek, hogy alig fogyasztanak valamit. És beköszönt a boldogság kora.

Vagy a jégkorszak.