Klímaszorongás

135
 

 

 

„Senki nem hozhatja el a lelki békéd, csak te magad.”

Ralph Waldo Emerson

Szörnyű hír járta be a haladó sajtót: fokozódik a klímaszorongás a fiatalok körében. E rettentő körülményre a Guardian című sajtótermék hívta fel a figyelmet, két Orbán Viktort szidalmazó cikk között. Mint rámutatnak: „A közegészségügyi szakértők szerint az »ökoszorongás« – a környezeti katasztrófától való krónikus félelem – növekvő szintje valószínűleg alábecsült, és hosszú távon sokak számára káros lehet.” Mert: „… azzal a kockázattal jár, hogy súlyosbítja az egészségügyi és társadalmi egyenlőtlenségeket az e pszichológiai hatásoknak jobban vagy kevésbé kitettek között”.

Tehát még egy igen divatos dolog is szerepet játszik benne, jelesül az „egyenlőtlenség”, ami – mint az köztudott – igen kellemetlen és csúf jelenség. Illessük e nevet most a „klímahiszti” szóval; később is ezzel kívánom illetni e sajnálatos ügyet. A cikk bizonyos Mala Rao és Richard Powell, az Imperial College London Alapellátási és Közegészségügyi Tanszékének munkatársaira hivatkozik, akik megerősítik, hogy a brit gyermeknél a pszichiáterek 57%-a tapasztalta ezt tünetcsoportot. Azt elmulasztották megjegyezni, hogy mit is tartalmaz pontosan ez a tünetegyüttes. Valami olyasmit, hogy a 16 és 25 év közötti fiatalok be vannak szarva, hogy a klímával történik valami kellemetlen, ami akár még kedvenc időtöltéseiket is fenyegeti, például semmi mobil, meg hasonlók. Ez egyébként összefügg egy másik markáns tulajdonságukkal is, ugyanis – tisztelet a kivételnek – rendkívül el is vannak kényeztetve.

Rao és Powell felszólítják a világ vezetőit, hogy „… ismerjék fel az előttük álló kihívásokat, a mostani cselekvés szükségességét és a boldogabb és egészségesebb jövő felé vezető út megteremtéséhez szükséges elkötelezettséget, amely senkit sem hagy hátra”. Azokat esetleg Gréta fogja egy nagy nyusziölelésbe vonni, és minden problémájuk megoldódik.

Zárójel. Felbukkant természetesen Gréta is, aki már betöltötte a 18-at, így mint nagykorú oszthatta a tanácsait, ő ugyanis rutinos klímahisztériázó. Gyakorlatilag egy egész iparág települt rá, amelyben részt vettek nyuszi üzletfelei és rokonai is, hogy kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. És ki is aknázták alaposan. Úgyhogy most már szabadon ábrándozhat. Áprilisban például Boris Johnsont idézte, aki gúnyosan a „nyusziölelés” kifejezést használta az éghajlatvédelmi aktivizmus leírására. Egyébként találó is ez a kifejezés, mert benne van szinte minden. Zárójel bezárva.

A kutatás rávilágított arra a tényre, hogy miképpen keveredik a felnőttek „árulásának” érzése a magára hagyottság érzésével. Sőt: „… kormányok úgy látták, hogy nem reagálnak megfelelően, így a fiatalok »jövő nélkül« maradnak, és »az emberiség el van kárhoztatva«”. Ez így bizony rendkívül kellemetlen, különösen hogy még az emberiség el is van „kárhoztatva”. Ezen bizony még a nyusziölelés sem segít. A kárhozottság érzését semmi sem enyhíti, ha egyszer el van kárhozva, akkor el van kárhozva. Ha egyszer az ENSZ megmondta, hogy a szén-dioxid – az a rohadék – 16%-kal nő ahelyett, hogy a felére csökkenne, akkor nagy a baj. Hát tiltsuk be az erőműveket és minden helyre jön, tiltsunk be mindent, és akkor minden is jóra fordul, az emberiségnek meg úgyis mindegy. Azt is javasolják a szerzők, hogy a növényi eredetű ételek, a tömegközlekedés használata,  na meg a biciklizés is jó hatású lenne.

Mert így lehetne a hőmérséklet-növekedést 1,5 fokon tartani, ami „nemzetközileg elfogadott”. Ezt valami bonyolult képlettel számítják ki, de a lényeg az, hogy nemzetközileg elfogadott, ezért aztán nem nőnek a világtengerek, a rút banyából pedig szépséges tündér lesz, az oroszlán is a báránnyal hál. Mert a klímahiszti nem ismer határokat, főleg az ifjúság körében. Mert nem kellenek a mérföldek ezrein át szállított kütyük meg mindenféle élelmiszer Japántól Indonéziáig, hiszen a fiataloknál a klímahisztinél csak az újra és még újabbra való vágy a nagyobb, aztán majd eldől, hogy melyik a vonzóbb. Van egy tippem. Ha majd – mondjuk 2050-re – elérjük az üvegházhatású gázok nettó nulla kibocsátását, aztán majd a barlangban elgondolkodunk, hogy jó ötlet volt-e ez.

Végül is sikert értek el, miután szorongást keltettek a nyugati fiatalok körében, most felfedezik ezt mint rettegést. Ügyes. Csakhogy semmilyen tétje sincs, a világ majd ellődörög a maga útján, és a szólamok oda kerülnek ahová valók. Fogalmunk sincs a jövőről, az a helyzet.